A bemutatót Palkovics Tibor, az alapítvány elnöke egy hamvasi gondolattal indította, miszerint az írás egyfajta hiány szülötte. ?Hamvas Béla Huxley azon gondolatát, hogy a boldog népeknek nincs irodalmuk, átformálja és kivetíti a művészet egészére. Arra jut, hogy a boldog népeknek nincs művészetük. Mindaz, amit művészetként vagy írásként ismerünk, az boldogtalanság, azaz egy bizonyos hiány eredménye? ? mondta Palkovics Tibor.
Palkovics Tibor, Szakács Gábor, Fazekas Gábor, Borbás László, Stamler Ábel (balról jobbra) |
?Magának az alapítványnak a létrejötte is a hiányhoz kötődik. Ahhoz a fajta hiányhoz, amely kezdetektől fogva átjárja az egész hamvasi életművet, és többek közt abban nyilvánul meg, hogy a sorozat első és mostani kötete közt több mint 26 évnek kellett eltelnie. Vagy abban, hogy a nemrég megjelent Magyar Irodalom című, átfogó Akadémiai kézikönyvből Hamvas Béla teljesen kimaradt, holott nemcsak olyan szerzőkre volt jelentős hatással, mint Weöres Sándor, Csorba Győző, Takács Gyula vagy Gulyás Pál, de nevéhez fűződik többek között a XX. század egyik legnagyobb magyar regényeként is emlegetett Karnevál című nagyszabású mű is.
A szomjúság, a hiány indítja be az egész létezésünket, hozza létre szándékainkat és törekvéseinket, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy ez átfordulhat egy túlcsordulásba, egy teremtő pillanatba, amikor mindez feloldódik és visszautal arra a teljes egészre, amely az ember számára elveszett. Hamvas ezt tekinti a művészet egyik legfontosabb feladatának is: a visszautalást, visszakapcsolódást? ? idézte Hamvas gondolatait az alapítvány elnöke.
?Hamvas a közösséget hiányolta, de egy közösségnek mindig szellemi alapokon kell nyugodnia. Az alapítvány célja, hogy a legmagasabb ponton tudjunk találkozni, és efelé is kell törekednünk. Szeretnénk létrehozni egy könyvtárat, illetve a zenre épülő ? ám attól némileg eltérő ? meditációs alkalmakat, ezeken kívül hívunk majd előadókat, akik a szellemi hagyományokról nagyon sok útmutatást tudnak adni mindannyiunk számára. Összegezve egy olyan spirituális központot szeretnénk létrehozni, amely a realizálásnak legalább az első lépcsőjéhez hozzásegítheti az embert? ? mondta Szakács Gábor, a kuratórium tagja.
A szellemi műhelyen kívül az alapítvány bemutatta Könyvadomány-programját is, melynek keretein belül eddig több mint 50 könyvtár és iskola fért hozzá Hamvas Béla írásaihoz, határon innen és túl. A programban bármilyen intézmény részt vehet, a legkisebb falusi könyvtárakat is beleértve. Az alapítvány célja, hogy a szerző művei olyanokhoz is eljuthassanak, akik egyébként nem férhetnének hozzá.
A Medio Kiadó gondozásában megjelent életműsorozaton kívül az alapítvány egyik hosszú távú terve egy, az életművet átölelő, kritikai kiadásokhoz hasonló sorozat elkészítése is, amelynek keretén belül olyan műveket is kiadnának, amelyek Hamvas Béla legfontosabb szellemi forrásainak tekinthetők.
A kötet megjelenése kapcsán hamarosan egy átfogó, kétrészes mélyinterjú is olvasható lesz Palkovics Tiborral, melyben Hamvas Béla szellemi és irodalmi jelentőségéről, valamint magáról a szerzőről beszélgetünk.
Készítette: Horváth Donát
Fotó: MTI