A prostitúciót, a szexuális szolgáltatások körét a köztudat gyakran összemossa a bűnözés világával. Tény, hogy a prostituáltak életének színterei, a bordélyházaktól a szórakozóhelyekig, a találkahelyektől az utcákig, egyúttal a bűnözés kiemelt helyszínei voltak és azok ma is. Ennek ellenére az első világháború végén a prostitúció még olyan engedélyezett foglalkozásnak számított, amelynek vállalóit csak morálisan lehetett elítélni. Ezért a legálisan működő, ún. igazolványos, vagy bárcás kéjnők, a magánkéjnők életét még közel sem befolyásolta annyira a bűnözés, mint a későbbi korokban. Munkájuk során ezek a nők, hasonlóan más mesterségek képviselőihez, kisebb-nagyobb bűncselekményeket követtek el.
Ezeket a bűncselekményeket nem külső kényszer hatására vagy munkájuk különböző vámszedőinek utasításaira, nyomására követték el. Saját döntéseik alapján, a foglalkozásukhoz kapcsolódó, annak gyakorlása közben adódó lehetőségeket használták ki. Ezért tipikusak, speciálisak és elsősorban hozzájuk köthetőek ezek a bűncselekmények. Életmódjuk nagyon sok kockázatot rejtett magában, rendszeresen kerültek anyagilag vagy magánéletükben szorult helyzetbe. Akadtak közöttük, akik csak ilyen helyzetekben, alkalmanként követtek el bűncselekményt, míg mások számára a foglalkozásukhoz kötődő bűnelkövetési módok rendszeres kereseti forrást jelentettek.
Az ágynemű és fehérneműlopás volt az egyik olyan bűncselekményt, amelyet rendszeresen elkövettek e mesterség művelői. Az önállóan dolgozó prostituáltak gyakran nem rendelkeztek saját lakással, más megoldás híján, vagy ügyfeleik kifejezett óhajára, gyakran kellett szállodába, lakásra menniük. A többnyire szerény műveltségű és szerény anyagi körülmények között élő nők ezért mozogtak otthonosan a szállodákban és hasonló intézményekben. Számukra a szállodákban található jó minőségű ágynemű, és más értékes textíliák, komoly értéket jelentettek, ezért fordult elő gyakran, hogy kifejezetten a lopás elkövetése miatt vettek ki szállodai szobát. Fontos megjegyeznünk, hogy a többi vendég, vagy a személyzet nem, vagy sokkal ritkábban követett el hasonló cselekményt.
Ebben a műfajban az egyik rekorder H. Margit 24 éves, négy elemit végzett, Szlatnicán született kéjnő lehetett, aki erre szakosodott. Bűncselekmény-sorozata Tóth Flóriánné "Andrássy" nevű szállójában kezdődött, ahova 1917. február 27-én jelentkezett be. Innen még aznap éjjel, az ablakon át megszökött és a szoba 180 korona értékű szövet és csipke függönyeit magával vitte. Néhány nappal később a Steiner Lajosné tulajdonában álló, és az Alsóerdősor utcában található "Rákóczi" szállóban szállt meg, ahonnan ugyancsak éjjel megszökött 1 paplannal, 1 csipkefüggönnyel, 1 asztalterítővel, 1 falvédővel, 1 sezlontakaróval valamint a dívány selyemhuzatával: összesen 300 korona értékben.
Innen ment tovább özv. Krausz Jenőné "Nap" nevezetű szállójába, ahol a zsákmánya csak egy 90 koronás pokróc volt. Lebukása előtt utoljára Zvilich Arnoldné "Viktória" szállodájában lakott, ahonnan hajnalban szökött meg néhány, összesen 25 korona értékű aprósággal. E kis szállodák többnyire szobáztatással foglalkoztak, tulajdonosuk idősebb nő volt, akinek személye erkölcsi kifogás alá nem eshetett. A kor elvárásai szerint öltözködő, úrinőként viselkedő félvilági hölgyek, prostituáltak mindennapi vendégek voltak ezeken a helyeken és egyedül is könnyen kaphattak szobát...
A prostituáltak munkájuk során, a kapcsolat kialakulásakor, vagy közben, gyakran fogyasztottak szeszes italokat vendégeikkel, vagy itatták vendégeiket. Az alkohol hatását láthatták és kihasználhatták. A vendégek levetették ruhájukat, és nem figyeltek rá. De a lopás kockázata nem csupán ezért volt kisebb, mint más helyzetekben, hanem mert a meglopott férfiak - az esetek többségében - nem mertek a botrány miatt feljelentést tenni.
Az egyedül dolgozó és lakó prostituáltakat több veszély fenyegette, és bűncselekményeik elkövetésekor kevesebb volt az esélyük arra, hogy büntetés nélkül megússzák. A kéjnők ezért igyekeztek többen együtt lakni, közösen lakást bérelni. Ez lehetővé tette, hogy vigyázzanak egymásra, segítsenek egymásnak, és együttműködjenek ügyfeleik kifosztásában. Csapatmunkára volt szükség - ráadásul a bíróságok előtt ezt nehezen lehetett bizonyítani - a bűncselekmények jelentős részének elkövetésekor.
A részletes esetek a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvashatók: Tanulmányok az 50 éves Bana Jocó tiszteletére. Szerk.: Katona Csaba. Palatia Nyomda és Kiadó, Győr, 2006. 176 p.
