A szülés folyamán a bábaasszony segítette a jövendő anyát. A nagyanya a gonosz szellemek elűzése, s távol tartása érdekében fel-alá sétálgatott a szobában miközben kezében egy marék sót szorongatott. Az iszlám világában valóságos kis szertartással járt együtt a szülés menete. Ezt bizonyítják azon események is, melyek azután következtek, hogy a gyermek megszületett - erre azonban a későbbiek során térek ki részletesebben.
A muszlim családokban a feleség és a férj boldogságát nagyban befolyásolta az újszülött neme. A muszlim feleség akkor nyerte el a legkedvezőbb helyet a családban, ha fiúgyermeket szült. A fiúk születését ugyanis mindig sokkal nagyobb örvendezéssel fogadták, mint a lányokét. Ha a szülés körül segédkező asszonyok nem törtek ki hangos üdvrivalgásokban Allahot dicsőítve, az anya azonnal tudta, hogy a kis jövevény leány.
A fiúgyerek érkezése az egész közösség számára igazi örömünnepnek minősült, sőt az előkelőbb családokban gyakorta fényűző lakomát rendeztek, majd a "nagy nap" utáni 7. napon két tevét is áldoztak a kisfiú tiszteletére. Leányok esetében egyet áldoztak vagy előfordult, hogy ez az egyetlen is elmaradt. A fentebb említettek alapján leszögezhető, hogy az arab lakta területeken a nők és a férfiak megkülönböztetése, az utóbbiak előnyösebb helyzetben részesítése, és nagyobb becsben tartása már a megszületés pillanatában számottevő.
Az arab államokban még a mai napig jellemző a leánygyermekek meggyilkolása, annak ellenére, hogy a Korán és a híres vallásalapító próféta is határozottan elítéli, sőt megveti ezen szégyenletes cselekedetet. Ezt tanúsítja többek között az alábbi Koránból vett rövid részlet: "... és amikor az élve eltemetett kislányt megkérdezik miféle bűnért öletett meg? (...) s a Pokol tüze föllángol, s a Paradicsom pedig közel kerül - megtudja (minden) lélek, hogy mit hozott magával." (81:8-9, 12-14)
Egy másik szúra szerint: "És ha valamelyiküknek leánygyermek születését hozzák hírül, orcája elsötétedik és haragvás tölti el, elrejtekezik az emberek elől a rossz miatt, amit hírül hoztak néki: "Vajon megtartsa e őt szégyenre, vagy rejtse el őt a homokba? Bizony rosszul ítélkezik!" (16:58-59) Mohamed próféta túlvilági boldogságot ígér annak, ki megtartja, tiszteli és kedvességgel neveli fel leányát. Erre jó példa az 1957. hadísz, melyben Mohamed ezen szavakat hangoztatta: "Bárkit akinek lánya van, és nem öli azt meg, nem is bántalmazza és nem részesíti előnyben a fiút, Allah beereszti a Paradicsomba."
Az előbb leírtakkal ellentétben persze találkozhatunk olyan esettel is, hogy egyes szülők jobban szerették kislányaikat, mint fiaikat. Ám ez a fajta túlzott ragaszkodás nem tekinthető általánosnak a muszlim társadalomban. Inkább a fentiek jellemzőbbek. S ha ezeket vesszük figyelembe a leánygyermek napvilágra jövetele után a szomorúság, fiú esetében a teljes vidámság költözött a házba.
A csecsemő nemét az édesanyát bátorító bába állapította meg, aki miután négyszer egymás után megfürdette, utoljára virágokkal teli illatos fürdővízben, nekilátott egy jókora tűzrakás előkészítéséhez a bölcső közelében, amit gondosan ápolt, hogy a gonosz szellemeket és dzsinneket távol tartsa Allah teremtményétől. Ezután szentelt itallal átitatott vászondarabot tömtek a parányi lény szájába, és 3 dolgot tettek mellé: cukrot, kenyeret és aranyat.
A cukor arra szolgált, hogy édes és mindig jó legyen, a kenyér hosszú és boldog életet adott számára, és végül az arany, azért került mellé, hogy mindig vele legyen a szerencse, és hogy sikeres legyen egész élete során. Ez egyfajta muszlim hagyomány, mely a csöppségek javát, és az életben való gyors előrehaladást biztosította.
"A gyermekágyas" asszony 40 napig tisztátalannak számított, így megtiltották neki, hogy kitegye lábát a házból, nehogy - ezen állapotában - kárt tegyen a hegyekben vagy az éltető forrásokban, melyek érezvén a nő közelségét kiszáradnának. Továbbá 21 napon át tilos volt haját megnedvesítenie vagy bármit megérintenie. Még a közelébe sem mehetett, hogy megpillantsa alvó gyermekét, és messzire kellett kerülnie minden olyan tárgyat, ami fából vagy agyagból készült.
Az anyát még gyermekétől is távol tartották, megakadályozva ezzel egy erősen kötődő kapcsolat kialakulásának lehetőségét kettejük között. Így vagy dajkára bízták a kis embert, vagy ha ez sem volt lehetséges vaj és méz keverékével táplálták. Az anyja pedig búzalisztből, birkahájból és szőlőízből készült levest fogyasztott. A 40 nap letelte után ő is visszatérhetett korábban szokásos életviteléhez.
A gyermek nevét a szülők választották meg. Ez kislányok esetében a próféta valamely nőrokonának vagy feleségének nevét jelentette. Gyakran szólítgatták őket a következőkben felsorolt módon: Ámina, Khadidzsa, Aisha, Fátma, Zajnab, Leila, Majada, Sultana. Majd ezen nevek kicsinyítőképzős alakjait is gyakorta használták. Ilyenek: az Ajsuna, Futajma nevek.
A későbbiek során divatba jött a virágnevek valamint a természeti jelenségek keresztnévként való használata. Mint például: a Nárcisz (Bahár), az Ibolya (Banajszadzs) és a Nap (Samsz), mint név. A lányok személynevéhez hozzátették "a valakinek a lánya (bint) kifejezést.
