Művészet
Közel százan ragadnak pálcát a héten Szegeden
Csaknem száz dirigens mutatkozik be a második alkalommal megszervezett Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyen Szegeden – közölte Gyüdi Sándor, a zenei megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója szeptember 1-jén, az esemény sajtótájékoztatóján.
Frankenstein szörnyetege csak arra vágyik, hogy szeressék
Guillermo del Toro, a gótikus rémmesék fekete öves mestere és a félreértett, valamint a bennünk élő szörnyek legnagyobb rajongója újragondolta Mary Shelley klasszikusát.
Cserhalmi György újra mesél az Örkényben
„Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!” – ezzel az örkényi mottóval indul az Örkény új évada, utalva a vezetőváltást követő izgalmas átmeneti időszakra. A 2025/2026-os évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar mű: monodrámától a zenés darabig, regényadaptációtól a részvételi színházig terjed a kínálat.
Százezren látták Csíksomlyón az István, a királyt
Szombat este több mint százezer néző előtt adták elő az István, a király rockopera koncertváltozatát a csíksomlyói nyeregben. A produkciót Feke Pál rendezte, és a címszerepet is ő alakítja. A további főbb szerepekben Dolhai Attila, Malek Andrea és Herczeg Flóra léptek színpadra. A látványos előadás a Crescendo Music Orchestra és a Hargita Székely Néptáncszínház művészeivel egészült ki.
Emma Stone talán földönkívüli
Mi pedig imádjuk ezért. Emberrablós új filmjében kedvenc színészei lebilincselő párbajba keverednek. Aktuális, fordulatos, groteszk és nagyon vicces: a Bugoniát a velencei világpremieren láttuk.
Barcsay öröksége: fegyelem vagy érzékiség?
Most közel száz alkotáson fedezhetjük fel Barcsay Jenő alapvető kérdését: hogyan lehet a fegyelmet és az érzékiséget, a tudományos pontosságot és a művészi költőiséget egyszerre érvényesíteni?
Háború a hálószobában, béke a konyhában
A legtöbb ember nemcsak az online térben él véleménybuborékban, hanem a magánéletében is. Aki erősebb, annak erősebb az igazsága?
Hegedűs D. Géza és Kiss Mari is visszatér a Rózsavölgyibe
Három darab magyarországi bemutatóját vállalta a tizennegyedik évadát kezdő Rózsavölgyi Szalon. Laurence Jyl Felső szomszédok című munkája Őze Áron, Audrey Schebat Búcsúüzenete Alföldi Róbert rendezésében kerül közönség elé. Az évad második felében Göttinger Pál irányításával viszik színre A Mentor című Daniel Kelmann darabot.
Meglepetésdallal köszöntötte Halász Juditot a Vígszínház társulata
A Vígszínház évadnyitó társulati ülésének legmeghatóbb pillanata volt, amikor a teátrum összes munkatársa meglepetés dallal köszöntötte Halász Juditot, aki immár hatvan éve tagja Magyarország legnagyobb prózai színháza társulatának.
Újra megszólal KITT
A nyolcvanas évek kultikus tévésorozatát, a Knight Ridert tervezik újjáéleszteni a filmvásznon a Netflix-sikerszéria, a Cobra Kai alkotói.
Ingrid Bergman öt nyelven is forgatott
Száztíz éve, 1915. augusztus 29-én született Stockholmban Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő, akit olyan legendás rendezők instruáltak a kamera mögül, mint Kertész Mihály, George Cukor, Alfred Hitchcock, Roberto Rossellini, Jean Renoir vagy Ingmar Bergman, s olyan filmklasszikusokban szerepelt, mint a Casablanca, a Gázláng vagy az Őszi szonáta. Ő volt az első svéd színésznő, aki elnyerte a Golden-Globe- és az Emmy-díjat.
Inkább legyek árva, mint hogy ilyen apám legyen
Fél év telt el az ’56-os forradalom leverése óta. A 12 éves Andor életében megjelenik egy férfi, aki azt állítja, ő az apja. Nemes Jeles László tíz évvel a Saul fia után ismét katartikus remekművet készített.
Ha a modernizmust nők írták volna…
Hogyan fest a modernizmus története, ha nem a jól ismert kanonizált alkotókon, macsóperspektívából, a férfi zsenik lineáris láncolataként, hanem sokhangú női művészek munkáin keresztül tekintünk rá?
Hat bemutatóval készül a Radnóti
A Radnóti Színház társulata hat bemutatóval és két új taggal – Katona Péter Dániellel és Krisztik Csabával – készül a 2025/2026-os évadra. Az idei évad mottója a „Benne vagy!”.
A Recirquel lesz a holland kulturális fesztivál sztárfellépője
A Recirquel Hollandia vezető kulturális fesztiválján mutatja be Paradisum című, nagy sikerű produkcióját.
Milyen lenne az egynyelvű Svájc?
Szeptember 4-től látható a hazai mozikban a többszörösen díjnyertes Bonzsúr, Svájc című svájci-olasz vígjáték. Az ironikus film – melyből a szerelmi szál sem hiányozhat - némi társadalomkritikával dolgozza fel a nyelvpolitikai kérdések abszurditását.