Nagyszabású gálakoncert a Margitszigeti Színházban

Egyéb

A Csak tiszta forrásból című gálakoncerten Bartók Béla és Kodály Zoltán zenekari és énekkari kompozíciói, népdalfeldolgozásai hangzanak el, az eredeti népzenei forrásokkal együtt szeptember 3-án, szombaton 20 órakor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A korábban
Kocsis Zoltán által összeállított és az ő emléke előtt tisztelgő egyedülálló
produkcióban Bartók és Kodály érintetlen népzenéje és a szimfonikus zenekarokra
átültetett változata elevenedik majd meg Pál István Szalonna és Bandája, a
Czifra Táncegyüttes, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
jóvoltából a Margitszigeti Színház színpadán.

„Bartók Béla és Kodály Zoltán neve ma egyet jelent a Kárpát-medencei népzene felfedezésével. A népdal megmentésének ügyét mindketten életcéljuknak tekintették. A műsor címe, Bartók Béla Cantata Profana című művének a befejező gondolata is munkásságuk előtt tiszteleg. Bartók az ősi, érintetlen népzenét tartotta igazán tiszta forrásnak, amiben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara is megmerítkezik majd ezen a koncerten” – mondta Fehér János, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek művészeti vezetője.

A látványos, autentikus előadáson az eredeti népdalok a Fölszállott a páva korábbi nyerteseitől, Csizmadia Annától, Kubinyi Júliától és Zsikó Zoltántól hallhatók, a szimfonikus változatok pedig Balga Gabriella és Palerdi András előadásában szólalnak meg. A rendezvény házigazdája Sebő Ferenc lesz.

Az est folyamán a közkedvelt Galántai táncok és Román népi táncok mellett felcsendülnek Bartók Erdélyi táncai, valamint Kocsis Zoltán hangszerelésében az Árva madár, a Puciné és a Székely lassú. Az összeállítás Kodály Kállai kettősével zárul.

A rendezvény részletes programja a www.margitszigetszinhaz.hu oldalon érhető el.

Nyitókép forrása: Margitszigeti Színház