Művészet
Délvidék ezer arca
A Magyar Állami Népi Együttes május 10-én Ezerarcú Délvidék címmel mutatja be a Délvidéken élő népek hagyományos kultúráját. Interjú Mihályi Gáborral, az együttes vezetőjével.
Majdnem dokufilm a pécsiségről
Lévai Balázzsal beszélgettünk legújabb filmje, a Pécsi szál kapcsán.
Ünneplő házak esőben
Lépcsőházi koncerttel végződő épületbejárás, vetített fotókiállítás a postaládák felett, puzzle az előtér üvegképe alapján, közösségi reggeli – ezeken az izgalmas programokon is részt vehetett az, aki a hétvégén a Bauhaus nyomába eredt a fővárosban.
A hérosz és ami mögötte van
A Szépművészeti Múzeum A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlat ugyan egy bockbuster kiállítás, azonban mégsem érezzük azt, hogy csak be akartak minket csábítani a kiállításra egy jó hívószóval, hiszen Michelangelo legemblematikusabb rajzai szerepelnek a kiállításon a pályatársak 80 olyan grafikájával karöltve, amelyek önmagukban is érvényes és jelentős munkák.
A Trianon előtti elit és a nemzetiségek
Vajon az önző és elnyomó magyar nemzetségi politika bosszulta meg magát, amikor a Trianoni szerződésben darabokra hullott a régi Magyarország? A mohó kisebbségi politikusok kicsinyes gonoszsága miatt vesztettük el Erdélyt? Lehettek volna bölcsebbek a száz évvel ezelőtt élt magyar döntéshozók? Miért nehéz Trianon felől ítélkezni mulasztások és döntések felett? A dualizmus korának politikai kulisszatitkaiba ifjabb Bertényi Iván történész, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese avatott be minket.
Kiállítás Pécsett: Az első falvak - az újkőkor letűnt világa
A kiállítás a helyi újkőkori közösségek közép-európai szinten is jelentős régészeti örökségét mutatja be a legújabb kutatási eredmények tükrében.
150 éves az első postai levelezőlap
Százötven éve, 1869. október 1-jén az Osztrák-Magyar Monarchiában indult útjára a világ első hivatalos postai levelezőlapja.