Ön miben látja a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál jelentőségét?

A hazai kulturális élet rendkívül fontos eseménye ez a fesztivál. A jelentősége már csak azért is nagy, mert a magyar filmszemlék sajnos évek óta elmaradnak. Nemzetközi seregszemlék közül pedig ez a legnagyobb volumenű esemény, amely aktuális, friss és minőségi filmeket mutat be. Ami különösen pozitív, hogy kezd igen jó híre lenni a Titanic-nak. Ezt olyan emberektől tudom, akik rendszeresen járnak külföldi filmfesztiválokra és így van összehasonlítási alapjuk: például zsűritársam, Borislav Anđelić rengeteg fesztiválon vett részt, és megosztotta velem: ő úgy látja, a Titanic-ot egyre jobban jegyzik nemzetközi összehasonlításban is, mindenütt a világon.

Ha csak Magyarországot nézzük, miben nyújt többet a Titanic Ön szerint, mint például a franchise- vagy a művészmozik kínálata?

Az úgynevezett plázamozikról nagyon rossz véleménnyel vagyok. Nem tudok rájuk mást mondani, mint, hogy a kulturális szemét gyűjtőhelyei és amit nyújtanak, nem más, mint vizuális szennyezés. Olyan filmek, amelyek egy jóízlésű, a filmet igazán szerető, valamit magára adó nézőt érdekelnek, nem futnak ezeken a helyeken, így nem szolgálják ki a minőséget kedvelők ízlését. Az artmozik száma pedig sajnálatos módon egyre csökken, kínlódnak, minimális profitot termelnek vagy teljességgel profit nélkül küzdenek keservesen a fennmaradásért. A filmjeik mindenesetre minimum nézhetőek, de sokszor hetekig nem jutok el moziba, mert egyszerűen nincs olyan film a kínálatban, amelyre érdemes lenne beülni ? pedig rendszeresen megnézem a Cirkó-Gejzír, a Művész Mozi és az Örökmozgó kínálatát. Ritkaságszámba megy, hogy találok értékelhető produkciót benne. A Titanic próbálja megmutatni a kortárs filmművészet keresztmetszetét, de csak kis részben fókuszál a trendekre ? inkább azt figyeltem meg, hogy nem is a trendek érdeklik Horváth Györgyöt (a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója ? a szerk.), hanem értékeket kutat, és szeret felfedezni új tehetségeket, akik ígéretes alkotásaikkal potenciálisan befuthatnak a filmes életben.

Ragalyi-Elemer-foto-Czirjak-Pal

Összességében milyennek látta az idei fesztivál felhozatalát?

Először is leszögezném, hogy nem volt lehetőségem megnézni a teljes repertoárt, zsűritagként csak a versenyfilmekre koncentráltam, tehát az ötvenkét alkotásból tízet láttam ? így csak ezekről áll módomban nyilatkozni; a fesztivál teljes felhozataláról csak impresszióim vannak. A fesztiválnak, mint említettem, eleve különleges profilja van, de ami az idén a meglátásom szerint különösen nagy hangsúlyt kapott, azok a női rendezők és a női témák voltak. Ezt lehetett is előre tudni, viszont fenntartásokkal kezeltem az információt egyrészt azért, mert ez a mai világban sokszor csak egy hangzatos, trendi szlogen, valójában viszont egyáltalán nem jutnak szóhoz a nők. Másrészt pedig attól is tartottam, ez azt jelenti, hogy esetleg szélsőségesen feminista alkotásokat vonultat majd fel a fesztivál. Így nagyon pozitív élmény volt, amikor megláttam: szó sincs ilyesmiről; a fókuszban az a fajta érzékenység áll, amellyel csak a nők bírnak bizonyos dolgok iránt és a férfiak nem. Gondolok itt a filmek tematikájára és érzékenységére, másfelől pedig azért örvendetes, hogy ennyi női rendező alkotásait vonultatta fel a szemle, mert a nők szerepének hangsúlyosabbá válása igen csak ráfér a filmszakmára. Úgy látom, feljövőben vannak a női rendezők és főhősök is. Nagyon régóta fennáll az a helyzet, hogy tíz Rambóra jut egy női főszereplő, és az ezredfordulóig igazából férfi szakmának tekintették a filmezést. Abszolút ki lehet jelenteni, hogy ebben is hátrányos helyzetben vannak a nők, mint az élet olyan sok más területén a hangzatos politikai szlogenek ellenére. Szerintem ez általános képtelenség. Hála Istennek van egy Agn?s Varda-nk, van egy Mészáros Mártánk és más kiváló rendezőnőnk is, a külföldi rendezőnőknek pedig szót adott az idei Titanic, amely tényt kifejezetten üdvözöltem.

Azon kívül, hogy jónak tartja, hogy a női rendezők női érzékenységű és esetleg női főhőssel készült alkotásai kerültek előtérbe, mit mondana a filmek minőségéről?

Remekművet nem láttam, értem ezalatt: olyan filmet, amelyről tíz vagy öt év múlva is egész biztosan beszélni fogunk. A Hullámtörők díját elnyert Fidelio ? Alice utazása című alkotást például jó filmnek tartom: a díjnak megfelelően stílszerűen a tengeren játszódik egy hajón. Főhősnője az egyetlen nő ezen a hajón, aki a szárazföld elhagyásakor válik el a szerelmétől, majd kiderül, hogy a hajó kapitánya első nagy szerelme, akivel aztán hónapokat tölt együtt? Ebben a filmben kiválóan tetten érhető a női szempont. Általában ugyanis abban a konfliktusban, amely a hűség és hűtlenségről kérdéséről szól, mindig a nő az, aki abból indul ki, ha hűtlenkedni készül: hátha a párom, a férfi már megtette? Ha pedig megtette, miért ne tehetném meg én is? Tehát mindig a nő reflektál a férfi hűtlenségére. Ez itt megfordul: ebben a történetben a nő az, aki abszolút az érzelmeit, ösztöneit, génjei parancsait követve lesz hűtlen, és a megcsalt fél szájából hangzik el: ha ő megtette, én is meg fogom tenni. A fesztivál általános színvonala nagyon egyenetlen volt: akadtak a programban ádáz, avantgard kísérletek, mint például a görög Alpha című film. Ez az alkotás crowdfundinggal készült – gondolom akik adtak erre pénzt, azt fogják gondolni: legközelebb valami másra kéne. Azért haragszom az ilyen filmekre, mert jellemzően a művészfilm kategóriába sorolja őket a köztudat, így pedig sokakat elidegenít a művészfilmtől. Ennek a kifejezésnek: művészfilm egyébként valójában nincs is helye. Rossz filmek vannak és jó filmek. Az Alpha fekete-fehér film volt ? és nem is ez volt az egyetlen: úgy látom, ráuntunk a színes filmre, és a fekete-fehér műfaj reneszánszát éli. Meg is vannak a maga gyönyörűségei. Ezen kívül folytatódott tovább a vámpírszéria, amitől a hajam az égnek állt ? jószántamból sosem néznék meg ilyen témájú filmet, de zsűritagként kénytelen voltam. Ebben a bődületesen idióta zsánerben Jim Jarmusch megcsinálta a maga opuszát a Halhatatlan szeretőkkel, és fel is tette vele a lécet, illetve talán inkább feltette a műfajra a koronát. Sajnos ez nem bátortalanította el azokat, akik mindenáron vámpírfilmeket akarnak csinálni? Így aztán a Hétköznapi vámpírok című legújabb film is szerepelt a programban; a rendezője azzal próbálkozott, hogy olyan környezetbe helyezte a vámpírságot, amilyenben még nem szerepelt. Ezzel próbálta egyénivé tenni a filmjét ? formailag érdekes a megoldás, és úgy látszik, szükség is van ezekre a filmekre, mert rengeteg vámpírfilm készül, aminek nyilván az az oka, hogy a közönség részéről van rá kereslet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy közönségdíjas lett. Egy kicsit olyan ez, mint a kereskedelem: amire van kereslet, azt biztosan el lehet adni?.

Volt olyan film is, amely elnyerte a tetszését?

Azt hiszem, a legjobban a Megléptek (They have escaped) című film tetszett. Szerintem meg is kaphatta volna a fődíjat. Annyira provokatív és annyira elfajul, bedurvul a történet, hogy egy idő után igencsak kikezdni a néző tűrőképességét és befogadási képességét. Maga a történet mesterien van előadva: a két főhőse egy introvertált fiú és egy féktelenül vad lány. A fiú a katonaságtól való leszerelés után egy javítóintézetben szolgál, ahol megismerkedik a legzabolátlanabb lánnyal az intézetben, szövetségre lépnek és megszöknek. Innentől egy tinédzser-verziójú Bonnie és Clyde-történet veszi kezdetét: nem akarnak rosszat, de szembe akarnak fordulni a kirekesztő társadalommal, majd egy fordulat súlyos horrorrá alakítja a történetet, hogy a végén aztán újra humánus vizekre evezzen. Ennek a filmnek egyébként a fényképezése is kifejezetten bravúros.

Milyen szempontokat tartott szem előtt a zsűrizésben?

Nem vagyok ebben túlságosan gyakorlott, de ha részt veszek effajta munkában, soha nem a trendeket figyelem, hanem egyszerűen megpróbálok érintetlen, szűzies nézőként arra szavazni, ami megkap – függetlenül attól, hogy beáll-e az adott alkotás valamilyen trendbe vagy sem. Úgy érzem, a törekvésem, hogy a nézőket képviseljem, sikerült, de persze mindig kompromisszumot kell kötni; ebben a helyzetben már csak azért is szükség volt erre, mert nem csak én döntöttem: hárman voltunk a zsűriben. Borislav Anđelić-csel, a zsűri elnökével például nem tökéletesen egyforma az ízlésünk, így sok esetben közös nevezőre kellett jutnunk. Ezen kívül nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a Kukoricasziget című, általam fényképezett filmnek a Titanic-on belül került sor a díszvetítésére, és egyértelműen sikert aratott a nézők körében. Fontosnak tartom, hogy a magyar alkotók nem Magyarországon készült filmjeit is megismerje a hazai közönség, emiatt is külön örülök ennek. Remélem, a következő alkotás is hasonló fogadtatásban részesül majd: a legközelebbi filmnek, amelyen dolgoztam, szeptemberben lesz a bemutatója.

Gangel Noémi