Crespo_Rodrigo

Először 2010-ben szavazták meg az igazgatói posztra, amely 2011 januárjában hatályba is lépett. Most pedig a következő ciklusban is folytathatja munkáját. Hogyan értékeli az újbóli lehetőséget?

Nagyon örülök a bizalomnak, de nemcsak személy szerint én, hanem az egész csapat, akivel együtt dolgozom. A színészeknek jut a taps és a rivaldafény, egy előadáshoz azonban rengeteg ember kell a háttérbe, akik szerepe szintén fontos. Színházunk egyik fő erőssége, hogy nagyon jól tudunk csapatban dolgozni. 2011 óta sok minden történt, többek között gazdaságilag stabilizáltuk az intézmény működését, kialakítottunk egy olyan szervezeti munkát, amelyben mindenki tudja a helyét és elmondhatja a véleményét. Sikerült egy jól működő gyártósort is létrehoznunk, ami nagyban segíti az előadásainkat, mivel kevés forrásból kell gazdálkodnunk. Emellett a színpadtechnikát is sikerült fejlesztenünk, a forgószínpadot, a robotlámpákat, a hangtechnikát és a kamaratermet is megújítottuk. A nézőszám tükrében örömmel mondhatom, hogy sikerült megtalálni a város lakóival a közös hangot és egyre többen látogatják előadásainkat. A jegyek mellett a bérletek eladása is növekedett. Tatabányán 25 éve működik színház, azonban saját közalkalmazotti társulat létrehozására csak a 2014/2015. jubileumi évadban nyílt lehetőség; talán erre vagyok a legbüszkébb.

Megválasztásakor az volt az egyik alapvető koncepció, hogy igyekeznek más színházakkal is együttműködni. Mennyiben valósult meg ez a törekvés?

Azt gondolom, megvalósult. A színházak közötti együttműködéseknek gazdasági és művészeti vonatkozásai egyaránt fontosak. A gyerekeknek szóló előadások és a felnőtt bemutatók kapcsán is sikeresen működtünk együtt olyan színházakkal, mint: a Nemzeti Színház, a Karaván Színház, a Csokonai Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Vaskakas Bábszínház, a Győri Nemzeti Színház, a MANNA, a Váci Dunakanyar Színház, a Dumaszínház, az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata, az Apró Színház, a Szkéné Színház, a Nézőművészeti Kft. és a Stúdió K.

A jövőre nézve még milyen fejlesztések, ötletek vannak tervben?

Összeállítottunk egy hat évre szóló fejlesztési tervet, amelynek megvalósítása lényegében ?csak? pénz kérdése. Szeretnénk elérni az állami normatíva növekedését, amihez persze nekünk is minél jobb mutatókat kell produkálnunk. A bérfejlesztés is fontos lenne, hiszen csak így lehet megtartani a minőségi munkát végző csapatot. Szeretném még szorosabbra fűzni a közönség, a színház és művészek közötti viszonyt. Szívesen alkalmaznék még több állandó színészt, és több gyermekelőadást is bevinnék az intézmény falai közé. Emellett a sikeresnek indult MOST FESZT továbbélésében is bízom, már most dolgozunk a második fesztivál előkészítésén.

Milyen premierekre készülnek az új évad során?

Az első premierünk már megvolt, a Godspell című musical. Ezt követi október közepén A kripli című darab Guelmino Sándor rendezésében. Igazi csemegének számít Parti Nagy Lajos Moli?re: Tartuffe-je, decemberben pedig egy kortárs drámával, Háy János Házasságon innen és túl című művével készülünk. Az évad második felében két bemutatónk lesz, A salemi boszorkányok, és Erdman Az öngyilkos című komédiája. Emellett 12 fantasztikus gyermekbemutatóval is kedveskedünk a közönségnek.