Cigányok és cigánykép a történeti forrásokban
Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy sokféle cigány közösség és identitás létezett/létezik. Ez a sokféleség az adott gazdasági-társadalmi helyzet és az etnikumok közötti sztereotip képzetek függvényében különböző cigányképek kialakulásához vezetett.
Az egyfajta etnikus és a társadalmi helyzet alapú cigánykép gyakorlatilag párhuzamosan létezett egymás mellett. A XVIII. századi magyarországi források egy részében a cigány fogalma etnikai dimenzióban jelenik meg; a latin nyelvű iratokban: natio, gens, a magyar nyelvű iratokban nemzet, nemzetség kifejezésekkel. Ebben az esetben cigánynak lenni etnikai, nemzetiségi hovatartozást jelentett. A források egy másik csoportjában a cigány fogalma szociális dimenzióban jelenik meg: a latin nyelvű iratokban: conditio (társadalmi helyzet) és professio (foglalkozás, megélhetési mód) megnevezésekkel. Ez esetben cigánynak lenni sajátos társadalmi állapotot jelentett. Hogy melyik meghatározás került előtérbe, az függött az adott történelmi szituációtól, és attól is, hogy milyen környezetben jelent meg "a cigány". Például a magyarországi cigányok XV-XVII. századi köznyelvi elnevezése elsősorban életmódbeli, irodalmi elnevezésük pedig etnikus definíciót foglalt magában.
A cigányok történetét kutatók számára fontos forrásokat jelenthetnek a különböző folklórszövegek, melyek ? gondos forráskritika után ? hasznos adalékokkal szolgálhatnak a cigányok életmódjáról, szokásairól, de főleg természetesen a 'nem cigányok' róluk alkotott képzeteiről. Egyes vélemények szerint a különböző folklórszövegekben a csoporthoz ("fajhoz") tartozó egyének társadalmi helyzetét gyakran örökletes (külső és egyéb) jegyek határozzák meg. Az eredettörténetekben vagy a teremtési folyamatban bekövetkező "balesetnek" vagy a cigányoknak tulajdonított nem megfelelő viselkedésnek tulajdonítják a cigányok "másságát", szegény sorsát. Gyakori az ördöggel való azonosítás is, aminek egyházi gyökerei is lehetnek. Bibliai motívumokat is felhasználva terjedt el a "bűnös cigány ős" mítosza. A paraszti etnocentrikus szemléletből fakadóan a folklórszövegeken végigvonul a cigányok és a nem cigányok szembeállítása, erős előítéletek sorát produkálva.
A népi kultúra mellett elsősorban a tudománynak volt komoly szerepe a sztereotípiák forgalmazásában. A XVI. század végétől terjedtek el Európában azok a történeti munkák, amelyekben megjelentek azok a cigányokkal kapcsolatos sztereotípiák, előítéletek és közhelyek, amelyek nagy része ma is közszájon forog. "A XVI-XVIII. századi szerzők, tudósok egymás negatív véleményét és leírását átvéve, időről időre a cigány csoportokkal szembeni ellenszenv, üldözés, gyakran kiirtásra való törekvés jogosságát bizonyították".
A fentiekben leírt módon terjedő sztereotípiákkal szemben kevésnek bizonyultak a pozitív helyi tapasztalatok. Pedig ha egy foglalkozási ágban vagy egy településen igény volt a cigányok munkaerejére, szolgáltatásaira, akkor minden további nélkül be tudtak illeszkedni a társadalomba. Erre számos példát találhatunk a történeti szakirodalomban. Nem csak a zenész cigányok "sikertörténetére" kell gondolnunk, bár kétségtelen, hogy a muzsikálás vált a legnépszerűbb "cigány szakmává" a XIX. század végére. Például sok adat áll rendelkezésre az aranymosó cigányokról, akik télen teknőket, kanalakat és más faeszközöket faragtak, nyáron pedig "csaknem mezítelenre vetkőznek, és aranyat mosnak a folyókból a síkságokon, elszegődött munkásként". Őket nevezte a XVIII. század közepén a magyar nyelv Bányász vagy Aranyász Czigányoknak.
Miskolcon egy, az 1740-es évekből származó statútum a lakatos mesteremberek kérelmére úgy rendelkezik, hogy a cigányok csak a sátraikban gyakorolhatják mesterségüket és a piacon sem patkolhatnak csizmát. A helyi céhek gazdasági érdekeit védő diszkriminatív rendelkezések ellenére, a főleg kovácsolásból, zenélésből és paraszti, illetve napszámos munkákból élő cigányok a XVIII. század végére letelepült életmódot folytató városi lakosokká váltak. Egy korabeli utazó szavaival: "?sok testvérük már olyannyira ki is művelődött, hogy zavarban vagyunk: vajon valódi cigányokkal van-e dolgunk? Még fekete színük is észrevehetően megváltozott. Sok miskolci cigányra hivatkozhatunk itt, különösen azokra, akik zenei tehetségüket kiművelték".
A XIX. század első felében a Nógrád megyei cigányok többsége szegény sorban, de évtizedek óta letelepedettként élt a megye falvaiban és mezővárosaiban. A tehetséges lókupecek szolgáltatásaira gyakorta igényt tartottak a helyi földesurak, dacolva az uralkodói rendeletekkel. Egy másik szakma, a muzsikálás iránti igény fejeződött ki abban az országgyűlési követi utasításban, mely a "muzsikálásnak egészben leendő eltiltását" helyteleníti, mivel a cigányok "a Nemzeti Dalokat a Muzsikán oly különös nagy ügyességgel fejezik ki". Ennek ellenére csak kevés cigányzenész számára jelentett felemelkedést ez a szakma. A megélhetési nehézségeket jelzi, hogy az összeírásokban sokan kovács-muzsikusként, illetve muzsikus-kovácsként szerepelnek. A "öbb lábon állás" ilyen formája természetesen nem valamilyen etnikai sajátosságként, hanem a nehéz gazdasági helyzethez való alkalmazkodásként értelmezendő.
További példák helyett következzen Nagy Pál történész néhány összegző mondata: "A cigány csoportok nem alkottak egységes etnikai képződményt, történelmük nem egy nomád hajlamú, vándorló kisebbségnek a többségtől elválasztható története. A cigány csoportok a XV. század óta a magyarországi társadalom részeként, környezetükkel szimbiózisban éltek, világképük és viselkedésük eredetét erősen befolyásolták a helyi társadalomból érkező hatások".
Cigánykép a XX. században: Etnikum? Faj? Réteg?
A feudalizmus kori sztereotípiák és cigányképek mindenféle együttélési formáktól, integrációs sikerektől függetlenül tovább éltek. A XIX. század második felében a képzőművészetben, az irodalomban, a köznapi tudományosságban és publicisztikában két cigánykép volt jelen. Az együttműködő, alázatos, figyelmes, igyekvő cigány "ideáltípusa" (általában a muzsikus cigánnyal azonosították) és a szabadságszerető, vad, kóbor, törvényeket nem tisztelő, a társadalom testén élősködő cigány "ideáltípusa".
A sztereotípiák és a feltételezhető 'valóság' közti eltérés általában igen nagy. 1893-ban a hatóságok a magyarországi cigányoknak mindössze 3,2 %-át minősítették kóbor cigánynak, a munkaképes korú cigányok 82 %-a pedig dolgozott. Többségük a mezőgazdaságban talált magának munkát, de jelentős volt a két legnépszerűbb "cigány szakmában" dolgozók száma is: 17 ezer zenész mellett közel 13 ezer cigány kovács is volt az országban. (A cigányok száma az összeírás szerint közel 280 ezer fő volt, az összlakosság 1,8 %-a.)
A XX. század elején azonban drasztikus változások következtek. A cigányság "elveszítette nehezen szerzett történelmi tőkéjét", hiszen a hagyományos cigány foglalkozások piacát tönkretette a modern gyáripar térhódítása, a trianoni határok pedig beszűkítették a legelterjedtebb "cigány szakma", a magyar cigányzene piacát. A XIX. századi "kettős" cigányképből a negatív attitűd maradt fenn: a többség a cigányokról egyre inkább mint a vándorcigányokról és azok kulturális örököseiről gondolkodott. Az erősödő etnikai előítéletek hátterében egyrészt az 1920-as évek elején mély krízist átélő magyar társadalom válsága, másrészt a cigányokat hatványozottabban érintő általános elszegényedési folyamatok álltak.
A cigánykép, főleg az "állami" cigánykép változásai jól nyomon követhetők. A két világháború közötti időszakban az előítéletek és kirekesztő rendeletek fő célpontja a magyarországi zsidóság volt, a parlamentben alig került szóba a "cigánykérdés", mely legfeljebb a vándorcigányokkal kapcsolatos közigazgatási problémaként bukkant fel. A korabeli sajtóban viszont egyre gyakrabban jelentek meg a cigányokat "élősködőnek", "bűnözőnek" nevező írások, s a cigányprobléma megoldására egyre többen radikális megoldást javasoltak.
A második világháború kitörése után tovább erősödött a szélsőséges, faji alapú cigányellenes érvelés, 1941-ben a Magyar Orvosi Kamara elnöke amellett érvelt, hogy tiltsák meg a cigány-magyar házasságokat is, mert "a legantiszociálisabb, a legsúlyosabb bűnözők ezek köréből kerülnek ki". Az előítéletes diskurzus végül a nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) után váltott át fizikai erőszakba, deportálásokba, tömeges kivégzésekbe.
Az államszocialista rendszer kiépülése után az általános "cigánykép" mindenhol a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) álláspontját tükrözte, mely a cigányságot "a lakosság egy elmaradott rétegének" tekintette. Bár a hatalom közreműködésével létrejött 1957-ben a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, továbbra is a "cigányok mint társadalmi réteg" felfogás maradt a meghatározó az állam vezetői szemében. Az 1961-es párthatározat kimondta: "A cigánylakosság felé irányuló politikánkban abból az elvből kell kiindulni, hogy bizonyos néprajzi sajátosságai ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot". A későbbiek során az állami politika egyre inkább a nemzetiségi, etnikai elismerés felé mozdult el.
Csalog Zsolt szociológus 1973-ban megjelent, Etnikum? Faj? Réteg? Adalékok a "cigányság" fogalmához című gondolatébresztő cikkében írta, hogy a "cigányság" hivatalosan szociális kategória (mint fentebb láthattuk), a nem-cigány közvélemény megítélésében azonban elsőrendűen és egyre inkább faji kategória. Írása rámutat arra, hogy a hivatalos állami ideológiától és politikától függetlenül a hétköznapi interakciók szintjén továbbra is működhet a faji alapú megközelítés. Nem etnikai (hagyományos foglalkozás, öltözködés, anyanyelv), de nem is szociális kategóriaként (pl. jövedelemszint), hanem faji, illetve fajinak képzelt kritériumokkal határozták meg a cigányokat: "füstösképűek", "hazudnak mintha könyvből olvasnák", "piszkosak", "szaporák, mint a nyulak", "nyolc éve van a vállalatnál, de egy szöget el nem visz soha, rendes, pedig lám: cigány", stb.
A szociológus "látleletét" (sajnos) alátámasztják a későbbi kutatások is. Az első, cigányokkal kapcsolatos átfogó közvélemény-kutatás (1979) szerint a cigányokat elsősorban származási (vérségi) alapon határozták meg a válaszadók. A cigány kategória meghatározásának legfontosabb szempontjai a vérségi kötelék (43%) és a külső jegyek (17%) voltak. (A vérségi megközelítés a magyarok esetében csak 24 % volt.)
Az sztereotípiák makacs jelenlétét erősítette meg egy másik, a 80-as években végzett kutatás is. A cigányokról milyen tulajdonságok jutnak eszébe? kérdésre adott leggyakoribb válaszok a következők voltak: munkakerülők (68%), piszkosak (65%), jó zenei érzékük van (63%), lusták (58%), sokat hazudnak (56%), primitívek (50%), szegények (39%) stb.
Hármas átmenet és a cigányok/romák
A rendszerváltozásról gyakran mint "hármas átmenetről" beszélnek, a gazdaság, a legitimációs ideológia és a politikai rendszer átalakulása kapcsán. E három dimenzió egyidejűsége példa nélkül álló nehézségekkel szembesítette a kelet-európai társadalmakat. Tömeges munkanélküliség, növekvő infláció, adósságválság és a szegénység 2-5-szörös növekedése jellemezte a posztkommunista Kelet-Európát. A továbbiakban a hármas átmenet csatornáin keresztül próbáljuk meg röviden áttekinteni a cigányokról alkotott képeket.
Általánosan elfogadott és szinte közhelyszámba menő tétel, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei a cigányok közül kerültek ki, hiszen az államszocialista cigánypolitika részleges sikereit (telepfelszámolások, foglalkoztatottság, iskoláztatás) pillanatok alatt szétzúzta a (vad)kapitalizmus megjelenése. Az ipari termelés csökkenése az 1989 utáni öt évben Magyarországon 40%-os volt, így a főleg az iparban foglalkoztatott és alacsony iskolázottsági mutatókkal rendelkező roma dolgozók elképesztő ütemben vesztették el munkahelyeiket. 1993 végén a 15-59 éves férfiaknál a foglalkoztatottak aránya a teljes népességben 64 %, a cigány népességben 29 % volt! (1970-ben a cigány férfiak 85,2 %-a volt foglalkoztatott!)
Az ipartelepek megszűnése következtében kialakult "területi hátrány" fokozottan sújtja a romákat, hiszen korábban pont a munkalehetőség érdekében költöztek a ma már periférikus helyzetű régiókba, ahol az országos átlagot jócskán meghaladó mértékű a munkanélküliség. A helyzetet súlyosbítja, hogy a cigányok által korábban megszerzett iskolai végzettségek leértékelődtek, földhöz nem, vagy alig jutottak (mivel a kollektivizálás előtt sem nagyon birtokoltak földet), így tömegesen kerültek komoly egzisztenciális válságba.
Ebben a kontextusban szinte törvényszerű, hogy a közvélemény összekapcsolja a szegénységet a cigányokkal, mondhatni a kelet-európai szegénységnek sokak szemében roma arculata van. Az ezzel kapcsolatos sztereotípiáknak, előítéleteknek fontos társadalomlélektani szerepe van, hiszen a sztereotípiák a saját csoport felértékelése mellett igazolhatják a forrásokhoz való hozzáférésben mutatkozó különbségeket is. Nézzünk néhány adatot: 1994-ben a megkérdezettek 89 %-a egyetértett a következő állítással: "A cigányok gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni". Egy 2000-ben készült felmérésben a válaszadók 28 %-a szinte az egész magyarországi roma népességet szegénynek látta, elutasította a külső társadalmi okok szerepét, csupán az érintetteket hibáztatva sorsukért. Bár a többségi társadalom elvárja a beilleszkedést, mégis az embereknek mindössze 20,5 %-a fogadná el szomszédjának a romákat.
A nehéz szociális helyzethez kapcsolódó tényeket (pl. munkanélküliség) és az ezekhez társuló képzeteket (munkakerülés, megbízhatatlanság, motivációhiány, bűnözési hajlam stb.) a többségi társadalom olyan etnikai, faji és/vagy kulturális jellemzőknek tartja, melyek konstans és mindenkire érvényes módon jellemzik a cigányokat. Mivel az egyes embereket viszonylag könnyen (bőrszín, név, viselkedés, életmód alapján) besorolják a cigány kategóriába, ezek az előítéletek és sztereotípiák valódi akadályt jelentenek a társadalmi integráció folyamatában és komoly lélektani teherként nehezednek a cigány emberekre. (A rasszista indíttatású fizikai erőszak különböző formáiról nem is beszélve!)
A gazdaság átalakulása mellett a legitimációs ideológia változása is komoly hatást gyakorol a különböző cigányképekre. A marxista-leninista ideológiát felváltó nemzetállami nacionalizmusnak a térség minden országában szüksége van külső és belső "ellenségképre". Szociológiai kutatások kimutatták, hogy "társadalmi opponensként" a nemzeti identitást erősítő 'belső csoportként' jelennek meg a cigányok. ("Akiktől" el lehet/kell határolni "magunkat".)
Mindenképp szót kell ejteni az Európa-szerte megerősödő szélsőjobboldali mozgalmakról is. Ezek mozgósító és szervező ereje Nyugat-Európában a bevándorlókkal szembeni idegengyűlölet, Kelet-Európában pedig a rendszerváltás során bekövetkező és továbbgyűrűző társadalmi, gazdasági és identitásválság. A posztszocialista államok szélsőségeseinek célpontjai a bűnbakká tett nemzeti és etnikai kisebbségek, illetve bizonyos politikai, társadalmi kisebbségek. (Nem kell messzire menni, elég, ha a határon túli magyarok egyes közösségeire vagy a melegfelvonulásokkal kapcsolatos hisztériára gondolunk.)
Magyarországon a néhány éve alakult és látványosan erősödő Jobbik Magyarországért Mozgalom elsősorban nyíltan rasszista, cigányellenes propagandájával, a "cigánybűnözés" elleni harc tematizálásával igyekszik magának politikai tőkét kovácsolni. Amellett, hogy nyilvánvalóan durva előítélet összefüggést tételezni a kriminalitás és az etnikai hovatartozás között (több százezer embert megbélyegezve ezzel), több, egymástól független kutatás is kimutatta, hogy a cigányok bűnözésének mértéke semmivel sem különbözik a hasonló társadalmi helyzetű csoportokétól.
A politikai rendszer változásától függetlenül, a heterogén cigány kategória (csak itthon három nagyobb csoportot különböztethetünk meg: oláh cigányok, beások és a többséget alkotó magyar cigányok) állandó tulajdonságokkal rendelkező népként/etnikumként való felfogása mindennapi folyamat. Az "etnikai cigányképet" megerősíti és formálja a demokratikus intézményrendszer kibontakozása, a kisebbségi jogi szabályozás (a cigány kisebbségi önkormányzatok létrehozása) és az európai integrációs folyamat is.
A cigányellenesség alapjául szolgáló, döntően negatív cigánykép konstruálásában fontos szerepe van a demokratikus elven alapuló, széleskörű szólásszabadságot élvező médiának is. Egy kutatás szerint a magyar sajtó a cigányságról többnyire mint problémahalmazról ír, és nem foglalkozik eleget azzal, hogy miért és hogyan alakult ki a hátrányos helyzet. Az emberekre komoly szocializációs, orientációs hatással bíró médiában ? főleg a televízióban ? a cigányok többnyire olyan szerepekben bukkannak fel, amelyek nem kérdőjelezik meg a sztereotípiák érvényességét.
Magyarországon a kisebbségekre vonatkozó jogi szabályozás egyértelműen etnikai vagy nemzeti kisebbségként határozza meg romákat. A Nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló 1993. évi LXXVII. törvény a cigányokat etnikai kisebbségként ismeri el, és lehetőséget ad számukra kisebbségi önkormányzatok megalakítására. A cigány kisebbségi önkormányzatok megalakulása része annak a folyamatnak, mely a mindenkori kormány részéről a romák életkörülményeinek javítása helyett, az "önálló roma etnikum képviselőivel" folytatott tárgyalásokra helyezi a hangsúlyt. Martin Kovats, angol politológus szerint ez a magyarországi romapolitika nagy paradoxona, hiszen az intézményi-szervezeti megközelítés ? és ezáltal a romák 'hivatalos' megkülönböztetése ? pont akkor került előtérbe, amikor a társadalmi és gazdasági helyzetük drámai mértékben romlott.
Az etnikai elismeréssel együtt jár a cigány politikusok megjelenése a közéletben, médiában. Ez mindenképpen a cigányokról alkotott kép új eleme, hiszen korábban erre nem volt példa. A roma politikusok azonban sokszor "kivételt erősítő szabályként" vagy "etnobizniszt" folytató üzletemberként jelennek meg a többségi diskurzusokban. Ebben kétségtelenül szerepe van annak is, hogy sok esetben képzetlen, manipulálható emberek kerülhetnek fontos pozíciókba, az uralkodó pártok érdekeinek megfelelően.
A cigány (romani) nyelv elismerése is az "etnikai cigánykép" érvényességét erősíti, annak ellenére, hogy a cigányok többsége nem is beszéli a romanit. Az Európai Unióban a nem-hivatalos nyelvek egyik sajátos csoportjához, a területhez nem köthető nyelvek közé tartozik.
Intergráció és publicitás
A rendszerváltás óta a volt államszocialista országok kül- és belpolitikai törekvéseit nagy részben az európai integráció határozta meg. Ebben a folyamatban sajátos mozzanat a Nyugaton munkát, megélhetést kereső, kelet-európai cigányok találkozása a "nyugat-európai cigányképpel". A nyugat-európai tudat ugyanis a cigány kultúrát gyakran azonosítja a nomadizmussal, annak ellenére, hogy az európai cigányok többsége jó ideje letelepült életet él. Erre jó példa az Európa Tanács főtitkárának egy 1991-es beszéde, amelyben a cigány kisebbség 'vándorló jellege' az európaiság bizonyítékaként jelent meg: "Önök egy valóban európai népet képeznek, mivel a cigányok hagyományaik és a meghatározásaik szerint vándorlók, akik országról országra utaznak nem ismerve európai határokat". E nyilvánvalóan jó szándékú kijelentés semmi mást nem tesz, mint egy megkövült sztereotípia segítségével elkülöníti a cigányokat Európa "többi" népétől, nem törődve a letelepült életmód és a többes identitások "valóságával". (Magyarországon a nem-cigányok által cigánynak tartott populáció tagjainak kétharmada elsősorban magyarnak tartja magát!)
A 90-es évek vége felé egyre több roma kért menedékjogot a nyugati országokban. Mivel ez ráirányította a figyelmet az Európai Unióba pályázó országokban élő cigány kisebbségek helyzetére, ezért az EU a csatlakozás feltételéül szabta a romák helyzetének javítását. Ez a mozzanat 'természetesen' tovább növelte a feszültséget a romák és a többségi társadalom tagjai között, beindítva a bűnbakképzés mechanizmusát.
Magyarországon a roma migráció nem kapott jelentős publicitást, egészen a "zámolyi romák" kivándorlásáig (2000. július). E nagy port kavart eset kapcsán a roma migráció és a romák helyzete megjelent a parlamenti vitákban, részévé vált a pártpolitikai összecsapásoknak. Számos elítélő, megbélyegző nyilatkozat hangzott el ? felelős minisztertől is ? az ország jó hírének rontásával vádolva a zámolyi romákat.
A cigányokról alkotott képek mindig az adott gazdasági, társadalmi és politikai helyzet függvényében változtak, napjaink válságokkal, panamákkal, feszültségekkel tarkított világában azonban egyre inkább a negatívumok fokozottabb hozzárendelődése a jellemző. Ezt a minden magyar állampolgár számára kedvezőtlen folyamatot csak a felszínes és megbélyegző cigányképek felülírásával és elutasításával lehet megváltoztatni.
A cikk megírásához használt fontosabb munkák (pdf)
