Művészet

Gyermekrajzpályázattal indul a 150 éve született Heim Pál emlékév

Százötven évvel ezelőtt született Prof. Dr. Heim Pál, akinek neve máig fogalom a hazai gyermekgyógyászatban. A „Gyógyító örökség” mottójú Heim Pál 150 – emlékév országos gyermekrajzpályázattal kezdődik. A gyermekeket arra kérik, rajzolják le, mit jelent számukra a gyógyítás, a gyógyulás, és milyen a kapcsolatuk a gyermekorvosukkal.

Mielőtt híres lett, lámpákat lőtt ki, és raklapokkal fűtött

A napokban jelent meg a kortárs zene egyik legnagyobb zeneszerzőjének, Philip Glassnak a Szöveg zene nélkül című önéletírása.

Svájc humorsereggel győzi le a világot

A megvalósult utópia büszke földjére beteszi lábát az ördög. Minden veszni látszik, de hát vannak még hősök ezen a világon – igaz, szuperejüket sokszor maguk is csak az események sodrában fedezik fel.

St. Louisban mutatják be Szajki Péterék új filmjét

Az Egy nő körvonalai (The Silhouette of a Woman) című magyar-amerikai nagyjátékfilmet is szerepel a rangos St. Louis International Film Festival (SLIFF) versenyprogramjában . A három nyelven (angol, magyar, olasz) forgatott filmet a 2025-ös, Oscar-kvalifikáló fesztivál hivatalos versenyprogramjába válogatták be.

Bozsik Yvette Szolnok díszpolgára lett

Kiemelkedő munkássága elismeréseként Szolnok díszpolgári címével tüntették ki Bozsik Yvette-t. A táncművész számára ez az elismerés különösen kedves, hiszen szülővárosától kapta, melyhez kedves gyermekkori emlékek kötik, és többször szerepel az életéről készülő filmben is.

32 év után búcsúzik a Vojtina igazgatója

A Vojtina Bábszínházban már augusztus 18-án megkezdődött a jubileumi, 50. évad első két bemutatójának próbafolyamata. A szerdán tartott évadbeharangozó tájékoztatón Asbóth Anikó igazgató, a színház alapítótagja formálisan is bejelentette a tavasz óta hivatalos hírt, miszerint 2026. január elsejétől Láposi Terka vezeti a bábszínházat, de mint tanácsadó és bábszínész továbbra is segíti a Vojtina munkáját.

Ágoston Katalin és Schmied Zoltán házaspárt játszik

Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 13-án lesz Molnár Ferenc A testőr című komédiájának bemutatója a budapesti Centrál Színházban. Balsai Móni és Ágoston Katalin felváltva játsszák a Színésznő szerepét. Balsai Móni elhúzódó betegsége miatt a premieren és az első előadásokon Ágoston Katalin lép majd színpadra. Ez lesz az első alkalom, hogy a fiatal színésznő és férje, Schmied Zoltán házaspárt alakítanak egy színdarabban.

A csend hotelje, a magány szobái

Hardi Ágnes legújabb sorozatának középpontjában egy képzeletbeli szálloda elhagyatott, neonfényekkel átitatott terei állnak, ahol mintha megállt volna az idő.

Coppoláról beszélünk, szóval valami el fog romlani

Dokumentumfilm készült a Megalopolisz forgatásáról, amiből megértjük, miért lett pocsék a film - de azt is, hogy miért lehet őszintén csodálni korunk egyik legnagyobb mozgóképes zsenijét.

Kalandos út vezette a zenei pályára az első magyar Grammy-díjast

Sorozatunkban azokat a nagy elsőket mutatjuk be, akik példátlan teljesítményeikkel új szintre emelték a magyar kultúrát. Ezúttal Solti Györgyöt, az első magyar Grammy-díjast ismerhetjük meg közelebbről.

Dwayne 'A Szikla' Johnson az Oscarért száll ringbe

Ezt bizony nem láttuk jönni: a faarcú akcióhős Mark Kerr pankrátor hihetetlenül testhezálló szerepében óriásit alakít Benny Safdie sportfilmjében, a Zúzógépben.

Merényi Dávid kapualjai az elsüllyedt Atlantiszba vezetnek

A Dugattyúsban látható új festményei egyszerre idézik meg a budapesti kapualjak, belső terek ismerős világát, életünk tranzitzónái azonban ezúttal egy elveszett civilizáció utópiáját láttatják.

Elhunyt Graham Greene kanadai színész

Graham Greene, a Farkasokkal táncoló Oscar-jelölt őslakos származású kanadai sztárja hosszú betegség után hétfőn elhunyt az Ontario állambeli Stratfordban.

Nemes Jeles László szerint civilizációs bukás a világot fekete-fehérben látni

A rendezővel a bennünk élő generációs traumákról, a kommunista diktatúra emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, reményről és melankóliáról, valamint a mai filmesek öncenzúrájáról beszélgettünk.

Utolsó árterek a Nemzetközi Népismereti Filmszemlén

A Néprajzi Múzeum 2025. augusztus 28-31. között, harmadik alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét Sztánán, amelyet 2014-ben a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány indított el. Felnőtt kategóriában Bartha Máté és Illés Zsófia Szonja Vadvízország c. filmje és Vargyasi Levente Szánas locsolás Székelytamásfalván c. filmje nyert, ifjúsági kategóriában Peresztegi Hanna Kimondott szavak című alkotása bizonyult a legjobbnak.

Mit árul el rólunk a Labubu és Bozó Szabolcs?

A Labubu teljesen letarolta a világot, az emberek totálisan rákattantak erre a fura figurára. Mégis több egyszerű játéknál: nemzetközi jelenség a cukiság és a groteszk határán.