A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és a MOME országos, a legkevésbé fejlett magyar régiókat célba vevő ösztöndíjprogramot indít két évvel az érettségi előtt álló középiskolások számára – az első másfél évben Miskolc, Pécs, Debrecen és környező településeik fókusszal, a következő háromban pedig a Kecskemét–Szolnok–Cegléd háromszögben és Székesfehérváron, valamint környékén. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozza, hogy az ország jövőképessége a felsőoktatási intézményeken múlik, a legendás magyar innovativitás kibontakoztatásához az egyetemek megújításán keresztül vezet az út. Ezt szolgálja a Neumann János program, amely azt tűzte ki célul, hogy a világ tíz leginnovatívabb országa közé kerüljünk, és a harmadik pillére a tehetséggondozás, a felzárkóztatás, a felsőoktatásba való belépés segítése. E törekvésnek máris érzékelhető az eredménye:
a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések száma 27, a hátrányos helyzetű régiókból való jelentkezéseké pedig 69 százalékkal nőtt.
Úgy tűnik, Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke meg akarja hökkenteni a hallgatóságot, beszédét ugyanis a „Mit teszünk a szegényekért?” kérdéssel kezdi. Ám aztán ahelyett, hogy megválaszolná, a MOME modellváltásának mérföldköveiről: a tanári-dolgozói fizetések emeléséről, az ösztöndíjak megduplázásáról, a képzési modell újratervezéséről, az üzleti vállalkozói képzés alapszakon való bevezetéséről, az angol nyelvű képzések elindításáról, nemzetközi hírű előadók rendszeres meghívásáról és az intézmény erdőültetési programjáról számol be. – De mindez semmit sem érne – teszi hozzá aztán –, ha nem egészülne ki az itt ma bejelentett Tiéd a holnap ösztöndíjprogrammal, amelynek ötlete egy könyvklubos estére és Rontó Renáta, az egyik résztvevő váratlanul Gergelynek szegezett kérdésére megy vissza:
„És mit tesztek a szegényekért? Hogyan éritek el azokat, akik saját erejükből nem jutnak el hozzátok?”
Erre a kérdésre ott nem volt válasza, ezért Renátát vendégségbe hívták a MOME-re, hogy segítsen a legjobb válasz megtalálásában és továbbgondolásában – ma pedig már ő is az ösztöndíjasok kiválasztásáért felelős csapat tagja. A MOME hallgatóinak csupán hat százaléka hátrányos helyzetű fiatal, így a „maradék” 94 százalékuk eddig láthatatlan maradt az intézmény számára – pedig biztos, hogy a szegények között sincs kevesebb kreatív tehetség, mint más rétegekben. Annak ismeretében, hogy a kreatív iparágakat demográfiai krízis, utánpótlási problémák sújtják, ez különösen elgondolkodtató adat. Gergely emiatt büszkén gondol arra, hogy a Tiéd a holnappal
a MOME indítja el az első, szegény sorból jövőket felkaroló ösztöndíjprogramot, amely évente huszonöt fiatalt próbál majd hozzásegíteni a felsőoktatásba való bejutáshoz.
Ennek két, egyformán hangsúlyos pillére van: a szakmai és a mentális. A lelki támogatásra és a mentális felvértezésre éppen akkora hangsúlyt helyeznek, mint a képességfejlesztésre, a műhelymunkára és az egyéni portfólió összeállításában nyújtandó segítségre. A hátrányos helyzetű emberek sokszor a mában élnek, a holnapról nem tudnak. A Tiéd a holnap, mint a neve is jelzi, ehhez a tudáshoz akarja őket hozzásegíteni.
Hogyan emlékszik ő arra az estére? Az akkori kérdését akár egy egész társadalomnak címzett szemrehányásként is lehet érteni – fordulok Rontó Renátához a sajtótájékoztató után. – Pedig nem volt ilyen éle – válaszolja. Annak a beszélgetésnek, amelyről a beszédben hallottunk, Böszörményi-Nagy Gergely Nonkonform című könyve volt a témája (a könyvről itt írtunk), és olyan jó légkörben zajlott, hogy Renáta egyenesen bátorítva érezte magát a kérdés feltételére. Amikor 2008-ban Budapestre került tanulni, számára is nagy segítséget jelentett, hogy mentor foglalkozott vele. Ő maga is átélte, ezért mélyen megérti a vidékről érkező diákok nehézségeit, aggodalmait, beilleszkedési nehézségeit, és örül, hogy a Tiéd a holnapnak alapköve lett a mentorálás. Jó érzés, hogy a megszületéséhez neki is van némi köze, és legalább ennyire az is, hogy a munkatársak egyike lehet.
*
– A szegénység bélyeg, ezért egy előnytelen hátterű fiatalnak dupla teherrel kell megbirkóznia. Másrészt kényes helyzet az, hogy valaki úgy érezheti, őt részben „a szegénysége miatt” veszik fel valahová – vetem fel Böszörményi-Nagy Gergelynek. – Nem tudjuk, hogy a szegénység bélyege levehető-e ezekről a fiatalokról, de dolgozni azért lehet értük. Tisztában vagyunk azzal, hogy a program két pillére közül a mentálhigiénés lesz a nehezebb, ugyanis kiváló, nagy rutinnal, sok tapasztalattal rendelkező művésztanáraink vannak. A bizalom felépítése, a családdal való jó kapcsolat kiépítése, a bátorság erősítése, hogy a jelentkezők helyt tudjanak állni a nagyvárosi egyetemi közegben – mindez valószínűleg nagyobb kihívást fog jelenteni a számunkra – válaszolja.
A kreativitás nehezen mérhető, objektiválható, ezért roppant kényes, jól nehezen megoldható feladatnak ígérkezik a programban részt vevők kiválasztása.
– Nem hiszek az objektivitásban, viszont hiszek a program értékrendjében.
Az alapítvány nem vesz részt a kiválasztási folyamatban, hanem az egyetem tanárainak adja a mandátumot, hogy a legjobb tudásuk szerint döntsenek, mert tökéletesen megbízik az ízlésükben és az ítélőképességükben. Koós Pál rektorhelyettes két évtizedes oktatói tapasztalata révén pontosan tudja, hogy hosszabb távon milyen hallgatói profilok, mintázatok sikeresek. Szabálytalanság, különlegesség, egyediség azonban sohasem hátrány! – mondja az elnök.
– Olyasmit érzek ebben a kezdeményezésben, mintha felülről, „társadalommérnökökként” próbálnának belenyúlni a nagy folyamatokba – de ez talán reménytelen, hiszen a huszonöt kiválasztott inkább kivételként kap az ösztöndíjjal lehetőséget: ezrek közül néhányan. – Az egyetem „csak” három erdőt telepít, de ezzel megteszi, amit a kötelességének érez és ami a módjában áll – és abban bízik, hogy a hatás tovagyűrűző lesz. A programra vonatkozóan ugyanígy minél szélesebb merítési bázisra törekszik, és mintát-példát is akar adni vele. A MOME kis egyetem – a huszonötös létszámot az indokolja, hogy minden résztvevőre elegendő minőségi idő jusson.
– Mit gondol, miért éppen a MOME az az intézmény, amelyben ez a program elindulhat? – Ennek az lehet a nyitja, hogy az egyéni látásmód, a különleges sorsok sok fontos alkotói pálya kiindulópontjai voltak már nálunk, és a MOME mindig nyitott volt az ilyenekre. Az átlagnál nehezebb háttérből érkezők nehézségei, sérülései a mi szemléletünk szerint legalább annyira jelenthetnek potenciált, értékes kiindulópontot, mint problémát.
– Régi modell, hogy valakit támogat egy intézmény, de utána elvárja tőle, hogy „visszafizesse”, amit kapott. Ez a szemlélet nem kísért a programjukban? – Ennek az esetünkben éppen az ellenkezője igaz. A programba kerülőknek csak magukra kell figyelniük, semmilyen kötelezettségük nincs az egyetemmel szemben. Örülünk, ha a MOME-re jelentkeznek, de ez nem elvárás. Csak azt tartjuk szem előtt, hogy képesek legyenek a nálunk tanultakat kamatoztatni, és ez pozitívan hasson a sorsukra.
Koós Pál rektorhelyettest arról a tekintetről kérdezem, amellyel a jelentkezőket szemügyre veszi majd. Mire fog leginkább figyelni? Milyen karakterjegyek lehetnek a döntők? – A sokfajta tehetség közös nevezője tapasztalatom szerint – válaszolja – a csillogó tekintet, a nyitottság, az erő, a lendület, a motiváció. A hosszú kiválasztási folyamat, a jelentkezőkkel folytatott közös munka azt a célt szolgálja, hogy minél több szempontból megismerjük őket, és a döntésünk megalapozott lehessen. Fontos a család támogatása is. – De mi van akkor, ha éppen azért hátrányos helyzetű a jelentkező, mert a családja nem támogatja? – A családdal fontos foglalkozni, és ha csak lehet, meg kell nyerni az ügynek, mert a program második évének komoly megterhelését, hullámvölgyeit csak segítő háttérrel képes elviselni, leküzdeni a diák. A kreatív iparhoz sok kitartásra és a kudarctűrés képességére van szükség.
– Kreatív tehetségeket keresnek, de a kreativitás gyakran együtt jár az öntörvényűséggel, nehéz kezelhetőséggel. Ezzel a dilemmával mit lehet kezdeni? – Különleges embereket keresünk, és tudjuk, hogy ezzel nehézségek is együtt járhatnak. De ennek a programnak az egyik fontos erénye éppen az, hogy az átlagtól sokféle módon eltérő tehetségeknek képes teret biztosítani, és hogy mentorok, pszichológusok fogják támogatni a közös munkát.
– Óriási nyomást jelenthet a felvettek számára, hogy úgy érzik, mivel annyi mindent kapnak, ezt valahogyan mindenképpen viszonozniuk kell. – Készülünk erre a nehézségre. Csapatunk tagja Gyarmathy Éva, a tehetséggondozás szaktekintélye, aki mindig hangsúlyozza, hogy a kiválasztottság tudata inkább nyomasztja a fiatalokat, mint hogy segítené. Ezért ahhoz az aranyigazsághoz tartjuk magunkat, hogy
a tehetséget nem kiválasztani kell, hanem lehetőséget adni neki. Kibontakozásának sokféle lehetőségét felvillantani a számára.
Fotók: Lakos Máté
