38fdc2aa-ce86-4624-920e-17f902ae7c62_169.jpg

Elkezdődött a turistaszezon a cseh várakban

Április első hétvégéjén újra megnyíltak a látogatók előtt a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várak és kastélyok. Az idei nyári turistaszezon kiemelt témáját azon olasz nemesi családok alkotják, amelyek a harmincéves háború után, különösen a 17. században nagy birtokokat szereztek Csehországban.

A Nemesi családok nyomában elnevezésű rendezvénysorozat elsősorban az olasz eredetű Collalt, Colloredo és Piccolomini családokat mutatja be. A program célja bemutatni a nagyközönségnek az akkori gazdag olasz nemesi családok kulturális és művészeti hatását a cseh környezetre. A legfőbb rendezvényeket az Uhercice, Opocno és Náchod kastélyokban tartják majd.

A hagyományosan rendkívüli érdeklődést kiváltó éjjeli látogatói programokat idén augusztus 23-án rendezik meg. Az NPÚ közlése szerint eddig mintegy százhúsz kastély és vár jelezte, hogy ebben az időpontban külön éjjeli látogatói rendezvényeket szervez – mondta Nada Goryczková, az NPÚ vezérigazgatója újságíróknak.

Tavaly az NPÚ kezelésében lévő várakat és kastélyokat több mint négymillió látogató kereste fel. Bár a koronavírus-járvány után fokozatosan növekszik a látogatók száma, a 2018-ban és 2019-ben elért 5,5 milliós látogatottságtól még jócskán elmarad.

A cseh műemlékvédelmi hivatal felügyelete alatt mintegy százötven vár és kastély működik. Ezek többsége a téli időszakban – november elejétől március végéig – zárva tart. A hivatal évi költségvetése meghaladja a másfél milliárd cseh koronát. A belépődíjakból évente mintegy hatszázmillió koronát szednek be. A bevételek jelentős részét a hivatal a műemlékek karbantartására és felújítására használja fel. A leglátogatottabb műemlékek listáját továbbra is a prágai vár vezeti. A Hradzsint évente több mint kétmillió ember keresi fel.

A prágai vár után a dél-csehországi Cesky Krumlov vára és a dél-morvaországi Lednice kastély következik mintegy négyszázezer látogatóval. A harmadik hely a dél-csehországi Hluboká nad Vltavou kastélyé közel háromszázezer látogatóval, míg a Prága közelében álló Karlstejn királyi várat tavaly több mint kétszázezren nézték meg. A vár arról nevezetes, hogy oda egykor nők nem léphettek be, s valamikor ott őrizték a cseh koronázási ékszereket is.

Ez is érdekelheti

Brando, Elvis és Camus: 1956 különös kapcsolódásai a művészettel

Az 1956-os forradalom első hete, az október 23-tól október 30-ig tartó időszak egy reményekkel és drámai fordulatokkal teli ív. A hét nap igézetében kiválasztottunk hét különös tényt, amelyek a forradalom és a kultúra világát kötik össze.

Időutazás az 1956-os forradalom és szabadságharc hét fontos budapesti helyszínén

Idén hetven éve, október 23-án kezdődött Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc, melynek évfordulóján időutazást teszünk a magyar nép szabadságküzdelmének hét fontos fővárosi helyszínén, felelevenítve mindazokat az eseményeket, amelyek a Bem téren, a Magyar Rádiónál, a Kossuth téren, a Sztálin-szobornál, a Köztársaság téren, a Corvin közben és a Móricz Zsigmond körtéren történtek.

Hírmozaik – október 21.

Táncművészeti performansszal zárul a szentendrei Művésztelep 100, novemberben érkeznek az új Kajla-útlevelek, új pályázatokat ír ki az NKA.

Alapjaiban írhatja felül a Jagellókról alkotott képünket a Nemzeti Múzeum kiállítása

A 2026. november 24. és 2027. április 4. között látogatható Fény/Törés – A Jagellók Mohácsig (1490–1526) című időszaki kiállítás egy gazdaságilag gyarapodó, kulturálisan virágzó és az európai vérkeringésbe szorosan integrált Magyarországot mutat be 53 különböző külföldi és hazai intézménytől kölcsönzött 330 tárgyon keresztül.