Krakkói és kassai polgárok kapcsolatai a XVI. század közepén

Egyéb

A Mohácsot követő zűrzavaros években az ekkor még döntő többségben németek által lakott és irányított Kassa Ferdinánd pártjára állt. A város polgársága ugyanis félt attól, hogy Szapolyai uralma alá tartozva kereskedelmi szabadsága veszélybe kerülhet. János király azonban 1536. december 4-én csellel megszerezte magának Kassát, a város parancsnokává pedig hűséges emberét, a korábban tállyai kapitány Czeczey Lénárdot tette meg. Czeczey már 1537-ben a németajkú polgárokat sújtó nagyarányú tisztogatásokba kezdett: a választott közösség és a tanács tagjai közül 55 polgárt kitelepített.  Mivel a száműzöttek jelentős része kereskedő volt, távozásuk a város gazdasági életében is jelentős nehézségeket okozott: például a város legfontosabb kereskedelmi partnerével, Krakkóval szinte teljesen megszakadt a gazdasági kapcsolat, amit jól bizonyít az is, hogy 1537 és 1553 között a krakkói kereskedők nem tilalmaztak senkit sem Kassán.  

Más tényezők is hozzájárulhattak azonban a kapcsolatok fellazulásához, így a kereskedelmi utak biztonságának a megromlása, ebből kifolyólag a kereskedőket érő egyre gyakoribb atrocitások, rablások. Szintén hátrányosan hathatott a kereskedelmi kapcsolatokra az, hogy a háborúk következtében a kassai polgárok hegyaljai szőlőbirtokai is érzékeny veszteségeket szenvedtek - mindkét fél katonái többször elragadták a hegy termését -, hiszen a város kivitelének egyik legfontosabb árucikke a jó minőségű hegyaljai bor volt.  Továbbá nehezítette a kereskedelmet az a tény is, hogy mindkét uralkodó felismerte azt, hogy állami jövedelmeik közül a harmincadokból szedhető be a legnagyobb rész: János hívei új harmincadokat hoztak létre, valamint saját területükön belső vámokat. 

A "Szapolyai-korszak" nem tartott sokáig a város életében: 1552. január 27-én Izabella királyné átadta a várost Ferdinánd két biztosának, Werner Györgynek és Rakovszky Györgynek. Az uralkodó 1552. április 7-én Bécsben okiratot adott ki, melyben kijelentette, hogy a Kassán az elmúlt években megtelepedett magyarokat - akik polgárjogot nyertek, tisztségeket viseltek, házat, birtokokat vásároltak, családot alapítottak - ugyanolyan szabadságok és kiváltságok illetik meg, mint amilyet a korábbi német és magyar polgárok élveztek.  Valószínű, hogy ennek a jogbiztosító iratnak is szerepe lehetett abban, hogy a magyarság - főként a város kereskedelmi életét fellendítő, jelentős tőkével rendelkező magyar "üzletemberek" - betelepedése Kassára 1552 után nem hogy megszűnt volna, hanem még a korábbinál is nagyobb mértéket öltött a török elől a városba menekülő polgárság számának emelkedésével.A XVI. század közepén a kassai kereskedelem nagyobb része az Eperjesen, Bártfán, Szandecen, Bochnián keresztül Krakkóba vezető útvonalon, illetve kisebb része nyugati irányba, Pozsonyon át az osztrák tartományok felé irányult. A kassai kereskedők északi és nyugati áruforgalmának értéke 1552-ben már meghaladta a hetvenezer guldent, a forgalom után fizetett harmincadvám a behozatal után 2673 guldenre, a kivitel után pedig 918 guldenre volt tehető. 

Lőcséhez, Bártfához és Eperjeshez hasonlóan Kassa lengyelországi kereskedelmének legjellemzőbb exportterméke a bor volt, ezen kívül az északi útvonalon szállítottak még különböző bőröket, faggyút, viaszt, szilvát; ezek összértéke a kirótt harmincad alapján azonban jóval kevesebb volt, mint a boré.  A bor elsőségét magyarázhatja az a tény, hogy a Tokaj-Eperjesi hegységnél északabbra fekvő területeken már nem volt mód szőlő telepítésére, így Sáros és Szepes vármegyékben, valamint Lengyelországban nagy borfelvevő piac jött létre.  Mivel a város határában silányabb minőségű, rossz bor termett, Kassa a drága és jó minőségű hegyaljai borokat szállította. A bor kiemelkedő szerepe nem csak a század közepére volt jellemző: már a XVI. század elején az exportált mennyiségnek kb. a fele, az egész hegyaljai termelésnek pedig mintegy negyede került Kassa közvetítésével a határon túlra, 1520 és 1570 között átlagosan évente mintegy 243 hektoliter.

A behozatalnál első helyen szerepeltek a különféle posztók  (görlici, boroszlói, nürnbergi, lundi (londoni), lembergi, karasia stb.). A Krakkóban a kassai kereskedők által felvásárolt textíliák nagy része Boroszlóból vagy Boroszló közvetítésével került a városba; a század közepére már jelentős részük Sziléziában előállított olcsó posztó volt. A textíliákon kívül gyakran importáltak még az országba különféle fűszereket, úgy mint borsot, sáfrányt, szegfűszeget - korszakunkban szemben a korábbi gyakorlattal, amikor még kelet felől, velencei kalmárok közreműködésével érkeztek, már Linz, Lipcse vagy közvetlenül Antwerpen raktáraiból jutottak sziléziai közvetítéssel Krakkóba ezek a fűszerek,  - valamint fémárukat (kések, kaszák, kardok), különböző ruházati cikkeket és csehországi fonalat, azonban ezek jelentősége a behozatalban nem mérhető a posztóéhoz, hiszen az a teljes import értékének mintegy 70 %-át tette ki. A kereskedelem Kassán, mint több más magyar város esetében  nagyrészt hitelüzletek útján  bonyolódott, s az északi irányú kereskedelemben a  hitelezők többnyire a krakkóiak voltak. Az így megkapott áru értékének megfizetésének a határideje változó volt, a felek közti megegyezéstől  függött. Amennyiben a törlesztés nem történt meg időben,  akkor szükség esetén a helyi szokásoknak megfelelően az adósságokat tilalom formájában bejegyeztették a városi könyvbe. Ilyenkor a fizetési határidő egy év és egy nap volt, ha ez alatt sem fizetett az adós, a tilalmazott ingó vagy ingatlan vagyon a hitelezőhöz került zálog gyanánt.
Az 1550-es években Kassa város- és tiltáskönyvei alapján  krakkói részről lényegében három kereskedődinasztia, a Bank, a Gutether (Jorg és Stenczel) és a Schilling (Fridrich, Erasmus, Christoforus és Jorg) család volt a felelős a kereskedelmi kapcsolatokért. Az említett három család közül a Bank és a Schilling már a XV. század második felében is feltűnik a városkönyvekben, mint a kassai kereskedők krakkói partnere,  míg a Gutetherek csak a XVI. század közepén jelennek meg. Mindhárom família faktorok útján intézte ügyeit Kassán, Erasmus Bank nevében Arleth Lőrinc, Caspar Pernus és Wolfgang Baier, Jorg és Stenczel Gutether nevében Gabriel Gebbert és Andreas Pawer, míg a Schilling fivéreknél Hans Schneider és a bresslaui Stefan Planck lépett fel uruk teljhatalmú képviselőjeként. Személyesen a három kereskedőcsalád tagjai csak nagyon ritkán jelentek meg Kassán, a vizsgált kilenc év alatt mindössze néhány alkalommal.

Az 1550-es években közülük leggyakrabban Erasmus Bank nevével találkozhatunk a városkönyvekben: 1553 és 1560 között mintegy 16 esetben jelenik meg. 1553. január elején Arleth Lőrinc ura nevében egyszerre 9 polgárra tesz tiltást összesen mintegy 1850 forintnyi adósság fejében.  Az adósok között találhatjuk a Szapolyai-éra alatt kitelepített német politikai elit több tagját, így a korábban Váradra száműzött  bírót - aki 1553-ban már ismét a szenátus tagjai közé tartozott  - Melczer Andrást, aki 242 forinttal tartozott, valamint Caspar Schneidert, Paul Seifnert és Hans Scheutczlichet, akik az 1530-as években szintén jelentős pozíciókat töltöttek be a várost irányító testületben,  és akiknek tartozása együtt mintegy 250 forintot tett ki. Nem találtam arra adatot, hogy Erasmus Bank mikor hitelezett kassai partnereinek, de valószínű, hogy az adósságok még 1536 előtt keletkeztek, és Bank a megváltozott politikai helyzet és adósainak a városba történt visszaköltözése miatt jelentette be 1553-ban igényét a hitelezett pénzösszegekre. Adósságait azonban egyik polgár sem fizette meg, hiszen napra pontosan egy év múlva 1554. január 9-én Arleth Lőrinc ismételt tilalmat tett javaikra.  

Az adósok közül a továbbiakban már csak Hans Halbschuh nevével találkozhatunk, akinek 360 forintos tartozása miatt lekötött háza per tárgyát képezte Bank és Halbschuh örököse, a rozsnyói Balthazar Weißer között.  Az ügy később tovább folytatódott, hiszen Bank és Weißer mellett feltűnik Hans Goldschmid is, aki eladta a lekötött házat, és akinél Arleth Lőrinc ura nevében tiltotta az azért kapott összeget.

Több éven keresztül húzódó perben próbálta meg Bank igen magas összegű, hol 1929, hol pedig 3000 forintnyinak említett kintlevőségét behajtani a kassai kereskedő  Jorg Ferber özvegyén és rokonain. Először 1554 nyarának végén maga a krakkói konzul Erasmus Bank tiltotta Ferber minden ingó és ingatlan javát 3000 forintnyi tartozás miatt,  majd a következő év elején servitora Arleth Lőrinc egy 1929 forintról szóló adóslevélre és további 800 forintra hivatkozva - melyről ura állítja, hogy azt Ferbernek adta - kívánja a törvényes eljárást lefolytattatni.  Két hét múlva tovább bonyolódott az ügy, hiszen jelentkezett Ferber sógora (testvérének a férje) a szomolnoki Sebastian Sawer magister, aki azt állította, hogy az adóslevél szerint a tartozást rézzel és ezüsttel kellett volna kiegyenlíteni, azonban erre nem volt lehetőség, mivel Bank rátette a kezét az üzletre, így nem  tudtak a megállapodás szerint fizetni.  Hogy Jorg Ferber hátrahagyott javai ne kerülhessenek a hitelező kezére, Sawer is tiltást tett a hagyaték azon részére, melyek feleségét illették. 1558-ban az Jorg Ferber özvegye Helena meghalt, azonban az adósság miatti ügy tovább folytatódott, mivel Ferber rokona Aaron Rosznawer és más kassai polgárok felperesként a Szenátus elé idézték Bank képviselőit. Megpróbálták az asszony végrendeletére hivatkozva a hitelező követelését azzal  negligálni, hogy egy gölnici bányával kapcsolatos adóssággal már elszámoltak, így azt Bank jogtalanul tartja a kezében és nem jogos a követelése, valamint Ferber asszony vejétől Lőcsén nagy értékű ezüstneműket vett át (két aranyozott kupát, kanalakat, ezüsttel bevont tőrt). A Szenátus úgy döntött, hogy a bonyolult ügy eldöntéséhez Erasmus Bankot személyesen, eskü alatt meg kell hallgatni, és meg kell tőle tudni, hogy hány éve birtokolja a bányát, mekkora haszna származott belőlük és az átvett ezüstneműket hozzá kell-e számolni az adósságokhoz.  A krakkói konzul  csak másfél év múlva jelent meg Kassán, ahol Ötvös Lőrinc bíró és a Szenátus előtt eskü alatt vallotta azt,  hogy az említett ezüstneműket Lőcsén nem vette át és a gölnici bánya ügyében sem született elszámolás. A tanács az eskü meghallgatása után azt a döntést hozta, hogy a Kassa főterén - Pap Benedek és Johannis Kacz háza között - található megrongálódott Ferber-házat fel kell újítani és azt Banknak át kell adni.  A következő évre 125 forintból elkészült a felújítás, és ugyan a házat a Ferber-örökösök vissza akarták szerezni, ez a tervük nem válhatott valóra, mivel a törvényes egy éves és egy napos határidőn belül nem próbálták meg visszavásárolni. Banknak azonban nem állt szándékában a házat megtartani: képviselője Wolfgang Baier kijelentette, hogy ura el kívánja azt adni.

A Gutether családnak is több jelentős kintlevősége volt Kassán. Ebből sikerült 1553-ban Stenczel és Jorg megbízottjának, Gabriel Gebbertnek behajtani Jorg Hanon és Sárossy Jánoson lengyel pénzben 1830, magyarban 1648 forintra rugó adósságukat.  Mindketten kereskedők voltak: az ügylet után csak mintegy fél évvel később kassai polgárjogot nyert, előzőleg gölnici lakos Han  1555-ben Lengyelország felé bőröket, szilvát és viaszt szállít, onnan pedig különböző posztókat és magyar süvegeket hozott be,  Sárossy pedig a lengyelországi áruforgalom mellett a nyugati irányúban is részt vett, hiszen az 1540-es években a pozsonyi és a zurányi harmincadjegyzékben is találkozhatunk a nevével.  Úgy tűnik, hogy Sárossy az adósság egy részét kiadott házából származó bevételeiből akarta fedezni, ugyanis 1553 nyarán bérlőjének, Pék Istvánnak kötötte le Stenczel Gutether szőlőjét a 100 magyar forintnyi fizetési késedelem miatt.

Miután 4000 lengyel guldennyi tartozás miatt egymást követő két évben a Gutether család faktora tiltást tett a fent már említett Han és társa, Köleséri István deák javaira,  a tanács előtt az adósok több adóslevelüket hitelesítették.  Ezekből megtudhatjuk, hogy nagy összegű hátralékuk hat év alatt gyűlt össze, hiszen az első adóslevél még 1552-ben írattatott meg Krakkón, ahol Han testvérével, a stájerországi Wolf Hannal járt üzleti úton.  A további tartozásokról 1555 októberében, 1557 februárjában és márciusában születtek adóslevelek, melyekből kiderül, hogy a tartozások egy részét már rendezték, azonban mintegy 1900 lengyel forintnyi összeggel még továbbra is adósok maradtak. Arra, hogy ezt a maradék adósságot mikor törlesztették, a kassai levéltári források között nem találtam adatokat - elképzelhető, hogy a tartozást Krakkón fizették meg -, az viszont a forrásokból kiderült, hogy Han és Köleséri között a korábbi kereskedőtárs-kapcsolat megszakadt, egymással elszámolási vitába keveredtek és éveken át pereskedtek.

A Gutetherek az említetteken kívül még két üggyel kapcsolatban tűnnek fel a városkönyvben a vizsgált periódusban, először akkor, amikor 200 forintot kér  számon egy kassai polgáron Jorg Gutether,  majd amikor egy hordó kalap ára miatt keveredik elszámolási vitába az eperjesi Michael Ilggel. A harmadik jelentős krakkói családból Fridrich Schillingnek volt elszámolnivalója a tekintélyes kassai polgár, Haller Konrád özvegyével. A Mohács után a városba költözött Haller jelentős családi kapcsolatokkal rendelkezett, felmenői között budai és nürnbergi patríciusokat találhatunk,  lehet, hogy vagyona mellett ennek is köszönhető 1532-ben  elnyert tanácsnoki címe. A harmincas évek elején számos kintlevősége van, elsősorban kassai, pesti és váradi polgárokon próbálja meg azokat behajtani.  1553-ban a Tanács előtt olyan megegyezés született az 1530 lengyel guldennyi adósságról, hogy abból 400 gulden tárgytalan, mivel az asszony bártfai ingatlanja már Schilling zálogbirtokába került, a maradék összeget pedig három részletben kell 1555 novemberéig az adósnak megfizetnie. A fizetésre Haller özvegye lekötötte kassai javait: házát, szőlőjét, majorját szántóföldjeit és rétjeit.  Ezeket a javakat a következő évben Schilling servitora felbecsültette,  erre az özvegy és gyermekei eltiltották Schillinget és szolgáját az ingatlanok elidegenítésétől.  Az eset 1557-re zárult le, amikor a hitelező megbízottja jelentkezett az adósság 813 forintnyi maradékáért, melyet az özvegy egy szántó és három szőlő átengedésével elégített ki.  Házát azonban sikerült megtartania, hiszen az 1557. évi összeírásokban az első negyedben a Ringen álló épület végig az ő, illetve üzlettársa, Garai Máté nevén szerepel.

Fridrich Schilling neve egy jelentős ügyben szerepel még, ahol a fentebb már többször említett Jorg Han és Köleséri István javaira jelenti be igényét 1000 forintos adósság miatt.  Az ügynek a kassai forrásokban azonban folytatása nincs, valószínűleg az adósok Krakkón rendezték tartozásukat.

A fentebb tárgyalt három jelentős krakkói kereskedőcsaládon kívül a vizsgált korszakban természetesen más polgárok is részt vettek a Krakkó és Kassa közti kereskedelmi kapcsolatokban, azonban az általuk képviselt ügyek nagysága és jelentősége már nem érte el a bemutatottakét. A későbbi évek feljegyzéseibe betekintve láthatjuk, hogy egyre inkább visszaszorulnak a két város közti élénk kapcsolatokról tanúskodó ügyek. Ennek több oka is lehetett, így a nyugati kereskedelmi útvonal növekvő jelentősége, valamint a 60-as évektől egyre szigorodó határátlépési tilalmak, melyekben a lengyel uralkodó megtiltja polgárainak, hogy Magyarországról árut szállítsanak, s amire reagálva magyar részről is hasonló javaslatok születtek.