fbpx

„Mintha fél éven át lenne hetven-nyolcvan zenekarom”

Biczó Andi igazi „zeneipari háttérhősnő”, akit szerencsére a vírushelyzet sem ábrándított ki legnagyobb szerelméből, a zenéből. A Budapest Park PR-menedzsereként és számtalan izgalmas magyar zenekar – például a The Qualitons, a Fran Palermo és a Nunki Bay Starship – sajtósaként azon munkálkodik, hogy kapcsolatot teremtsen a zenészek, a zeneipari szereplők és persze a közönség között, és ezt páratlan empátiával, lelkesedéssel teszi.

Az utóbbi egyik jele az is, hogy idén egy barátnőjével közösen vállalkozást indítottak AAAgency néven, amely például a Fekete Zaj Fesztivál kommunikációjáért felel. Korábban zenei újságíróként tevékenykedett a Recordernél és a Phenom’enon magazinnál, és a Universal Music Hungary kiadó munkatársa is volt. Többször hívta zsűritagnak a KERET blog Kikeltető tehetségkutatója és a Fonogram – Magyar Zenei Díj, tavaly pedig bekerült a Women of Music Hungary adventi kalendáriumába.

Hosszasan lehetne elemezni a zenével való viszonyát, de beszéljen inkább ő, illetve ez az interjú, amelyben valamennyi szerelemprojektjéről, a hozzájuk vezető útról és arról is mesélt, hogy milyen „apai beszélgetésben” volt része Brian Molkóval, a Placebo frontemberével.

Nagyon tetszik, amit egyszer nyilatkoztál, hogy az életed 15 éve a zene körül forog: ez a munkád, a hobbid, a szenvedélyed és a mentsvárad is. Hogyan kezdődött?

Az első igazi zenerajongásom a finn The Rasmushoz köthető. Ma sem tudnám megmondani, miért pont ők találtak így be nálam, de odáig fajult a dolog, hogy 13 évesen rávettem az apukámat, vigyen ki a Szigetre a koncertjükre.

Mondanom sem kell, hogy az a karszalag addig maradt a kezemen, amíg le nem foszlott.

A gimnáziumi évek alatt már rendszeresen jártam koncertekre. Később az első munkahelyemen az összes szabadságomat különféle külföldi fesztiválokhoz igazítottam, és ekkoriban már elkezdtem hobbiból írni a Phenom’enon, majd a Recorder magazinnak. Bár akkor nem tudatosult, ez idő tájt már kezdett számomra körvonalazódni, hogy szuper lenne, ha főállásban is a zenével foglalkozhatnék.

És milyen utat kellett bejárnod a célod elérése érdekében?

Közgázt végeztem, szóval az égvilágon semmi köze nem volt a zenéhez annak, amit tanultam, végül mégis éppen emiatt tudtam bekerülni a körforgásba. Marketinggyakornoknak jelentkeztem a Universal Music Hungary kiadóhoz, és ott nagyon hamar felszabadult egy pozíció a pénzügyön, amit én töltöttem be. Majd három év után, amikor az a munkakör megszűnt, visszakerültem a marketingre. Utólag belegondolva szerintem mindenkinek jobb, hogy már nem számokkal dolgozom.

Gondolom, a zenei újságírás is segített a zeneipari vérkeringésbe kapcsolódásban.

Egészen kis korom óta nagyon szerettem írni, fogalmazni, aztán emellé jött a zene szeretete. Egy barátnőm önkéntesként a Phenom’enonhoz került, én pedig úgy éreztem, hogy nekem is lenne kedvem ott kipróbálni magam. Az évek során az újságírás rengeteget segített abban, hogy fejlődjön az íráskészségem, a Recordernél pedig azoktól az újságíróktól tanulhattam, akiknek a Wan2-s cikkein felnőttem. Emellett azért is volt nagyon jó tapasztalat, mert évekig „a másik oldalról” dolgoztam, és emiatt most PR-osként talán nagyobb odafigyeléssel és empátiával tudok újságírókkal együtt dolgozni.

Megosztod velünk néhány kedvenc újságírói élményedet?

Rengeteg kedvenc interjúélményem van, de az egyik legélénkebb az, amikor a Szigeten csak én készíthettem interjút Brian Molkóval. Akkoriban már nem kifejezetten izgultam interjúk előtt, de mindenki ijesztegetett, sőt külön biztonsági őrt állítottak oda, hogy felügyelje a beszélgetést, szóval kábé remegve ültem le vele szemben. Azzal nyitottam, hogy 13 éves korom óta hatalmas tisztelője vagyok a munkásságának, mire azonnal leoltott, hogy „és az hány éve volt, kettő?”, majd elküldte a biztonsági őrét, és akkortól már úgy éreztem, mintha ez „apai beszélgetés” lenne vele. Mindent lelkesen és mélyen elmagyarázott, nem foglalkozva azzal, hogy már a megbeszélt idő nagyjából háromszorosánál jártunk. Lehet, hogy tényleg 15 évesnek nézett, az viszont biztos, hogy a bennem élő 15 éves akkor és ott majdnem felrobbant a boldogságtól.

Ha már újságírás: egy csapat szuper hazai zenekar sajtó- és kommunikációs ügyeit intézed. Jelenleg kik ők, és hogyan találtatok egymásra?

Ezt az interjút olvasva lehet, hogy mindenki azt gondolja majd: velem csak úgy véletlenül állandóan jó dolgok történnek, de a zenekari sajtózás is nagyjából így lépett be az életembe. Egy hónappal az után, hogy a Budapest Parkhoz kerültem, felhívott a Fran Palermo akkori menedzsere, hogy állandó sajtóst keresnek, és többen is engem ajánlottak. Utólag bevallhatom, hogy először azt sem tudtam, ez pontosan mit jelent, de közösen kitaláltuk a munkaköreimet, sőt olyan jól megértettük egymást, hogy a social media kezelésébe is belefolytam kicsit.

Rajtuk kívül a The Qualitonsszel is együtt dolgozom, akik a KEXP-es (a KEXP-FM amerikai zenei rádióadó a szerk.) szereplésük kapcsán kerestek meg, ami nagyon izgalmas projekt volt. Utána pedig úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a közös munkát.

A Nunki Bay Starship mellé a Hangfoglaló induló zenekari programjának mentoraként kerültem, és szintén akkora lett a szerelem, hogy velük maradtam. Emellett rengeteg zenekar keres meg projektjelleggel egy-egy megjelenés kapcsán, az elmúlt időszakban sok más előadó mellett a Dope Calypsóval, Ian O’Sullivannel, Quixotickal, Böbével, a Mongooz and the Magnettel, Antonia Vaijal, a The Anahittel, iamyankkal, a Kolibrival és Mörkkel dolgoztam. Ezenkívül az idén a barátnőmmel, Gedeon Andival, aki kiváló szakember, közösen vállalunk kihívásokat az ügynökségünkkel, az AAAgencyvel. Első nagyobb volumenű közös munkánk az idei Fekete Zaj Fesztivál kommunikációja.

A főállásodat még nem is nagyon említettük: harmadik éve a Budapest Park PR-menedzsere vagy. Miként jött ez a lehetőség az életedbe, és milyen feladatokkal jár?

Két éve dolgoztam produkciós menedzserként a Universal Music Hungarynél, elsősorban kommunikációs területen, így azt már tudtam, hogy hasonló új kihívások után fogok nézni. Néhány zeneipari barátomat megkérdeztem, hogy mit ajánlanak. Többen is azt mondták, hogy a Budapest Park csapata szuper. Az esélytelenek nyugalmával küldtem el az önéletrajzomat, hiszen nem igazán ismertem ott senkit, mégis behívtak interjúra. Kiderült: bár korábban felmerült, hogy legyen saját alkalmazásban PR-osuk, egyelőre nincs ilyen pozíciójuk. De aztán csináltak nekem. Ez egyszerre volt borzasztó izgalmas és nagyon nagy kihívás, hiszen nem volt elődöm, aki átadja a teendőket: mindent együtt alakítottunk ki.

Elsősorban a sajtóval való kapcsolattartás: sajtóanyagok megírása, elhelyezése, akkreditációk, interjúk szervezése és lebonyolítása meg a médiavásárlások tartoznak hozzám, de rengeteg egyebet csaptunk még melléjük. Kicsit olyan, mintha fél éven át lenne hetven-nyolcvan zenekarom. Számos szöveget írok, amikkel a közönség sok helyen találkozhat, és például a nemzetközi produkciók esetén én vagyok az elsődleges marketing-kapcsolattartó. Továbbá minden egyéb projekt vagy ad hoc jellegű feladat hozzám tartozik, amiben tudok segíteni.

„Zeneipari háttérhősként” a járványhelyzet dacára kitartottál a munkáid mellett. Hogyan telt számodra ez az időszak?

Az eleje reménykedéssel telt – még úgy is voltam vele, hogy jól jön egy kis pihenő. Aztán ahogy kezdett az egész körvonalazódni, egyértelművé vált, hogy se nem kicsi, se nem pihenő. Sokan nem tudják, de a koncertek elhalasztásának kommunikációja sokszor több munkával jár, mintha megtartanánk őket. Semennyivel nem lett kevesebb munkám, viszont a feladataim olyanok voltak, amiket nem szívesen csinál az ember. Lelkileg is nagyon megterhelő volt az az időszak, leginkább az állandó bizonytalanság miatt. Ezt azzal kompenzáltam, hogy szabadidőmben minden korábbinál több előadó megjelenését sajtóztam. Ha valamire jó volt a járványhelyzet, arra biztosan, hogy a hazai zenekarok is felismerték az online kommunikáció fontosságát és erejét.

Ha sajtóanyagot olvasok tőled, mindig maximálisan precíz és frappáns szövegekkel találkozom. Ebből is az érződik, hogy valóban a szenvedélyed és a hivatásod a zene. Miből tudsz energiát meríteni ehhez a rengeteg projekthez?

A Budapest Park értékrendjével nagyon könnyen azonosulok: szeretem a márkát és a csapatot is, egymást segítjük az energiákkal. A zenekari sajtózás pedig a saját döntésem, ami szabadságot ad, mert megtehetem, hogy csak olyan projektet vállalok el, amiben meglátom az értéket, és amivel valamilyen ponton kapcsolódni tudok. Ez bizalmi kapcsolat is az előadókkal, hiszen a féltve őrzött kincsüket bízzák rám, és a lelkesedésük az, amiből én is inspirációt merítek.

Miket szeretsz legjobban ezekben a munkakörökben?

A legjobban talán azt szeretem, amikor önfeledt, boldog embereket látok egy koncerten. Imádok „terepen” lenni, interjúkat intézni. Ha egy eseményre úgy mész oda, hogy neked ma itt tényleg semmi dolgod, akkor tévedsz, mert mindig adódik valami. Másrészt mivel nekem nincs zenei képesítésem, megunhatatlan téma számomra az, hogy hogyan születik egy dal. Csodálattal hallgatom, ahogy ez egy-egy beszélgetés során kibomlik, mert minden szerzeménynek teljesen egyedi története van.

Mikre vagy a legbüszkébb?

Talán arra, hogy a legtöbbször nemcsak szakmailag, hanem emberileg is nagyon jól sülnek el az együttműködéseim. Fontos alapelvem, hogy minden előadó, akivel dolgozom, maximálisan azonosulni tudjon a róla szóló sajtószöveggel. Ezért inkább addig beszélgetünk és ásunk a dolgok mélyére, míg felszínre nem kerül a mondanivaló, és soha nem magyarázunk bele a leírtakba utólag dolgokat csak azért, hogy „eladhatóbbak” legyenek.

Mit javasolsz annak, aki hasonló területeken szeretne elhelyezkedni?

Először is azt, hogy érdemes belevágni, mert itthon sajnos nagyon kevés ember foglalkozik ezzel a területtel, főleg a zenekari sajtózással, pedig igény bőven lenne rá. Nehéz megfogni a dolgot, hiszen a munkám alapvetően ismeretségekre épül, de ezeket a nulláról is ki lehet építeni. Remek zeneipari képzések léteznek itthon, és sok zenei magazin szívesen lát akár jó íráskészségű kezdőket is. Ha valamelyikhez elszegődsz, lehetőséged lesz sajtóeseményekre járni, és ott további embereket megismerni.

Milyen terveket szövögetsz?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon szeretem a munkáimat, így hosszú távon is tervezek velük. Van egy olyan tervkezdemény a fejemben, hogy szeretném kicsit jobban megismerni a környező országok médiapiacát, emiatt a Hangfoglaló-program támogatásával külföldi showcase fesztiválokra is járok. Ez nagyon nagy falat, és rengeteg időbe telne mélyre ásnom magam benne, de egyrészt nagyon érdekes terület, másrészt rengeteg kaput nyithatna ki mind a park, mind a zenekarok számára. Térjünk vissza rá öt év múlva. Akkorra meglátjuk, mi lett belőle.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

A rovat további cikkei