Nehéz összeegyeztetni a két zenekart?
Vannak necces helyzetek, főleg fesztiválszezonban, de most már azért van benne rutinom, hosszútávon megoldható. Mondjuk mikor egy pólócserényi időm van két buli között, az kemény. A VOLT-on most pont így volt: lement a Konyha, aztán egyből jött a Magashegyi koncert. A Campuson is ez lesz a menet július 25-én. Ilyenkor jó rákészülni fejben és fizikailag is, mert egymás után két fellépés ? pláne az én intenzív színpadi jelenlétemmel ? kb. olyan, mint egy F1-es futamot vagy egy teniszmeccset lenyomni. De nem panaszkodok, dicsekszem (nevet).
Még mindig a konyhát tartod a legjobb helynek a lakásban?
Az a röhej, hogy sokkal kevesebbet gondolkodtunk a zenekar nevén, mint ahogy egy ilyen horderejű kérdésen kellett volna. A konyha egy szakrális hely a lakásban. Nyilván túl azon, hogy a szó kifejez valamit az otthon melegéből, áthallásos is, hiszen minden rendes házibuliban a konyhában van a legjobb hangulat. Most már azt gondolom, jó döntés volt, de az elején voltak kétségeim, hogy mennyire fog egy zenekar neveként működni. Internetes keresési szempontból mondjuk tragikus, bár arra nagyon büszke vagyok, hogy a YouTube már minket hoz ki első helyen, megelőzve főzőműsorokat vagy a Carrie Konyha nevű hastáncos hölgyet.
Novemberben jelent meg a második lemezetek Elmentek a szörnyek címmel. Hogyan tovább?
Dolgozunk a harmadik lemezen elég keményen, a Fishing On Orfű hetén felvettünk kilenc új számot a próbateremben. Ezeket azóta már fel is énekeltem, de persze fognak még érlelődni, változni. Mindenesetre hamar jön majd a folytatás.
Akár már idén?
Az sok mindentől függ. Profi körülmények között felvenni, megkeverni, borítót tervezni, lemezt gyártani stb. Nem biztos, hogy mindezt bele kell préselni ebbe az évbe, meg lehet, hogy a Szörnyek lemezből még ki fogunk hozni egy számot a nagyobb közönségnek. De az biztos, hogy az év hátralévő része arról fog szólni, hogy megcsináljuk az új albumot.
Ha már a második albumnál tartunk: hova mentek a szörnyek?
A nagy kérdés az, hogy tényleg elmentek-e. Az album fő témái a függőség és az elengedés. Azt hiszem, úgy általában mi magyarok, ez utóbbiban elég rosszak vagyunk. Ha valami egyszer bekerült az ember életébe, megszokta, megszerette, utána nehéz lemondani róla, főleg a párkapcsolatokban, de sok minden mással is így vagyunk, aztán a lezáratlanságok tovább mérgezik az életünket. Volt két meghatározó kapcsolatom, amiket évekig tartott elengedni, az első lezáratlansága pedig nagyban akadályozta a másik létét és a továbblépés lehetőségét ? ez érződik a második lemez dalaiban.
A dalszerzés tehát terápia?
Részemről abszolút öngyógyítás és önmegismerés is. Persze dalszövegíróként próbálok célokat kitűzni magam elé, de számomra ez nagyon ösztönös dolog, néha én is csak nézek, hogy mik és miért jönnek ki belőlem. Ritkán írok meg egy ültömben szövegeket, inkább gyűjtögetem az ötleteket, jegyzetelek mindenhova, telefonba, mozijegyek hátára, ami éppen a kezem ügyében van. Ha jön egy jó ötlet, akár szövegi, akár zenei, akkor azt el kell kapni, nálam így működik az alkotás. Valami eszembe jut, felírom, elrakom, leülepítem, ütköztetem akár hozzá nem illő ötletekkel is, hiszen van, hogy olyan dolgok kerülnek be egy zenébe, amik teljesen máshonnan jöttek. Vagy nagyon gyorsan igyekszem felfedezni, hogy honnan nyúltam le véletlenül és akkor kuka az egész (nevet). Mert nyilván olyan is van, hogy az ember sokat hallgat valamit, és az átszüremlik. Jobb esetben csak hatásként, a szellemisége érződik csupán, de rosszabb alkalmakkor egy az egyben átveszel egy motívumot úgy, hogy nem is veszed észre. De ilyenkor szerencsére a zenésztársak rögtön szólnak.
Az írás akkor teljesen a te asztalod?
A szövegírás nekem elég magányos harc, de próbálom magasra rakni a lécet. Ahhoz, hogy ilyen őszinte dolgokat írjon az ember, le kell magában ásni és ez nem mindig könnyű. Van, amikor tényleg jönnek a sorok maguktól, és az ember egyszer csak ott áll egy teleírt papír felett és nem érti, mi történt az elmúlt 10 percben. Nem mindig van így persze, inkább a gyűjtögető stílus jellemző rám, aztán a végén pedig összerakom, rákerül a zene, akkor megint lehet igazítani stb. Ez a része nekem az igazi kihívás és munka. Most azt érzem, hogy a következő album inkább az útkeresésről fog szólni az első kettőhöz képest. Bár az első is nagyon eklektikus lett, akkor nagyon sok fele elindultam és élveztem, hogy bármit lehet csinálni. A másodiknál így fontos szempont volt, hogy egységesebb legyen, nem kell funk, punk és blues egyszerre. A harmadikon nagyot fogunk tekerni a saját zeneiségünkön.
A többieknek mennyire van beleszólásuk az alkotói folyamatba? Korábban azt nyilatkoztad, te vagy a ?diktátor? a csapatban.
Ezt csak én mondhattam (nevet). Az biztos, hogy az ötletek nagy része tőlem jön. A szövegírás abszolút az enyém, ezek olyan személyes dolgok, hogy nem is hiszem, hogy engednék ebbe beleszólást. Számomra ez egy nagyon fontos önkifejezési dolog. A zenei része sokkal inkább csapatmunka, bár az ötletek nagy része ott is tőlem jön, de például az új album egyik legerősebb dalának alapötlete Danitól, a basszusgitárosunktól jött. Márkó pedig a dob mellett nagyon sokféle hangszeren játszik, például zongorázik is, amint az pl. az Alvópólóban hallható is. Nem tudom mennyire fogjuk mindezt az új lemezen kihasználni, de valószínűleg jobban, mint eddig. A dalok összerakásánál nagyon jól jön, hogy senki sem egydimenziós figura, hanem mindannyian több mindenhez tudunk nyúlni: nemcsak a saját hangszerében gondolkodik mindenki, hanem nagyobb egységben tudják kezelni a zenét. Dani gitározik is, néha koncerten hangszert is cserélünk.
A Konyha első éveiben kiemeltétek a koncertek családias hangulatát. Mennyire maradt meg mára ez a barátságos atmoszféra?
Abszolút jellemző és igyekszem arra figyelni, hogy továbbra is így legyen. Nagyon sok embert személyesen ismerek most már és továbbra sem akarunk falakat húzni a közönség elé. Ha egyszer túlságosan is befutnánk, akkor sem akarnánk megközelíthetetlenben nyomni. Nagyon fontos, hogy egy koncerten többet adjunk annál, minthogy eljátsszuk a számainkat és azokból az érzésekből, amik nekünk fontosok, átjöjjön valami. Valószínűleg tőlünk ez a hiteles, nem az, hogy rocksztárkodunk.
Miért pont kalapot hordasz mindig?
Gimnazista becsípődés, valamiért elkezdtem telente kalapokat hordani. Talán azért, mert apám hordta őket, én pedig egyszer elfelejtettem a sapkámat és felvettem egyet az övéi közül, ami aztán rajtam maradt. Ebben az sem tudott megakadályozni, hogy egyszer abban hozták fel az osztálytársaim a havat az udvarról (nevet). Télen-nyáron. Kivéve vízben, de oda meg ritkán megyek.
Úgy tudom, a Random Triphez is szoros szálakkal kötődsz.
Delov Jávor barátom kezdte el már több mint hét éve. 2010 nyarán még az Instantban volt minden kedden Random Trip, és valahogy lekeveredtem a szezonzáró bulira. Sok barátom fellépett akkor és a szünetben megkérdezték, hogy miért nem megyek fel velük, adnak gitárt, mindent. Csatlakoztam és a mai napig nagyon meghatározó zenei élményem lett belőle. Ugye az egész arról szól, hogy semmi sincs előre kitalálva, végig improvizálunk és egymás ötleteire reagálva alakul egy zenefolyam. Korábban 3-5 perces számokat játszottam egész életemben és ez az este olyan energiákat szabadított fel belőlem, hogy csak néztem. Azóta is vissza kell mennem félévente egyszer-kétszer.
Ettől teljesen függetlenül keresett meg Jávor, hogy a háttérmunkákba, a menedzsment dolgokba is segítsek be, amit boldogan elvállaltam, hisz könnyen tudom hitelesen képviselni ezt az ügyet, mert nagyon szeretem. Olyan, mint egy vérátömlesztés, hatalmas szabadságélmény. Próbálom az energiáit és a szellemiségét hasznosítani a saját dolgaimban. Nagy csapda, hogy ugyanazokat a számokat újra és újra el kell játszani, mivel nagyon nehéz reprodukálni mindig ugyanazt az izgalmat, hogy mindig jó legyen. Mick Jagger mondta talán, hogy inkább meghal, minthogy negyven évesen is az (I Can?t get no) Satisfactiont énekelje ? most pedig már túl van a hetvenen és még mindig előadja. Persze mi ezt piciben nyomjuk, de nyilván más hozzáállást igényel ugyanazt eljátszani nagyon sokszor anélkül, hogy megunnád. Ekkor jönnek az olyan ötletek, hogy áthangszereljünk egy-egy dalt, tegyünk bele valami újat. A Kiskifli pont attól működik, hogy azt ismerik a legjobban az emberek és mindig bele lehet vonni őket valamilyen interakcióba. Eddig általában fogkeféket szoktak feldobálni alatta ? arra évekig nem kellett költenem ? egyszer kiflit, de most a VOLT-on először feldobtak fogkrém tubust! Pont ettől lesznek személyesek a koncertek, hogy ilyesmik megtörténhetnek.
Fotó: Csákvári Zsigmond
