A Nagy figurák első részében Berki Ferenc „Árus” mérai (Kalotaszeg – Kolozs megye, Románia) prímás, táncos egyik kiemelkedően virtuóz figurája repít el minket Kalotaszeg világába. Ez a történeti-néprajzi táj Kolozsvártól nyugatra népi kultúránk egyik legmeghatározóbb tájegysége a maga negyven településével. A Kalota-vidék kezdetben a Nagyvárad és Bánffyhunyad közötti területet jelölte, melynek egy kistája volt Nagy-Kalota, a Sebes-Körös és a Kalota-patak szeglete, avagy Kalota-szeg.
Mitől lehet ez a vidék népi kultúránk egyik ékszere? Talán azért, mert egyvalamiből nincsen benne sok, de sok mindenből van benne egy kevés, mely kevesek szinergiát alkotva létrehoztak egy olyan kulturális tömböt, mely a sokszínűségével válik egységessé, természetrajza és emberi közösségei szintjén. Kistáji szinten Felszegre, Alszegre és – ami most nekünk érdekes – Nádasmentére tagozódik. Ezt a vidéket a népviselete, a táncainak a figuragazdagsága, zenéjének virtuozitása, díszes lakáskultúrája miatt „Cifra Kalotaszeg”-nek is nevezik.
Kalotaszeg elsőként háziipara révén vált ismertté az 1895-96-os Budapesti Millenniumi Kiállítás révén, majd Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka szervezőmunkájának köszönhetően Európa országaiba, de még Amerikába is eljutottak a kalotaszegi hímzések és varrottasok. Kalotaszeg népművészetét tartják sokan a magyar szecessziós iparművészet alapjának. A táncos és zenei gyűjtések viszont jóval később, szórványos kutatások után, az 1940-es években indultak igazi kibontakozásnak, és a mai napig folynak. A tájegység egyik, a népművészetében kiemelkedő faluja Méra. Innen való az első filmünk, mely az 1931-ben született Berki Ferenc „Árus” legényes táncának egyik legjellegzetesebb motívumát mutatja be.
Az eredetileg több generáción keresztül kovácsmesterséget űző Berki család Bánffyhunyadról származik. A tánc, a zene meghatározó volt a családban. Az édesanyja kiváló táncos, az édesapja pedig Kalotaszeg egyik leghíresebb prímása volt. Adta magát, hogy a gyermek Ferenc is ezt a pályát folytatja: megtanult kiválóan csellózni, majd nagybőgőzni. A zenekarban eleinte ezeken a hangszereken játszott, de ma már sokan úgy tartják számon, mint Kalotaszeg egyik vezető prímását. Merthogy zenekarvezető édesapját először a háború szólította el, majd miután hazatért, legyengült – ezért Ferenc tizenkét-tizenhárom évesen a hegedülést is meg kellett tanulja. Mindezek mellett kiváló énekes és mesemondó is volt, sőt, a cigányzenészekre egyáltalán nem jellemző módon furulyázni is tudott. Árus tánca, melyet a filmünk bemutat, az erdélyi szóló férfitáncok közül is kiemelkedő legényes.
Kalotaszeg a keleti vagy erdélyi táncdialektus területén terül el. Tánckultúrájában kimagaslóan ötvözi a régi közép-erdélyi tánckultúrát és az új tánc- és zenestílust, mely miatt kitűnik környezetéből. A régi férfitáncok közép-erdélyi típusa, a legényes itt érte el fejlődésének csúcsát. A táncbéli individualizmus legmagasabb foka érvényesül a kalotaszegi legényesben és verbunkban, mely szintén a legényes motívumait használja, kissé kötetlenebb formában. A szólisztikusan járt legényes kiemelkedő előadói egyéniségeire olyan formagazdagság, fejlett tánctechnika, kifinomult előadókészség és egyéni táncalkotás jellemző, amellyel másutt alig találkozunk.
A kalotaszegi tánckészlet a legényesből, verbunkból, a lassú és friss csárdásból (szapora) áll. Ezekből épül fel a legegyszerűbb, általános helyi táncciklus, az úgynevezett pár. A legényes (vagy figurás, csűrdöngölő, verbunk, nyolcas, fiús, ropogós) néven élő tánckezdő szóló férfitánc a vidék minden falujában fellelhető, erdélyi viszonylatban is a leggazdagabb formakincsű, legfejlettebb, keretesen szerkesztett férfitánctípus. Ma már csak az idősebb nemzedék kiváló táncos egyéniségei ismerik, de Mérában még általános a használata. A férfitáncot gyakran kíséri a leányok által körbefogózva, lenthangsúlyban forgó csujogatás, „sifitelés”.
Berki Ferenc Árus legényes táncának jellemzője a rendkívül variatív és virtuóz előadásmód. A bemutatott lábkörzős figurája nagy virtuozitásra vall, a térdből való tekerés és közben a bokából történő lábfejfacsarás igen összetett figura, és nagy tánctechnikai tudásra van szükség a hiteles előadásához. A legényes táncok egy ponton (a pont a legényes alapvető szerkesztési egysége, mely áll egy nyitófigurából, egy gerincmotívumból és egy zárófigurából) belüli szerkesztésén túl jellemző, hogy a virtuóz lábfigurázást gyakran egy csapásokkal tarkított pont, táncfolyamat váltja ciklikusan. Minden közösségben azt tartották kiváló táncosnak, akik a lábfigurákban mutattak nagy ügyességet. A körzések és az azokat kísérő ugrások, a levegőben történő, szinte akrobatikus mozdulatok nagyon jól kifejezték az a bizonyos kalotaszegi ízlést, mely a táj népművészetének egyéb területeit is jellemzi. Árus Ferenc tánca is ilyen, sőt, azon belül is az egyik legkiválóbb. Nemcsak a legényes táncában volt kiemelkedő, hanem a teljes táncrendben. Kiválóan táncolta a klasszikus páros táncokat, a csárdást és szaporát, de azon túl a polgári táncokat is, melyek a táncrend részei voltak. Emellett az általa táncolt verbunk szerte a világban „kalotaszegi verbunk”-ként vált ismertté, annak ellenére, hogy nem az, hiszen mind motívumaiban, mind szerkesztésében a legényes típus jellemzőit hordozza, csak a zenéje verbunkos.
A figurát Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője mutatja be, kommentálja filmünkben, aki maga is kiváló, virtuóz táncos, egyik első hivatásos néptáncegyüttesünk, a Kodály Kamara Táncegyüttes szólistája, később művészeti vezetője is volt. A tánc bemutatásában Szeverényi Barnabás, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett szólistája működik közre.
