A ghánai fővárostól mindössze néhány kilométerre fekvő Kokrobite a régió legkevésbé fejlett közösségeinek egyike, ahol a családok többsége a halászatból él, és nem engedheti meg magának a gyerekek megfelelő taníttatását.

„A fiatalok számára lesz internethozzáférés, könyveket fognak olvasni és közös tanórákon vehetnek részt. Lesz végre egy hely, ahol jól érezhetik magukat” − mondta Martial Zohoungbogbo ghánai–benini építész, a „palackház” megalkotója, aki 30 évvel ezelőtt érkezett a közösségbe.

Az építész annak idején egy német építésztől tanulta el, miként lehet műanyag palackok segítségével építkezni. A még nem teljesen kész épülethez kétféle méretű palackot használtak: a földdel megtöltött és szorosan egymáshoz kötözött nagyobb palackok képezik a „téglákat” a falakhoz, míg a kisebb palackokat rétegesen helyezték le, hogy oszlopokként működjenek. Az épülethez agyagot, cementet és egyéb anyagokat is felhasználtak. Egy újrahasznosítással foglalkozó vállalattól vásárolták meg a palackokat, amelyek megtöltésében a helyi iskolás gyerekek is részt vettek.

Az építész szerint a „palackház” nem csupán környezetbarát, hanem tartós és biztonságos is, de ami a legfontosabb, hogy szükség esetén könnyen helyreállítható és megfizethető a helyiek számára.

Nyitókép forrása: Facebook/Kokrobite Chiltern Centre