Mitől lesz példakép egy kutató?
Magyarok, akik kivételes teljesítményeket tudhatnak magukénak. Akik megváltoztatták a világot. Akik példaképek lehetnek. Őket mutatja be a Naphegy Kiadó gyerekkönyvsorozata. Pazar illusztrációk, könnyen érthető, kedves szövegek, amelyekből kirajzolódik egy-egy ismert ember portréja, egy történet, mely szinte mindig az akaraterőről, a hitről, a kitartásról szól.
Erdős Pál hihetetlen életét A fiú, aki imádta a matekot címmel olvashattuk, az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma kitartásáról A lány, aki orvos akart lenni címmel született gyerekkönyv. Bartók Béla életét ismerhetjük meg A fiú, akit elvarázsolt a zene című kötetből, A lány, aki csillagász lett című történetből pedig Balázs Júliáét, az első magyar női csillagászét.
A fiú, aki Varjúvárról álmodott címmel az országépítő „kalotaszegi ezermester”, Kós Károly életrajzát olvashatjuk, A lány, aki szavakkal varázsolt című könyvben Szabó Magda kerülhet közelebb a gyerekekhez, míg A fiú, aki felfedező akart lenni címmel Kőrösi Csoma Sándor elszántságát és kalandjait ismerhetik meg.
Nemrég új kötettel gyarapodott a sorozat. Tarr Ferenc meséli el, Szabó-Nyulász Melinda illusztrációinak köszönhetően pedig a szemünk előtt látjuk, ahogy egy elszánt kislány felnő, és sorozatos akadályok, megpróbáltatások után sem mond le a hivatásáról, mindvégig töretlenül hisz munkája értelmében.
„Valahol a nagy magyar Alföld közepén, ahol olyan lapos a táj, hogy az ég összeér a földdel, van egy kicsi város. Olyan kicsi, hogy még a nevében is benne van: Kis-új-szállás. Ennek a városnak volt egy híresen vidám hentese, aki annyit dalolászott, hogy már az utca végéből hallani lehetett, otthon van-e. De olyan szépen kevésszer dalolt életében, mint amikor megtudta, épségben, egészségben megszületett második leánya, Katalin” – így indul Karikó Katalin története, mely egy vályogházban folytatódik, majd a főszereplő elképesztő szorgalommal és kitartással, a tengerentúli megfeszített munkával és a gondviselésnek köszönhető találkozások nyomán képessé válik arra, hogy emberéleteket mentsen.
A lány, aki kutató akart lenni – így ismerhetik meg őt a gyerekek.
A nagyvilág pedig akkor tanulta meg Karikó Katalin nevét, amikor felvette a harcot a Covid–19-járvánnyal, hiszen vezető szerepet játszott a Pfizer vállalat mRNS-alapú oltásának kifejlesztésében. A kisújszállási kutató a világ egyik legismertebb biokémikusa lett, milliók életét mentette meg, számos rangos díjat nyert, 2021-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé került. Nemcsak szakmai elhivatottsága, de emberi tartása miatt is méltó arra, hogy példaképnek tekintsük.
Tarr Ferenc: A lány, aki kutató akart lenni. Illusztráció: Szabó-Nyulász Melinda. Naphegy Kiadó, 2022, 6 éven felülieknek.
Mátyás Géza teljes cikke a Magyar Kultúra magazin 2022/6. számában olvasható.
Nyitókép: részlet A lány, aki kutató akart lenni című könyvből, a Naphegy Kiadó engedélyével