Utcai performansszal és villámcsődülettel tiltakoztak Nagyváradon és Szatmárnémetiben péntek este román és magyar művészek a Bihar megyei tanács azon terve ellen, amely összevonná egyetlen nagy közös intézménybe a nagyváradi román és magyar színházakat, bábszínházakat, táncegyütteseket, valamint a filharmóniát, továbbá a fenntartó megszüntetné a művészek határozatlan időre szóló munkaszerződését.

A nagyváradi kulturális intézmények támogatása érdekében több petíció
született, számos vezető román színházi szakember is kifejtette aggodalmát a
megyei önkormányzat tervével kapcsolatban.

Péntek este több százan gyűltek össze a nagyváradi Szent László téren, az összevonás által érintett kulturális intézmények művészeinek tiltakozó megmozdulásán. Rövid előadás után felolvasták románul és magyarul azt a tiltakozást, amelyben kérik az intézmények önállóságának, valamint a határozatlan időre szóló munkaszerződéseknek a megtartását.

Szatmárnémetiben az Északi Színház magyar nyelvű Harag György és román
nyelvű Andrei Raicu társulata tartott villámcsődületet, ezzel fejezve ki
tiltakozását a Bihar megyei önkormányzat tervei ellen. A döntés „a 120 éves
hagyománnyal rendelkező nagyváradi magyar színház önálló létét veszélyezteti” –
fogalmazták meg.

Nagyváradi kollégáikkal a temesvári és a kolozsvári magyar színház művészei is kifejezték szolidaritásukat közösségi oldalukon.

Május elején került nyilvánosságra a Bihar megyei önkormányzat elnökének, Ilie Bolojannak az a terve, hogy egyetlen közös intézménybe szervezné a Szigligeti Színházat, a román Regina Maria Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát. Mindkét színházban van bábtársulat és néptáncegyüttes is, így lényegében hét társulatot vonnának össze. Az átszervezés következtében megszűnne az intézmények repertoárjellege, és projektintézményekké válnának.

A Bihar megyei önkormányzat vezetősége egyelőre hivatalosan cáfolta, hogy a napirendjükön szerepelne ilyen határozattervezet. A terv úgy került nyilvánosságra, hogy Ilie Bolojan egy találkozón ismertette a román színház művészeivel az elképzeléseit. A volt nagyváradi polgármester által vezetett megyei önkormányzat a tavalyi választások óta már több jelentős költségcsökkentő intézkedést hajtott végre, a Várad és a Familia kulturális folyóiratokat például a Bihar megyei könyvtárba olvasztotta be.

Megkeresésünkre Demeter András kulturális államtitkár elmondta: ha a terv valóra válna, az a romániai magyarok megszerzett jogainak visszavágását jelentené. A Szigligeti Színház önállóságának megvonása több szinten is precedenst teremthet, azt jelentené, hogy a romániai magyarok egyetlen megszerzett joga sincs kőbe vésve, tehát bármikor visszavonható.