Képernyőfelvétel (1005).jpeg

Negyvenkét ország hetven filmje versenyez a 35. Mediawave-en

A Szigliget Várudvar ad otthont a 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét eseménysorozatának május 1. és 4. között, melyen 42 ország 70 filmjét láthatja a közönség, valamint különleges zenei és kulturális kínálattal is várják az érdeklődőket.

A tavaly ősszel meghirdetett pályázatra kisjátékfilmeket, animációkat, dokumentumfilmeket, zenei filmeket, valamint az aktuális hívószóhoz, a Labirintus témához kapcsolódó kísérleti alkotásokat vártak. A felhívásra 42 országból 624 film érkezett be, a mezőnyből az előzsűri 42 ország 70 filmjét válogatta be a versenyprogramba. A vetítéseken kívül jazz-, világzenei, etno- és folkkoncertek, lemezlovasok, táncház, újcirkusz, fotókiállítás, irodalmi beszélgetések, fényfestés, valamint családi programok is várják az érdeklődőket.

A fesztiválon fellép többek között Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Besh o DroM, Miquèu Montanaro okszitán muzsikus, a Mediawave Nyitott Kamarazenekar, a Kaptza zenekar, a The Flock Project Légszínház, illetve a belgiumi Cpt Fonk zenekar is.

A fesztiválra külön mozisátor épül, a koncerteknek három kisebb színpad ad otthont, és az irodalmi kávézó, a termelői piac és a nagyszínpad is változatos programokkal várja a közönséget.

A részletes program hamarosan elérhető lesz a Mediawave oldalán.

Ez is érdekelheti

Kultúrpajták Felvidék nyugati részén és Északnyugat-Magyarországon

Íjászok, lovasok, táncosok, gyógynövényszakértők, fesztiválszervezők és értékmentők. A közös bennük: kultúrpajtát hoztak létre. Kalandozzunk együtt, és fedezzük fel Nagymegyer, Gúta, Pannonhalma, Ravazd és a Balaton-felvidék pajtáit!

Új magyar online filmszemle nyílik meg díjnyertes rövidfilmekkel

A Metuscope-on tíz napig ingyen, online nézhető a Budapesti Metropolitan Egyetem végzett hallgatóinak több mint ötven rövidfilmje és animációs alkotása.

Ferenczi György: Én csak az erőből értek

A szájharmonika nagymestere, szólistaként Tátrai Tibor és Jimi Hendrix az első számú példaképe. Vajon miért tört bele majdnem a bicskája a rackásan újrahangszerelt Kacsóh Pongrác-féle János vitézbe? Erről is mesél Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész a Hajógyár Életút-sorozatában.

Nem tévesztett utat a labirintusban a Minimum Party

A kísérletező szellem és az összművészeti próbálkozások támogatása, a természet és a művészet felkarolása és a művészeti közösségépítés a célja a Minimum Party alkotótábornak és szakmai fórumnak. Az 1996 óta működő rendezvény eseményei idén július 31. és augusztus 11. között zajlanak Hargita megyében, a kászoni Tiszás patak torkolatánál.