Moholy-Nagy László a 20. század legnagyobb magyar polihisztora

Moholy-Nagy László a Bács megyei Bácsborsódon látta meg a napvilágot Weisz László néven 1895. július 20-án. Édesapja, Weisz Lipót fia születésekor súlyos anyagi gondokkal küzdött, ezért Amerikába ment „szerencsét próbálni”, az itthon maradt család pedig soha többé nem hallott felőle. László egyedül maradt édesanyja, Stern Karolina három fiával együtt a több lehetőséggel kecsegtető, magyar–szerb lakosságú Moholra (ma Mol, Szerbia) költözött, ahol a szintén itt élő nagybácsi, dr. Nagy Gusztáv ügyvéd segített nekik boldogulni: apjukként nevelte a három fiút, és az iskoláztatásukat is ő fedezte.

László Szegeden járt gimnáziumba, majd Budapesten a jogi karra. Az első világháború kitörése után behívták, ám megsebesült a fronton. Kórházba került, ahol háborús képeslapokat festett, utána pedig beiratkozott egy rajziskolába. Először 1918-ban a Nemzeti Szalonban állított ki. A képzőművész ekkor már választott nevét használta: vezetéknevét nagybátyja iránti tisztelete jeléül tizennégy éves korában, 1909-ben Nagyra változtatta, a Moholy előtagot – gyermekkorának színhelye, Mohol iránti szeretetből – pedig 1918 tavaszától használta először.

A Moholy-Nagy névvel a műkedvelő közönség és a szakma is megküzdött, ám ő sosem volt hajlandó megváltoztatni – még az ékezeteket sem hagyta el. Az ezerarcú zseni külföldön mégis sokkal hamarabb vált híressé, idehaza különböző politikai és ideológiai okokra hivatkozva (a két világháború között kommunistának, 1945 után pedig idealistának és formalistának tartották) viszonylag későn kapta fel a köztudat. 

„Csikágóba érkezése után elmondta, hogy Angliában ugyan Holy Mahogany-nek hívták, mert nem tudták kiejteni a nevét, de jobban szeretné, ha Amerikában a valódi nevén hívnák. A Time az amerikaiak számára fonetikusan Móholy-Nodj-nak írja a magyar építész nevét, de igen kétséges, hogy az amerikai kiejtésben ez Moholy-Nagynak fog hangzani” – írta a Magyarország című napilap 1937 novemberében, miután László Londonból Amerikába költözött. Kortársai legtöbbször Nadzsinak hívták, bár vicces adalék, hogy annak idején a brit Daily Express azt ajánlotta, mondják csak úgy, ahogy le van írva, mert a helyes magyar kiejtés úgyis teljesen reménytelen ügy. Berlinben eközben egyszerűen csak Herr Professornak hívták.

Moholy-Nagy Lászlóra, a festőre a magyar avantgárd, Nemes-Lampérth József, Uitz Béla és Tihanyi Lajos hatott, de inspirálták az orosz absztrakt képviselői is: Kazimir Malevics és El Liszickij. Absztrakt konstrukcióit 1922-ben már a berlini Sturm Galéria mutatta be. 1921-től Berlinben funkcionalistákkal és dadaistákkal dolgozott együtt, készített fa- és és linómetszeteket is, amelyek Kassák Lajos Ma című folyóiratában jelentek meg Bécsben. Kassákkal egyébként közösen írták a konstruktivista kiáltványnak tekinthető, 1922-ben megjelent Új művészek könyvét.

Moholy-Nagy valódi polihisztorként szinte minden művészeti ágban alkotott: költőként, íróként, festőként, fotográfusként és szobrászként, emellett pedig egy személyben volt filmes és díszlettervező is. Tanító, aktivista és szellemi motor, újító zseni. Walter Gropius mellett a weimari, majd a dessaui Bauhaus, illetve később a chicagói Új Bauhaus vezéregyénisége volt. Gropius, a 20. század művészetét megújító Bauhaus alapítója személyesen hívta meg a magyar művészt az intézménybe, ahol Moholy-Nagy 1923-tól Weimarban, majd Dessauban volt az előkészítő tanfolyam és a fémműhely, később a fotócsoport vezetője, oktató és a Bauhaus-könyveket társszerkesztője.

1929-ben ő rendezte a stuttgarti Film und Fotót, a korszak nagy kiállítását, amelyen 97 saját művel (!) szerepelt. Hitler hatalomra kerülése után, 1934-ben Hollandiába, majd Angliába ment, ahol hirdetés-, kiállítás- és filmtervező volt. 1937-ben meghívták Amerikába, Chicagóban létrehozta az Új Bauhaust (IIT Institute of Design): az általa alapított intézet 1944-től főiskolává alakult, és az amerikai dizájn fontos műhelye lett. 1945-ben leukémiát diagnosztizáltak nála, de egészen haláláig dolgozott a Mozgásban-látás című könyvén. Moholy-Nagy László 1946. november 24-én hunyt el Chicagóban.

Moholy-Nagy László a fotográfiában is élen járt az újító kísérletezésben. Festmény, fényképezés, film című könyvében kijelentette: semmiféle mai vagy azelőtti festészet nem képes a fényképezés hatáslehetőségeit utolérni – ezt a tézisét pedig komolyan is vette. Festőként és fotóművészként is a fény foglalkoztatta, fotogramjait kamera nélkül, fényérzékeny papírra komponálta. Első számú célja a látásmód gyökeres megújítása volt. A húszas években élte legtermékenyebb periódusát, munkájában pedig nagyszerű partnernek bizonyult 1920–1929-ig felesége és alkotótársa, a kiváló fotográfus Lucia Schulz, akinek hatására kezdte el foglalkoztatni a fényképezés – no és annak határterületei.

Az általa fotóplasztikának nevezett montázstípust a Bauhausban fejlesztette ki: fényképkivágatokat kapcsolt össze néhány grafikus elemmel, a szemlélőt pedig nagyban segítette az egyszerű, tipográfiai elrendezés az értelmezésben. A dadaizmus hatása is visszaköszönt Moholy-Nagy intellektuális humorából, amely helyenként a képcímekben köszönt vissza.

„Azt hiszem, mindennek a lényege az: újat keresni. A mai embernek az a kötelessége, hogy ami eddig volt, azt ne fogadja el vakon, hanem először vizsgálja meg a maga szemszögéből. Ma mindent újra kell feltalálni: ez az elv” – vélte Moholy-Nagy, akinek műveiről összességében elmondható, hogy az emberi térszemléletet modellezték. És noha nyugaton ő a legismertebb magyar képzőművész, itthon sokáig nem került életműve a méltó helyére: 1995-ben Kecskeméten mutatták be képeit, fotóit, kollázsait, és kiadták 100 fotó című fényképalbumát, 2006-ban pedig az ő nevét vette fel az addigi Iparművészeti Egyetem, amelyet azóta Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek (MOME) hívnak.

A Sothebyʼs árverésén 2012-ben Moholy-Nagy László 1925-ben készült Fotogramm című munkája 1.482.500 dollárért került leütésre, amellyel egy ideig a világ legdrágább fotóinak listáján holtversenyben Herbert Bayer 1932-ben készült fotómontázsával az előkelő 10. helyen szerepelt Moholy-Nagy képe. 2016-ban nagyszabású amerikai retrospektív kiállítást rendeztek műveiből, a háromszáz alkotását bemutató Moholy-Nagy: Future Present című tárlatot Chicagóban, New Yorkban és Los Angelesben is láthatta a közönség. A kiállítás sikere is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a tárlaton is szereplő egyik alkotása, úgynevezett telefonképeinek egyike hamarosan hatmillió dollárért kelt el egy New York-i árverésen: az EM 1 Telephonbild ezzel pedig minden idők legdrágább, aukción eladott magyar műtárgya lett. 

Moholy-Nagy László műveibe Párizstól New Yorkig a legnagyobb modern múzeumokban futhatunk bele: műfajokon átívelő, kísérletező szenvedélye hamisítatlan magyar elsővé teszi. Olyan alkotó volt, aki a végsőkig hitt abban, hogy a tárgyformálás a társadalmat is formálhatja, sőt, akár meg is reformálhatja, és hogy a modern technika és a művészet kéz a kézben járhat.