A négy huszonéves, külvárosi férfi a merész és kétségkívül sok kockázattal járó, ám az általuk olyannyira szabadabb élet reményével kecsegtető elhatározást sikerrel hajtotta végre. Ennek köszönhető aztán, hogy egyikük - a Szabad Európa Rádió számára - el is mesélte hányattatásuk történetét. Ennek írott változata a budapesti Open Society Archives-ban (Nyílt Társadalom Archivumban) található meg.
Szigligeten mindjárt az első faluszéli házban megpróbálkoztunk. Csak egy öreg múmia volt otthon, majd hanyatt esett, mikor marcona személyünket meglátta. Úgy bemajrézott, alig tudta kiköhögni, hogy nincs semmijük, mert a beszolgáltatás mindent elvitt. Hasonlóképp jártunk a szomszédban is. Nem akartunk a faluban tovább darizni, nehogy a durungok esetleg meghesszöljenek és még megbuktassanak bennünket. Zabosan kocogtunk ki a keszthelyi útra, hogy valami töfit lemeszeljünk. Egy darabig petélgettünk, de sehol semmi. Erre elkocogtunk Keszthely felé. Vagy három kilométert gémbliztünk, mikor kagylónk kuleszhörgést hesszölt. A gurigát sikeresen lestoppoltuk, a sofő klassz miki volt, egyből felszedett. Bejáratos volt és Kanizsára kocogott. Így Keszthely után ki kellett volna szállnunk, de megeredt az eső és vállalta, hogy a pacsai útelágazásig kerül az érdekünkben. Volt egy kis fusi ideje, tehette. Olvassa el a teljes kalandot!
Az elbeszélés több szempontból is roppant érdekes. Egyrészt nyomon követhetjük a négy dezertőr, F., P., B. és az elbeszélő viszontagságos útját. Elszántságukat mutatja, hogy ÁVO-s egyenruhában, többnyire stoppolva közelítették meg a fővárostól az osztrák határt, előbb a Balatont, majd Zalaegerszeget és Körmendet érintve. Közben mindvégig ott munkált bennük a félelem: mi lesz, ha leleplezik őket?
Az elbeszélés olvasója egy érdekes pszichológiai jelenségnek is tanúja lehet. A négy fiatal, amikor az egyik lestoppolt autó sofőrje, majd egy másik autón egy ugyancsak oda felkéredzkedett potyautas nem tanúsít velük szembe kellő tiszteletet, akkor - félig talán tudatosan, félig öntudatlanul - habozás nélkül élnek a rettegett és közutálatnak örvendő egyenruha által gerjesztett félelemmel: azzal a félelemmel, amelyet annak a hatalomnak a gyűlölt egyenruhája kelt, amely elől ők maguk is menekülnek.
Az elbeszélés karakteres sajátossága, hogy - külvárosi fiatalokról lévén szó - a szökés leírása az 1950-es évek budapesti szlengjében fogalmazódott. Éppen ezért a leíráshoz egy ún. jassz-magyar szótár is tartozik: ennek használata nélkül a szöveg egyes részei már-már érthetetlennek bizonyulnak. Kétségkívül akadnak benne szép számmal olyan kifejezések, amelyek a mai köznyelvben is ismertek, de a korabeli argó legtöbb szava ma már aligha lenne értelmezhető a szótár nélkül. Sőt nyilvánvaló, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársainak is gondot okozott a szövegértés, hiszen máskülönben aligha készítik el e különös szótárat.
A szótár nem csupán a szövegben előforduló kifejezéseket tartalmazza, hanem a nem egy esetben meglepően kifejező, számos nyelvi leleménnyel élő külvárosi argó más szavait is, így önmagában is értékes forrása a nyelvészet, az 1950-es évek urbánus szubkultúrája iránt érdeklődőknek. Hogy csak néhány példát hozzuk fel előzetesen: nem kevés fantáziáról árulkodik az utcalányok elnevezése: százas váltó, hasonlóképp a Jászai Mari tér - nevét az ott (is) működő intézménytől kölcsönző, egyúttal a katolikus fohászra is rímelő - jassz neve: Ávo Mária tér. De például a női társaságot nemes egyszerűséggel krina halmaznak nevezték, a traktort pedig - kit tudja miért? - szúnyogcsődörnek.
A kommunista szlengszótár eredeti megjelenési helye: Tanulmányok az 50 éves Bana Jocó tiszteletére. Szerk.: Katona Csaba. Palatia Nyomda és Kiadó, Győr, 2006. 176 p.
