A magyar egyháztörténetírás a forráskutatás helyszíneiként elsősorban és szinte kizárólagosan a Prímási Levéltárt, az egyházmegyei, a plébániai levéltárakat vette figyelembe, a világi levéltárak közül pedig a Magyar Országos Levéltárat. A megyei levéltárak érdemben fel sem merültek olyan szempontból, hogy belőlük egyháztörténeti források nyerhetőek.
Ennek összetett okai vannak. Egyháztörténészeink jelentős része 1945 előtt egyházi személyek voltak, akiknek az egyházi levéltárakban való kutatás számított evidenciának. Teljesen érthető ez, hiszen még jelenleg is számos irat vár ezekben a levéltárakban feldolgozásra. Másrészt általános tendencia, hogy az egyháztörténészek a kezdetektől fogva kevésbé reméltek eredményt a vármegyei levéltárakban való kutatástól, amelyek anyagaiból ráadásul csak ritkán különítettek el egyháztörténeti tematikájú irategyüttest. Emiatt sok munkára lett volna szükség a csekélynek gondolt eredményért. Ennek és más egyéb okoknak köszönhetően a megyei levéltárak anyagát egyház- vagy vallástörténeti vonatkozásban szinte alig kutatták, ami elsősorban a katolikus és protestáns felekezetekre igaz, míg a görög katolikus, görög keleti és zsidó felekezetek kutatói jóval gyakrabban használtak világi levéltári forrásokat, ezt elsősorban az egyházi levéltáraikban található iratanyag kisebb mennyisége magyarázza.
A megyei levéltárak anyagából nem történt még szisztematikus egyháztörténeti kutatás, sem nem dolgozták fel a már elkülönített vagy kutatott anyagot. Az egyháztörténettel foglalkozó történészek kevéssé ismerik az itt található felekezeti iratokat.
A következőkben ennek okait és a valóságtartalmát igyekszem megvizsgálni. Arra próbálok továbbá bizonyítékokkal szolgálni, hogy egyháztörténetírás tekintetében a megyei levéltárak anyaga valójában hasznos, bizonyos aspektusokban megkerülhetetlen. A megyei levéltárak anyagaiban több csatornán keresztül találkozhatunk egyháztörténeti forrásokkal, ebből én négyet említenék.
Első csatornaként a megyei levéltárak mindegyikében megtalálható irategyüttest említeném, a különböző egyházi szervek iratait. Az 1945 előtti időszakra vonatkozóan provenienciájukat, azaz szervtipológiai értelemben származási helyüket tekintve egyházakkal kapcsolatos iratok egy helyszínen találhatóak, mégpedig a XII-es fondfőcsoportban, amelyben az egyházi szervek iratai szerepelnek. Ezekben elsősorban a káptalanok hiteleshelyi levéltárainak, a különböző rendházaknak, illetve apátságoknak az irataival találkozhatunk. A káptalanok és apátságok hiteleshelyi levéltárainak anyaga általában 1526 utániak és a XIX. század végéig terjednek. A dunántúli levéltárak szinte mindegyikében léteznek iratai a ferences rendnek, rajtuk kívül jelentős anyaga van a cisztercieknek (Baranyában is), továbbá a piaristáknak (Magyaróvár, Győr) premontreieknek (Keszthely, Zala), a kapucinusoknak (Mór, Fejér), orsolitáknak (Győr).
A második csatorna egy gyűjteményes anyag, amely azonban már nem szerepel általánosan a levéltárak anyagaiban. A IV-es fondfőcsoportban, a megyei törvényhatóságok iratanyagában találhatóak állagként az egyházügyi iratok, az ún. ecclesiastica. Ilyen, elsősorban a megyei közgyűlések anyagából tematikusan kiválogatott iratanyaga Dunántúlon a Győr-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltárnak, illetve a Fejér Megyei Levéltárnak van. A két intézményben eltérő módon jöttek létre ezek a levéltári állagok. Sopronban a XVIII. század végén egy kitűnő és szorgalmas levéltárnok, Dallos Márton tette teljes rendbe a levéltár iratanyagát, és ő alakította ki többek között az egyházügyi gyűjteményt. Az állag tartalmaz többek között az egyházügy központi rendezésével kapcsolatos dokumentumokat, Sopron vármegye hatósága által végbevitt vizsgálatokat, a vármegyéhez intézett folyamodásokat, számadásokat, továbbá az egyes plébániákra, lelkészi hivatalokra vonatkozó iratok gyűjteményét. Nem tisztázott, hogyan, milyen szórványanyagokból szedte össze a gyűjteményt Dallos, de ez nem a vármegyei anyagból, az acta congregalia és az acta juridicalia gyűjteményéből származik, ellentétben Fejér megyével, ahol az ecclesiastica a közgyűlési iratokból került ki. Somogy megyében is előkerült a vegyes iratok gyűjteményéből egy doboznyi ecclesiasticának minősülő iratanyag, amely még nincsen besorolva a fondok közé, és eddig még senki nem kutatta. Ezek a gyűjtemények elsősorban templomok, parókiák építésével, felújításával kapcsolatosak, emellett szerzetesrendek, illetve egyházügyi vizsgálatok anyagait tartalmazzák.
A harmadik csatornaként a XI-es fondfőcsoporthoz, a gazdasági szervekhez tartozó mezőgazdasági üzemeket említhetem, ahová az egyházi birtokok iratai tartoznak. Gazdálkodásuk rendszere jól rekonstruálható az itt található, általában igen nagy mennyiségű és terjedelmű irategyüttesekből.
A negyedik csatornaként különböző fondokon belül található iratokat vagy irategyütteseket említhetem. A vármegyei, családi és személyi fondokon belül ugyanis több olyan irat található, amely részben kiegészítheti, árnyalhatja, színesítheti az egyháztörténetet, részben pedig eddig ismeretlen részekkel, részletekkel bővítheti eddigi ismereteinket. Úgy gondolom, hogy ezen negyedik csatorna kiaknázásával érhető el a leginkább eredmény, ugyanakkor ehhez szükségeltetik a legtöbb munka. Nagy munka hárul mind a kutatókra, akiknek egyenlőre az iratok bizonyos fokú ismerete, a jó megérzés és a szerencse segíthet, mind pedig a levéltárosokra, akiknek folyamatos jegyzék- és segédlet-készítéssel kellene támpontot nyújtaniuk. Az utóbbi ötven évben azonban egyik oldal sem "erőltette" meg magát. Éppen ezért van szükség a régió levéltáraival, illetve a referensekkel felvenni a kapcsolatot, és szorgalmazni a közös munkát. Szerencsére ez mind Baranyában Borsy Judit, mind Tolnában Cserna Anna, mind Somogyban Polgár Tamás személyében adott lehet. Szükség lenne továbbá repertóriumok, levéltári segédletek, mindenekelőtt darabszintű jegyzékek készítésére, és azoknak az interneten történő közreadására. A következőkben arra a szeretnék reflektálni, hogy miben is jelentenek többletet a megyei levéltárakban található iratanyagok az egyházi levéltárak anyagaihoz képest, milyen összefüggésekben lehet használni azokat.
A megyei levéltárakban található XVIII-XIX. századi iratok több és más szempontokból világítják meg az egyházi élet történéseit. Az itt található források többek között a vallásos élet közösségi, népi vonatkozásaira, az egyházpolitika társadalmi, közösségi, mikroszintű hatásaira szolgáltatnak adatokat. A lakosság az őket ért vallási vonatkozású sérelmek miatt a vármegyéhez, illetve országos világi hatóságokhoz fordult. Így kérvényük instanciaként, a vármegye, illetve a hatóságok vizsgálata inquisitioként, a tanúvallomásokkal együtt deutrális jegyzőkönyvekként, továbbá a meghozott ítélet mind a vármegyei levéltári anyagokban található. Együttesen komplex képet adnak egyének, közösségek, községek, régiók vallási problémáira, konfliktusaira, az egyházpolitika helyi kihatásaira, reflexióira.
A XVIII. századi katolikus megújulás, a rekatolizáció kérdésköre teljesen csak a megyei levéltári anyaggal együtt értékelhető és értelmezhető.
A vármegyék - többek között Baranya is - az 1750-es évektől a Helytartótanács utasításai alapján több esetben vizsgálták a megyei templomok tulajdonlását és használati jogát. Milyen alapon használnak protestánsok templomokat, imaházakat? Az erre vonatkozó vizsgálatok igen részletes képet nyújtanak a XVIII. század első felének vallási viszonyairól. Többek között megyei anyagokból értesülhetünk arról, hogy több alkalommal ért atrocitás a Rákóczi-szabadságharcban katolikus plébánosokat.
A protestánsok templomhasználatát vizsgáló vármegyei vizsgálatok forrásai hagyományozták ránk, hogy milyen módon léptek fel a katolikus papokkal szemben. Kilitiben a protestánsok használták a templomot éppen azóta, hogy a plébánost a megyébe érkező kurucok, illetve a hozzájuk csatlakozó helyi protestáns vallású fiatalok távozásra kényszeríttették. A század közepén tartott vizsgálat tárta fel az akciók részleteit.
A Baranyai levéltárban szintén a vármegyei közgyűlés anyagai között található bírói vizsgálatok (inquisitiones) állag tárgyalja ezeket az ügyeket, az 1730-as évektől vannak forrásaink református imaházak vizsgálatáról, majd az 1770-es években egy nagyobb vizsgálat tárta fel a templomok használati viszonyait, melyeket a Baranya megyei közgyűlési iratok őriztek meg számunkra. Ehhez az iratanyaghoz jól használható, latin nyelvű mutató áll a kutatók rendelkezésére. A megyei anyagokból jól rekonstruálható a valláserkölcsi élet. Forrásainkban képet kaphatunk arra, hogyan vélekedtek egymásról a különböző felekezetek, milyen módon történt a más vallásúak érintkezése, hogyan és milyen motivációk szerint történtek áttérések és áttérítések a XVIII. században, mekkora volt a hívek paptisztelete, milyen tényezők hatására fordultak pásztorukkal szembe, milyen volt a házasélet, a házasság szentsége. Ezekre szeretnék példákat hozni a következőkben.
A pécsi és a veszprémi egyházmegye területén is nagy hangsúlyt fektettek a plébánosok arra a XVIII. században, hogy a nem katolikus híveket át- vagy visszatérítsék az igaz hitre. Ennek két módja volt, egyrészt a felnőttek átkeresztelése (a plébános buzgó munkájával), másrészt a csecsemők megkeresztelése "nyíltan vagy alattomban" (praetextatus baptismus), utóbbit Mária Terézia rendeletileg tiltotta 1762-től. Az általunk ismert esetekben a plébánosok minden előzetes tudakozódás nélkül vették fel a frissen keresztelt gyermekeket az anyakönyvekbe. Nem egy esetben a szülésznő a tettét csak jóval később jelentette a papnak, amikor őt egy másik katolikus gyermek születéséről kötelessége szerint tudósította. "Plebanus Uram helyben hadta, és a Keresztelő Könyvben azonnal föl jegyezte."
A szülök a kifogásolt esetekben a vármegyéhez fordultak panaszaikkal, és megyei, illetve országos világi hatóságok vizsgálták ki sérelmeiket. Az ügyek kivizsgálása számos olyan részlettel szolgál, amelyek érthetővé teszik az ügy szereplőinek motivációit, hozzáállásuk okait.
A megkeresztelésben a katolikus bábáknak volt jelentős szerepe, akik hol valós, hol fiktív körülmények hatására fürdetés közben keresztelték meg az újszülötteket. Minden esetben arra hivatkoztak, hogy a gyermekek nem voltak egészségesek ("megfeketedtek; megkékültek"), és saját lelki üdvösségük, lelkiismeretük nem hagyta, hogy ne kereszteljék meg őket sürgősen ("bár tsak én abban modot találnék, hogy ezen ártatlan gyermeket meny-országba küldhetném"). A szülésznők nagy büszkeséggel és vallásos meggyőződéssel számoltak be ilyen jellegű tetteikről.
Úgynevezett hitehagyókkal, apostatákkal kapcsolatos egyházi fellépésekről is több alkalommal olvashatunk megyei iratokban, Baranyában az 1750-es évekből vannak ilyen jellegű forrásaink.
A vármegyei iratok a plébános és a nyája közötti konfliktusokról kialakult képet is módosítják, mégpedig abban a tekintetben, hogy az egyházmegyei és a plébánosi levéltárak iratai az ilyen ügyeket nem ritkán csak a plébános szemszögéből ismertetik, a nyáj és a környezet érvei nagyobb teret nyernek a világi, megyei vizsgálatokban. Gyékényes plébánosa és a település közötti konfliktusban például a következő mondatokat olvashatjuk a Kurbély György veszprémi püspökhöz eljuttatott instanciában szereplő, "A Tisztelendő Plébános Urnak haza jövetelekor, mind lelki pásztorukhoz nem viseltettek, egy kanásznál alább valonak lenni álitották, majd hogy csak nem a Plebánia háznál reá nem pökdöztek, mind a Zsidok Krisztus Urunkra." A település lakói azonban egészen más szempontú vallomást tettek a vármegyénél. Ebből kiderül, hogy ők a plébános és nemesi származású Bosnyák Erzsébet közötti viszonyt sérelmezték. Az említett Bosnyák Erzsébet további sorsát egy családi anyagban található iratból ismerjük. Esete jól példázza a felekezetek közötti XVIII. századi viszonyokat. Bosnyák elhagyta a települést, és elszegődött Véssey Mihályhoz, aki református vallású nagybirtokos volt Somogyban. A birtokos a vallását gyakorolni kívánó nőt vasárnaponként nem engedte templomba, hatalmi pozícióját bemutatva Krisztust és Máriát ócsárolta, Bosnyák Erzsébetet pedig vallása miatt sértegette ("pápista disznó").
Különböző felekezetek közötti konfliktusokról a vármegyei peres iratok között is számos forrást olvashatunk. A vallási szimbólumok megsértése, illetve a religiót ért vélt vagy való sérelmek megragadása is jól rekonstruálható levéltári forrásokon. Vármegyei peres anyagból ismerjük például Csokonai Vitéz Mihály kortársának, Kováts József református lelkésznek és költőnek szomorú esetét. Jókai Mór apja, Jókai József nagy csodálója volt a költőnek, saját vallomása szerint kívülről megtanulta verseit. Kortársai igen tehetséges rímelőnek tartották, ezért is nevezték el később "rím-kovácsnak". Pályája és élete azonban tragikus véget ért.
A lakhelyéhez közeli Somba ment 1807-ben mindenszentek napján. A somiak mint ezen a napon mindig, a templomban imádkoztak, énekeltek, majd - "minthogy az Somban régi szokás" - boroztak "csutoráikból". Ő sem akart kimaradni a borozásból, így betért a templomba. A katolikus tanúk szerint a református vendég illetlen megjegyzéseket tett az oltárra, a a vele érkező nótárius rágyújtott pipájára, Kováts József pedig eldugott egy gyertyát a kabátjába (vallomásában azt állította, véletlenül maradt nála). Kováts később már nem merte visszaszolgáltatni az általa elvitt gyertyát, összetörte mert megrémült, hogy tolvajnak fogják tartani.
A somi plébános feljelentése nyomán folytatása lett az ügynek. Rövidesen bilincsbe verve vezették be Kovátsékat a kaposvári börtönbe, ahol három évet kellett volna eltölteniük. Könyörgő leveleket írtak a megyei bírósághoz, melyekben mélyen megbánták tetteiket. Arra hivatkoztak, hogy cselekedeteik nem az általuk igen tisztelt katolikusok ellen irányultak, hanem "a gondolatlan ifjúság, a tapasztalni kívánás, és mindenekfelett pedig a bortól felhevült vér" indította őket. Könyörögtek azért is, hogy a büntetésükkel ne törjék derékba pályájukat. Pedig pontosan ez történt. Két kemény telet bírt csak ki Kováts a rabságban, majd meghalt. Kazinczy sokat foglalkozott tragikus sorsával, elitélésének hiteles okait csak levéltári forrásokból ismerhetjük. Egyháztörténeti források tekintetében megkerülhetetlenek a családi és személyi anyagok. Ezekből kegyurasági iratokat, a plébániák, iskolák fejlesztésével kapcsolatos iratokat nyerhetünk. A művelődés, a katolikus tanok oktatása is feltárható családi iratokból, amelyekben az iskolai anyagok között több esetben találhatóak teológiai témájú füzetek, könyvek (Doctrina religionis Romano Catholica).
Egyházi szervezetek, egyházi birtokok gazdálkodása is nyomon követhető levéltári forrásokból. Határviták, legelő-, rét-, erdőhasználat, tizedekkel kapcsolatos ügyek tömegével fordulnak elő. A vármegyei közgyűlések anyagához kapcsolódó ún. be- és kitáblázási iratok tartalmazzák a XVIII-XIX. századi kölcsönök ügyeit. Ezekből láthatjuk, hogy ebben az időszakban igen sok hitelt nyújtottak egyházi szervezetek, szerzetesrendek, alapítványok, sőt plébánosok is. Mindszenty Ferenc somogygeszti plébános által adott kölcsönök tették lehetővé a helyi zsidó hitközség megerősödését, az már más kérdés hogy a hitelek nem lettek visszafizetve.
A települések funduális könyvei, telekkönyvei mutatják meg számunkra, hogy adott településeken belül létrejönnek-e felekezeti alapon létrejövő közösségek, városrészek, utcák, mint például Szigetváron, ahol rekonstruálhatjuk, melyik (kanizsai) városrészben telepedtek le a XVIII. század folyamán a zsidók, hol épült zsinagógájuk, hol éltek a görögkeletiek, hol a katolikusok.
Mint láthattuk több témával kapcsolatban is érdemes, sőt elengedhetetlen egyháztörténeti forrásokat kutatni a megyei levéltárakban. Az itt fellelhető anyagok árnyalják a kialakult képet, mögöttes tartalmakkal, részletekkel és más perspektívákkal töltik meg a rendelkezésünkre álló adatokat. Öt témát jelölnék meg, melyekkel kapcsolatban célszerű a megyei archivumok anyagának kutatása:
- Az egyház, püspökség és a vármegye viszonya
- Pécs esetében a püspök és a város viszonya
- A plébániák és a megye, illetve a plébániák és a települések viszonya
- Plébánosok és a helyi lakosság (felekezetek szerint) viszonya
- Különböző felekezetek viszonya
