Nagy siker a kiállítás!

Egyéb

Több mint 2,7 millióan tekintették meg Kínában a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Sissi és Magyarország – A magyar arisztokrácia fényűző élete a 17–19. században című kiállítását, amely négy nagyvárosban volt látható. A múzeum főigazgatója, Varga Benedek elmondta: ez a magas látogatottság a fogadómúzeumok számára is kiemelkedő eredménynek számít.

Az MNM tárlata 2017 júliusában indult kínai útjára, és a Sanghaj Múzeumban 695 ezer, a pekingi Palotamúzeumban (a „Tiltott Városban”) 665 ezer, a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban 300 ezer, végül az agyaghadseregről ismert Hszianban 1,08 millió látogatót fogadott 2018. augusztus 20-áig – mondta szeptember 27-én Budapesten a Nemzeti Múzeum főigazgatója. Varga Benedek hangsúlyozta: ez a magas látogatottság a fogadómúzeumok számára is kiemelkedő eredménynek számít, pedig az MNM igen rangos intézményekkel alakított ki partnerséget, a Palotamúzeumba például a második vendégintézményként vihetett kiállítást a Louvre után.

 

Aczél Eszter, az MNM Történeti Tárának nyugalmazott igazgatója, a tárlat egyik kurátora felidézte, hogy a kiállítás előkészítése csaknem másfél évet igényelt, ezalatt számos másik múzeum szakembereivel is konzultáltak, a Nemzeti Múzeumból pedig 40 munkatárs dolgozott a projekten. Kovács S. Tibor és Kollár Csilla kurátorok hozzátették: több mint 150 ruha, kiegészítő, bútor, ékszer, fegyver, étkészlet, festmény, fotó és egyéb műtárgy utazott Kínába; közülük számos darab kötődött személyesen Erzsébet királynőhöz.

 

A Romy Schneider főszereplésével készült filmsorozat 1980-as évekbeli kínai bemutatója óta a királyné alakja olyannyira népszerű az országban, hogy Sissi keresztnevű kínai munkatárssal is találkoztak az egyik fogadó múzeumban – jegyezte meg Kollár Csilla. Varga Benedek közölte: a körút befejezése óta még tíz kínai város hívta meg a 800 millió forintos biztosítási összértékű anyagot felvonultató kiállítást, így további tárgyalások folynak az újabb bemutatkozásokról.

 

Forrás: MTI

Fotó: mnm.hu