Mészáros Zsolt Máté orgonaművész március 18-án – a nagyböjt és a közelgő húsvét alkalmából – Liszt túlvilággal, transzcendenssel, elmúlással kapcsolatos műveire fókuszál a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

Liszt Ferenc kedvenc temploma, egyházzenei tevékenységének fő magyarországi színtere volt a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, amely idén alapításának 975. évfordulóját ünnepli. Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, aki a templom jelenlegi zeneigazgatói pozícióját betölti, aktívan – koncertekkel, sorozatokkal és egyéb eseményekkel ‒ ápolja ennek a kapcsolatnak az emlékét.

A fiatal orgonaművész Liszt-kutatóként immár három éve dolgozik az egykoron élt egyik legnagyobb magyar komponista összes orgona- és harmóniumművének új összkiadásán, többéves munkájának eredményeit a templomban elindított koncertsorozatán mutatja be. Elsőként hallhatja tehát a koncertlátogató közönség a legújabb felfedezéseket, valamint a jól ismert remekművek leghitelesebb változatait.

A március 18-i koncerten Kautzky Armand színművész is közreműködik. Újra elhangzik a két művész közönségkedvenc műsorszáma, Liszt Ferenc A halottak című gyászódája.

Nyitókép: Mészáros Zsolt Máté. Fotó: Zelnik Péter Zénó