Ha a vírushelyzet jövőre hasonló lesz, mint idén, kormányzati segítség nélkül a hazai zeneipar szereplőinek negyede-harmada tönkre mehet. Ezt a Music Hungary Szövetség elnöke mondta a veszprémi Music Hungary Konferencia zárónapja után.

A járvány utáni időszakra vonatkozóan a legnagyobb kérdés, mikor is következik ez be. A dolgokat jelentősen befolyásolni fogja, milyen stratégiát választanak a hazai zeneipar szereplői. Még nem tudjuk, hogy 2021-ben lehet-e már normális évre számítani. Ha nem, és a jövő év is hasonló lesz, mint az idei, az a mostaninál is rosszabbul fogja érinteni az élőzenét" − hangsúlyozta Weyer Balázs.

Mint kifejtette, a legtöbb zeneipari szereplőnek, fesztiválnak, klubnak, zenésznek, menedzsernek, a háttérembereknek nincsenek további pénzügyi tartalékai. Egyelőre nem látszik körvonalazódni újabb kormányzati segítség. Jelenleg azt sem tudni, hogy a november 11-től életbe lépő harmincnapos korlátozás idejére kap-e könnyítéseket, kompenzációt, bértámogatást a szektor. Weyer Balázs fontosnak nevezte, miként alakul a kata, valamint az esetleges járulékfizetési és áfa-könnyítések ügye.

Az élőzenei szektor, ha magához is tér jövőre, nehezen belátható, milyen sebességgel lesz képes újraépíteni magát, mennyire fognak az emberek elkezdeni koncertre járni" − mondta a Music Hungary Szövetség elnöke.

A konferencia második napján a résztvevők online videóbeszélgetésen hallgatták meg a Music Estonia, az észt zeneipari szervezet elnöke, Ave Tölpt előadását a tallinni kormányzati mentőcsomagról.

Ezt követően a Fesztiválok a Covid idején címmel tartottak panelt a Sziget fesztivál főszervezője, Kádár Tamás és a Művészetek Völgye általános igazgatója, Oszkó-Jakab Natália közreműködésével. Elsősorban arról esett szó, hogy miként lehet stratégiailag tervezni a koronavírus-járvány utáni időszakra, a kilábalás érdekében miként tudnak a fesztiválok együttműködni egymással.

A harmadik, záró részben interaktív fórumot tartottak klubvezetők, menedzserek, promóterek és zenészek részvételével. Szó esett a raktárkoncertek, a gázsicsökkentés, klubbezárások témájáról. A beszélgetésen ott volt Lobenwein Norbert, a Music Hungary Szövetség társelnöke, valamint Muraközy Péter (VOLT Fesztivál, Akvárium Klub).

A Music Hungary Konferencia nyitónapjáról itt számoltunk be.