Független Színház Magyarország

Szőnyeg alá söpört témákat dolgoz fel a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál

A Független Színház Magyarország 2017 óta hetedik alkalommal rendezi meg az Európai Unió első nemzetközi cigány színházi találkozóját. A Roma Hősök – Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál május 7–11. között várja a közönséget a társszervező Eötvös10 Művelődési Házban.

Hét + egy tavaszi fesztivál színház- és táncrajongóknak

Április–májusban indul a fesztiválszezon, és ez alól a színház, a tánc és a cirkusz sem kivétel.

Történelmi tragédiával és punkoperával indul a FüSzi új évada

A Független Színház Magyarország, azaz a FüSzi társulata előadásban gazdag műsorral indítja a 2024/2025-ös évadot a Páva utca 30. szám alatt. Produkcióiban roma és nem roma alkotók dolgoznak együtt, felmutatva a roma irodalom, történelem és színházcsinálás értékeit.

Országépítők – Bemutatják az Apák és fiaik-trilógia befejező részét

A Független Színház Magyarország punkoperája több generáció történetét mutatja be.

Színpadra vitt vádirat – a Független Színház Rothadó madarak című előadásáról

A Rothadó madarak című punkopera a Holdosi József Kányák című regénye miatt indított írópert mutatja be a (sötét) humor eszközeivel ügyesen és érzékletesen.

Egyén, csoport, autonómia – izgalmas kérdéseket vizsgálnak az áprilisi színházi premierek

Új magyar dráma az Aranybulla idejéből, klasszikus Móricz-novella friss adaptációja és az alkotók által közösen, a próbafolyamat alatt létrehozott darabból készült előadás, néptánc és kortárs tánc is szerepel áprilisi premierajánlónkban.

„Mindig távol állt tőlem, hogy mindenkinek meg akarjak felelni” – Beszélgetés Balogh Rodrigó rendezővel

Az idén 15 éves Független Színház Magyarországról, a Roma hősök – V. Roma Nemzetközi Színházi Fesztiválról és egy egyedülálló ötletről beszélgettünk a művészeti vezetővel, Balogh Rodrigó rendezővel.

A család áll a Roma Hősök – V. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál fókuszában

A Független Színház Magyarország idén ötödik alkalommal rendezi meg nemzetközi színházi találkozóját.

Jön a Roma hősök című drámakötet második része

A Roma hősök – Öt európai dráma című kötet második részét mutatja be szeptember 20-án, az európai kultúra napján a Független Színház Magyarország Budapesten, a Goethe Intézetben.

Falak mögött – Békamesék az OFF-Biennálén

A Független Színház Magyarország cigány punkoperának nevezett, Békamesék című művének ősbemutatóját, az OFF-Biennále produkcióját május 16-án, szabadtéren, egy lezárt utcában adták elő. Keserű, vitriolos szövegeivel néhol Pintér Béla dalműveit idéző produkciót láttunk.

Roma Hősök címmel készült oktatási módszertan

A Független Színház Magyarország (Roma) Hősök a színházban, az oktatásban és a mindennapokban címmel, három országgal együttműködve valósított meg nemzetközi projektet az Erasmus+ finanszírozásával.

Házhoz jön idén IV. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál

A Független Színház Magyarország október 21. és december 9. között, negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját – ezúttal az online térben.

Ismerd meg az európai roma színházakat!

A Független Színház Magyarország június 11-én induló online színházi sorozata minden héten egy európai roma színházi előadást mutat be.

Falunap a Gellérthegyen

A Független Színház Magyarország június 19-én a Gellért-hegyen gasztro-túraszínház keretében mutatja be legújabb darabját.

Bemutatták az első karanténszínházi videósorozatot

A hatrészes videósorozat Ruždija Sejdovič és Jovan Nikolič „Kosovo mon Amour” című darabját dolgozta fel.

Elindult az első covidista színházi videósorozat

Az első részt 2020. március 27-én tették közzé, a megtekintések száma több mint 700 és napról napra növekszik.