e5a74b83-3a6d-4923-b029-be58fafff199.jpg

Idén is vödörből locsolkodnak Hollókőn

Folklórprogramokkal, palóc gasztronómiával, népszokások felelevenítésével és az elmaradhatatlan locsolkodással várja a látogatókat a Hollókői Húsvéti Fesztivál; az idén négynapos rendezvényen koncerteket, családi és gyermekprogramokat is szerveznek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban.

Április 18-án ingyenesek lesznek a programok. Lesz kirakodóvásár a Petőfi úton, tojásfestés több helyszínen, láthatók lesznek archív képek, és régi hollókői filmeket vetítenek a Látogatóházban, ahol felelevenítik a hollókői böjti szokásokat is. Nagyszombaton gasztronómiai és hagyományőrző programokat tartanak az Ófalu udvaraiban kereplőzéssel, a népi élet bemutatásával. Táncokat tanít a Nógrád Táncegyüttes, karikázót és népviseletes életképet mutat be a Hollókői Néptáncegyüttes, és lehet szilvás gombócot főzni a Kétbodonyi Hagyományőrzőkkel.

Vasárnap húsvéti szentmise indítja a napot, amelyet a feltámadási körmenet követ. A templomnál és az alsó kútnál is locsolkodással várják a vendégeket, nótával és tánccal szórakoztat a Nógrád Táncegyüttes, a Fonó Néptáncegyüttes és a Folt zenekar, a Guzsalyas Viselettárban Bukovics János palóc mesemondó meséit hallgathatják meg az érdeklődők.

Vasárnap és hétfőn a Pajtaárok színpadon is szerveznek programokat. Vasárnap a 11 órakor kezdődő megnyitó után a Hollókő Táncegyüttes és a hollókői citerások húsvéti műsora következik, fellép a Fonó Néptáncegyüttes és a Nógrád Táncegyüttes. Népzenei koncertet ad a Dűvő, 15 órakor kezdődik a Kerekes Band és Petrás Mária nagy koncertje. Este locsoló táncház lesz a Dr. Román András Látogatóházban a Dűvő zenekarral és a Nógrád Táncegyüttessel.

Hétfőn a húsvéti szentmise után a nagy húsvéti locsolkodásra várják a látogatókat az Ófaluba, ahol folytatódnak a táncos, zenés programok. A nagyszínpadon fellép a Fonó Néptáncegyüttes, a Nógrád Táncegyüttes és a Dűvő, valamint a Ritmusa zenekar.

A részvétel hétéves kor alatt, valamint mozgás-, hallás- és látássérült-igazolvány bemutatásával ingyenes, kísérőjük pedig kedvezményes jeggyel látogathatja a fesztivált. A belépőjegy tartalmazza a település összes programjának és egyes látnivalóinak belépődíját is, így azzal felkereshető a Játszóház, az Oskola, a Postamúzeum, a Falumúzeum, a Guzsalyas Viselettár, a Kézműves Nyomdaműhely, a Babamúzeum és a vár is.

Ez is érdekelheti

Elkezdődött a turistaszezon a cseh várakban

Április első hétvégéjén újra megnyíltak a látogatók előtt a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várak és kastélyok. Az idei nyári turistaszezon kiemelt témáját azon olasz nemesi családok alkotják, amelyek a harmincéves háború után, különösen a 17. században nagy birtokokat szereztek Csehországban.

Húsvéti fesztivál a Skanzenben

Húsvétvasárnap és -hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A portákon a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományok és a tavaszi népszokások egyaránt megjelennek. Mesék, koncertek, kézműveskedés várja a látogatókat. Húsvéthétfőn itt lesz a Kaláka együttes mellett Szalóki Ági Zenekara és még sokan mások.

Jubileumot ünnepel húsvétkor a zengővárkonyi tojásmúzeum

Hagyományőrző előadásokkal, programokkal, tojásdíszítő foglalkozásokkal várja az érdeklődőket a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum április 13. és 21. között.

Parsifal és Krisztus utolsó hét szava a Zeneakadémián

A Concerto Budapest idén nagypénteken – április 18-án – felemelő és ünnepélyes koncerttel várja közönségét a Zeneakadémián. Az est során Wagner és Haydn zenetörténeti jelentőségű művei szólalnak meg Keller András vezényletével.