Művészet

Ki kell szilóznunk a repedést, különben mind meghalunk

Egy óriási óceáni hasadék és az emberi kapcsolatok drámája fonódik össze az Örökké című dán sci-fiben, amely az emberiség jövőjére ható egyéni döntéseket is vizsgálja.

A hollywoodi végzet asszonya volt Bogart nagy szerelme

Száz éve, 1924. szeptember 16-án született Lauren Bacall Oscar-életműdíjas amerikai színésznő, Hollywood aranykorának egyik utolsó sztárja.

Pszichológus költők mesterséges intelligenciával segítettek elválni Velencében

Ezen a héten belemerültünk a műfordítás rejtelmeibe Szöllősy Judy segítségével, megemlékeztünk a 140 éves Keleti pályaudvarról és az Animals emblematikus slágeréről, valamint megnéztük a Velencei Filmfesztiválon Szilágyi Zsófia legújabb filmjét is. No de veszélyt jelenthet-e a mesterséges intelligencia a hagyományos irodalom jövőjére, és vajon a generalisták vagy a specialisták mozdítják előre a világot?

Szikora János leköszön Székesfehérváron, Lőrincz Zsuzsa pályázik

Szeptember 14-én tartotta évadnyitó társulati ülését a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az eseményen az új évad bemutatói mellett a teátrum jövőjéről és az új igazgatói pályázat részleteiről is szó esett. Szikora János bejelentette, hogy a kontinuitás jegyében Lőrincz Zsuzsa, a színház jelenlegi ügyvezetője adja be pályázatát.

A Szerethető című norvég film nyerte a 20. CineFest fődíját

Lilja Ingolfsdottir norvég rendező Szerethető című filmje három díjat nyert a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, köztük az esemény fődíját, a Pressburger Imre-díjat.

Elhunyt id. Donnert Viktor

A Fővárosi Nagycirkusz Facebook-oldalán adta hírül, hogy éjjel elhunyt id. Donnert Viktor.

Az ihlet a lusta írók ürügye

A világon a legtöbb könyvet jegyző Nemere Istvánról szóló dokumentumfilmet egy dolog menti meg: az érdekes és szimpatikus főszereplő.

Petőfi felháborodást keltő versét árverezik

Ismét különleges tételek bukkantak fel az Antikvárium.hu aktuális online árverésén, köztük egy röplapként terjesztett Petőfi-vers, több unikális térképészeti munka és egy, a második világháború után indexre tett könyv.

Sikeres festőként zárta pályáját az első Oscar-díjas filmszínésznő

Negyven éve, 1984. szeptember 14-én halt meg Janet Gaynor, aki 1929-ben elsőként – és máig egyetlenként több szerepért – vehette át a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Visszavonulása előtt egy évvel, 1937-ben újra jelölték Oscar-díjra, ezúttal a Csillag születik című filmjéért.

A Cziffra Fesztivál idén is díjazza az innovatív zenei projekteket

Október 7-ig várják a fiatal művészek és klasszikuszenei szakemberek pályázatait.

Ismét a miskolciaké lett a legjobb előadás a Városmajorban

A revizor és a Feketeszárú cseresznye után idén az Ascher Tamás rendezésében készült Gyévuska című előadást választotta a szemle zsűrije a legjobbnak.

Hogyan gondolkodnak a képről a kortársak?

Az MNB Arts & Culture gyűjteményéből nyílt kiállítás a Q Contemporaryban huszonnégy alkotó munkáiból válogat, melyek az elmúlt öt évben születtek.

Hiénáké lesz az ősz a pesti éjszakákban

A héten elkezdődött és október végéig tart a diák-Oscar-jelölt Freund Ádám (Földiek) első egész estés filmje, a budapesti taxisok között játszódó Hiénák forgatása. A stáb felbukkan többek között a belvárosban, a Hősök terén, a Puskás Stadionban és a Duna-parton is.

Ősszel különösen festői az V. kerület

Szeptember 19-én tartják a BMN Kortárs 2024 csoportos kiállítás megnyitóját a budapesti Széphárom Közösségi Térben. Az V. kerületben élő már vagy még nem világhírű művészek munkáinak közös bemutatója egyúttal a XIV. Belvárosi Művészeti Napok programsorozat kezdete is.

Gershwinnel teniszezett az atonális zene atyja

Százötven éve, 1874. szeptember 13-án született Arnold Schönberg osztrák zeneszerző, a múlt század komolyzenéjének egyik legnagyobb hatású alakja.

És mi van Tomival? – íme Till Attila új filmjének előzetese

A Thuróczy Szabolcs és Polgár Tamás főszereplésével készült És mi van Tomival? október 31-től látható a hazai mozikban.