20250208_Hangvar_SonfeldMatyas.jpeg

Új gyermek- és ifjúsági programokkal készül a Müpa

A február 8-án debütáló Hangvár elnevezésű sorozat első előadásán a gyerekek különböző zenei formációkkal ismerkedhetnek meg, míg az Európa ízei című sorozatban legközelebb Itália fogásai kerülnek terítékre.

A 2024/25-ös jubileumi évadban két új sorozattal bővült a Müpa családi és ifjúsági programjainak sora: az Európa ízei ifjúsági hangversenyein mindig egy-egy nemzet legjelentősebb zeneszerzői kerülnek a zenei menüre. „Ezek a koncertek az első találkozást jelentik a klasszikus zenével, ami nagy felelősség mindannyiunk számára” – mondta Szélpál Szilveszter, aki moderátorként mesél az elhangzó műsorszámokról, felhívja a figyelmet a legérdekesebb részekre, és kérdéseket tesz fel a karmesternek.

A szeptemberben indult koncertsorozat következő része az olasz csizma ínyencségeivel, Verdi, Paganini és Donizetti legnépszerűbb dallamaival várja a fiatalokat, a Nemzeti Filharmonikusok zenészeinek közreműködésével.

Február 8-án debütál a Hangvár – Építsünk zenét elnevezésű sorozat, amely megmutatja a gyerekeknek, hogyan épülnek egymásra a zene építőkövei. A saját magát egyszerűen zenerajongóként definiáló Sőnfeld Mátyás vezetésével a gyerekek megismerhetik, hogyan áll össze egy zenekari vagy kamaraformáció, mely hangszerek alkalmasak szólójátékra, miben különbözik a hangszerek közötti dinamika egy klasszikus vonósnégyes és egy jazzkvartett esetében, vagy hogy miként épülnek egymásra a szimfonikus zenekar hangszerei. Az első alkalommal az is kiderül, hogyan lesz a műanyag palackból és a partvisnyélből vonósnégyes.

Ez is érdekelheti

Kocsis Zoltán-emlékkoncertet tartanak a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 6-án Johannes Brahms két megrendítő művével emlékezik egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra a Müpában.

Francia állami kitüntetést kapott Vashegyi György

A karmester a Művészetek és Irodalom Rendjének tiszti fokozatában (Officier de lʼOrdre des Arts et des Lettres) részesült.

Svájci, argentin, holland és kínai művész verseng a Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjében

Tíz fiatal dirigens mérte össze tudását október 5–6-án a Zeneakadémia Nagytermében. A Solti Nemzetközi Karmesterverseny középdöntőjében Mozart- és Puccini-áriák, valamint kortárs művek vezénylésével kellett bizonyítaniuk tudásukat a versenyzőknek, akik közül négyet juttatott tovább a nemzetközi zsűri.

Boros Misi tizedik lemezét adja ki, a jövő évben országos turnéra indul

Revelációk címmel jelenik meg ősszel a Hungarotonnál Boros Misi zongoraművész albuma, amelyen Johannes Brahms Hét fantáziája, Robert Schumann Kreislerianája és Ludwig van Beethoven Appassionata szonátája kapnak helyet.