Az a kijelentés, hogy „most valami nagyon fontos zajlik a magyar könnyűzenében”, erős állítás. Min alapul, illetve meg lehet-e ezt ítélni egyetlen verseny alapján, még ha az országos is?
Az Öröm a zene tehetségkutató-hálózat régóta létezik, és évek óta lefedi a teljes Kárpát-medencét. Ez annyit jelent, hogy minden megyében, Budapesten, a Vajdaságban, Kárpátalján, a Felvidéken és Erdélyben is van tehetségkutatója, Erdélyben ráadásul három. A most lezárult évadban is több mint ezer zenekar jelentkezett a legkülönbözőbb zenei stílusokat képviselve. Ezeket a fiatal zenészeket, együtteseket érik zenei, társadalmi, gazdasági, érzelmi hatások, és ezen impulzusok alapján valamit alkotnak a hangszereikkel. Ők – nagyjából úgy négy-ötezren – megtisztelték az Öröm a zenét azzal, hogy jelentkeztek, és megmutatták a zenéiket. Közülük került az Öröm a zene döntőjébe 26 együttes, papíron a legjobbak, és mutatták meg magukat a zsűri előtt.
És a végeredmény döbbenetes.
Elképesztő tudású zenészeket láthattunk a döntő mindkét napján, nagyon izgalmas zenéket hallottunk.
És hogy a kérdésre válaszoljak: igen, lehet prognosztizálni egy verseny alapján a magyar könnyűzene esetleges jövőjét, két dolog miatt.
Egyrészt borzasztóan nagy a merítés, több mint ezer zenekar, a végeredmény lényegében reprezentatívnak tekinthető. Másrészt pedig az Öröm a zene nem befolyásolta a jelentkezőket semmilyen szempontból, nem kellett bizonyos stílusnak, rádiós szerkesztőnek, bárminek megfelelniük, csak az volt a mondás, hogy jelentkezz a zenéddel! És annak ellenére, hogy nehéz a könnyűzenében újat mutatni, a döntőben nagyon izgalmas zenéket, hangszereléseket hallottunk. És ha nagyjából ötezer fiatal, feltörekvő zenész ezt képviseli, akkor véleményem szerint meg kell mutatnunk őket, sőt tovább megyek, igazodnunk hozzájuk, jelentős teret adni nekik. Mert ez a jövő magyar könnyűzenéje, a magyar kultúra egyik alappillére.
Ez a pozitív megélés a zsűri egészét jellemezte vagy van, aki optimistább a többieknél?
A kétnapos tehetségkutató mindkét napján 13-13 zenekart néztünk, illetve hallgattunk meg. Lényegében össze voltunk zárva két napig, az átszerelések alatt, a produkciók után sokat beszélgettünk a fellépőkről. Én azt tapasztaltam, hogy a zsűri mind a nyolc tagja (Andrásik Remo, Horváth Gergely, Cselőtei László, Lombos Márton, Dér Dávid, Kovács Botond, Pap Dávid és jómagam) nagyon lelkesen fogadta a látottakat.
Az országos versenyt a budapesti Lanou nyerte. Kik ők és mi jellemzi a zenéiket?
A Lanou négy éve létezik, és elmondásuk szerint mostanra értek össze. Egy hagyományos dob-basszusgitár-gitár felállás adja az alapot, a frontvonalban pedig egy fantasztikus hangú és karizmatikájú nő énekel, aki az éneklés mellett citerán, ír bouzoukin és zongorán játszik. A zenéjük folkos beütésű, transzcendentális, hol trip-hopos, hol rockos behatású. Nehéz leírni, valahol a Művészetek Völgye és Ozora között vannak félúton. A zenéjük és az előadásmódjuk ott a döntőben teljesen beszippantott, végig libabőrös voltam.
Említette az egyéni hangvételt, a szuverén megszólalást, az eredetiséget. Kik tűntek még e szempontból a mezőnyből?
Legalább egy tucat együttest megemlíthetnék, de nézzünk párat! A Kellene kis kert a Lanou-hoz hasonlóan teljesen letaglózott. Négy vasi srácról beszélünk, akik szintén magasról tesznek a trendekre, és játsszák, ami a szívükből jön. Nagybőgő, cajon, elektromos gitár és hegedű felállásban zenélnek, és a hegedűs srác énekel is. Minden létező szabályt felrúgnak, nem ritka a 12 perces szám náluk. Elképesztő virtuozitás jellemzi a zenéjüket, magukat úgy jellemzik, hogy funky/gipsy/népzenei/acid jazz. Ha rajtam múlna, mutogatnám őket szerte a világban, hogy lássátok, emberek, mi, magyarok ilyet is tudunk.
Szintén lenyűgözött az Arrange Service. Bár előfordult már a történelemben, hogy kiváló jazzisták népzenéhez nyúltak, lásd Eztán Együttes vagy Borago, de a látásmódjuk, megvalósításuk egészen új.
A súlyosabb zenék közül is megtapasztaltam jó pár izgalmasat. A SnailGardN például a modern hangzású metalból jött, de ott is éreztem az egyediséget, nem akartak sem Korn, sem Avanged Sevenfold, sem System Of A Down lenni. De sorolhatnám tovább a bandákat, Heavy Brains, Herself, Velvet Noise, egy5egy, Bad Acrobats, A csajod, SFV...
Érdekes, hogy az említett zenekarok közül három is érintett a folkban…
Ez is egy hatás, ráadásul jelentős. Az 1970-es évek elején elindult a táncházmozgalom, ami a mai napig él és virul. Sebő Ferenc, Halmos Béla és Timár Sándor állhatatos munkájának a mai napig hatása van. A népzene generációról generációra száll, és szerencsére ott van a mai fiatalságban is. Ez azért is nagyon szerencsés, mert beszivárog a könnyűzenébe, és sok esetben izgalmassá teszi azt, továbbá egy másik köntösben is tovább él a magyar népzene és népdal világa.
Ezek első hallásra is unikális produkcióknak tűnnek, de pont olyannak, ami után felmerül a kérdés: tudja-e őket játszani a rádió vagy lehet-e érdemi nyilvánosságuk?
Egy korábbi válaszomban már utalgattam erre. Nem szeretnék a megmondóember szerepében tetszelegni, de felmerül a kérdés: ha itt van ötezer magyar fiatal szerte a Kárpát-medencéből, akik megmutatták a zenéjüket, azt, hogy mit képviselnek, hogy szerintük mi a jövő, akkor kizárólag a múlt zenéi és a nyugati trendek mutatkozhatnak meg a rádiókban?
Egy zenei kiadó vezetője a Music Hungary egyik rendezvényén úgy fogalmazott korábban, hogy ha az ember az országos vagy szélesebb elérésű rádiókat hallgatja, akkor könnyen az az érzése támadhat, hogy nálunk megállt az idő.
Nézőpont és megítélés kérdése. Ha arra gondolok, hogy egy modern alapra valaki ráénekel szanaszét tune-olt hangon, akkor mondhatjuk, hogy ez a jelen, mert az Egyesült Államokban ez megy, és ezt veszik át bizonyos rádiók. Az már egy másik kérdés, hogy a rádiók legtöbbje a múltba nyúlik vissza, van, amelyik 15 évre, és van, amelyik 40 esztendőre. Szerintem az a szerencsés, ha minden korosztályú és ízlésű ember ki van szolgálva, mindamellett nagy hangsúlyt kap a magyar könnyűzene és a jövő generációja.
Sok kritika éri az úgynevezett underground zenei szcénát, amely azonban rendre megtermékenyítően hat a későbbi fősodratú stílusokra. Mit jelent ma az „alternativitás” a könnyűzenében e feltörekvő generáció számára?
Az alternativitás tapasztalataim szerint a szabályok és a szabályosság ellentéte. A zene akkor tud izgalmas lenni, ha nem akar megfelelni. Sem trendeknek, sem elvárásoknak. Jöjjön ki a szívből, menjen át a karon vagy a hangszalagokon, és mutatkozzon meg őszintén!
Az NKA két kollégiuma, továbbá már a Petőfi Kulturális Ügynökség is folyamatosan írja ki a könnyűzenei támogató pályázatokat. Hogyan használhatja jól e lehetőségeket egy most induló, de legalábbis most feltűnő tehetség?
A legelső és a legfontosabb, hogy pályázzon. Higgye el, hogy nyerhet! Eljutottunk oda, hogy vannak lehetőségek, nem kell, hogy a garázsban maradjanak a srácok vagy egy telefonfülkében játsszanak a barátnőnek és anyuéknak az idők végezetéig. Maguk a pályázatok előírják, hogy mire lehet, mire nem lehet a támogatást használni. Egy fontos láncszem azonban nem maradhat ki: aki teheti és lehetősége van, kérje ki tapasztaltabb zenészek tanácsát, vegyen részt kurzusokon, workshopokon, és a begyűjtött információk alapján építsen fel stratégiát, hogy a támogatási összeget a lehető leghasznosabban költse el.
A nyitóképen a tehetségkutató zsűrije, középen Nagy Szabolcs. Fotó: Kocska Ádám
