Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta filmjében, a Műanyag égboltban olyan szerepbe bújsz, amilyenbe eddig még nem. És nem csupán arra gondolok, hogy lírai hősnő leszel egy apokaliptikus világban, hanem hogy animációs változatodban láthatunk a vásznon.
Valóban szokatlan szerepet kaptam, ritkán szoktak lírai-szerelmes karakterekre felkérni. A Műanyag égbolt régóta készül: öt évvel ezelőtt kezdtük forgatni, aztán több alkalommal is zajlottak pótforgatások. Időről időre visszakerült az életembe ez a film; nagyon vártam, hogy elkészüljön. Az, hogy disztópikus sci-fi a műfaja, a színészi feladataimon nem változtatott. A forgatás érdekessége az volt, hogy az összes jelenetet egy üres fotóstúdióban vettük fel, vagyis a színészek fantáziájára sokkal többet bíztak, mint filmforgatások során általában. Semmilyen díszlet nem vett bennünket körül, ami arra lett volna hivatott, hogy megteremtse az atmoszférát. A világítást is minimalizálták, csupán a láthatóság volt fontos; nem úgy, mint egy élő szereplős filmben, ahol a fények hosszú ideig előkészítendő, hangsúlyos funkciót betöltő eszközök. Az üres tér miatt ugyan sok mindent el kellett képzelnünk, a jelenetek azonban olyan szituációkat mutattak be, amelyek bárhol, bármikor megtörténhetnének, így nem volt nehezebb a feladatom, mint más filmforgatások során.
Számomra nem meglepő, hogy lírai szerepet játszol, mert attól még, hogy keményebb karaktereket szoktál alakítani, sugárzik belőled az érzékenység. Izgalmas lesz téged rajzfilmhősként látni.
Örülök, ha belém látják a lírai alkatot, hiszen egyrészt színész vagyok, szívesen alakítok többféle karaktert, másrészt a személyiségemnek ilyen része is van. Ha valamilyen karakter jól áll valakinek, a rendezők sokszor szeretnek ahhoz ragaszkodni. A történet egyébként a jövőbeli Budapesten játszódik, egy környezeti katasztrófa utáni korban, amikor elég nehezek az életben maradás feltételei. Emiatt a társadalom szigorú rendszert alakít ki: meg van szabva, hogy ki meddig és milyen feltételekkel élhet. Félig elpusztult fővárosunkban járunk, ahol búra alatt élnek az emberek. Kicsit Orfeusz és Euridiké-történet is ez, hiszen a férj a halálba megy a felesége után. Izgalmas, rendhagyó a látványvilága. A színészek nem csak az arcukat kölcsönzik hozzá. Az egész filmet leforgattuk, és az alkotócsapat minden gesztust, mimikát, a színészi játék legapróbb mozzanatait is az animáció nyelvére fordította. Úgy is kezelték a színészeket, mint az élő szereplős filmek esetén. Ez az animációs technika költséges és időigényes, ezért készült a film ilyen sokáig.
Mit szóltál hozzá, hogy a legrangosabb európai filmszemle is a programjába válogatta? Számítottál rá?
Bíztam benne, hogy kap figyelmet. Tudom, hogy olyan kaliberű alkotás született, ami nemzetközi szinten is érdekes lehet. Hogy pont Berlinbe hívják meg, arra konkrétan nem számítottam, de azt gyanítottam, hogy nem marad reakció nélkül.
Úgy érzem, a neved garancia arra, hogy az a film vagy darab nem lehet rossz, amiben szerepelsz. Mi alapján választasz? Milyen munkát vállalsz el szívesen?
Igényességet szeretnék képviselni, ami manapság luxus. Kevés olyan munka van, amiben ez tényleg megnyilvánul. Nehéz kérdés ez, mert Magyarországon egy színész ritkán válogathat, hogy mit játsszon. Eleve pici piac vagyunk, ezért nem mondhatom azt, hogy visszadobálom az elvárásaimnak vagy az ízlésemnek nem megfelelő ajánlatokat. Inkább úgy érzem, hogy olyan feladatok találnak meg, amelyek jó eséllyel érdekelni fognak. Ez a dolog oda-vissza működik, és ebből a szempontból szerencsés is vagyok.
Az enteriőrben nyilván éppúgy érvényesül az ízlésed, mint a színészetedben. Mikor, miért és hogyan fogtál bele a lakberendezésbe?
A vizuális művészetek mindig érdekeltek. Általános iskolás koromban volt egy olyan időszak, amikor úgy tűnt, ebbe az irányba fogok menni, de középiskolásként végül a színház mellett tettem le a voksomat. A vizualitás iránti kíváncsiságom azonban soha nem múlt el. Ahogy teltek az évek, egyre inkább érdekelni kezdett az építészet, ez azonban a koronavírus-járvány kezdetéig nem haladta meg az érdeklődés szintjét. Akkor azonban szabadúszó színészként borzalmas időszakot éltem meg, mert sokáig egyáltalán nem tudtam dolgozni. Ez lelkileg deprimálóan hatott, és anyagilag sem volt mindegy, hiszen munka hiányában nem volt honnan fizetést felvennem. A helyzet arra irányította a figyelmemet, hogy milyen törékeny az a világ, amelyben élünk. Egyik pillanatról a másikra kicsúszhat az ember lába alól a talaj. Egyrészt úgy éreztem, hogy szeretném, ha lenne még valami a kezemben, amivel foglalkozni tudok, védőháló, amibe kapaszkodhatom. Másrészt hirtelen rengeteg szabadidő állt rendelkezésemre, ami egy családos, kisgyerekes ember életében nagyon ritka.
Mivel a szabadidőt ritka kincsnek tartom, eldöntöttem, hogy hasznosan töltöm. Egy családi barát, aki lakberendező iskolát végzett, lelkesen mesélt az élményeiről, ezért kedvem támadt ugyanott tanulni. A képzés kétéves volt. Minél többször jártam ott, annál inkább érdekelt: új szegmensét ismertem meg a világnak. Rájöttem, hogy a színészet mennyire belterjes, hogy mennyire be tudunk záródni egy pici világba. A képzés kiszélesítette a látókörömet. Ráébresztett, hogy egy csomó más, nagyon érdekes dolog is van, amelyekre teljesen rá tudok pörögni. Az iskola második felében már színészként is aktív voltam, ezért nem volt könnyű befejeznem. Viszont most már hivatásos lakberendező vagyok, és jött is egy megrendelésem. A színészetet és a lakberendezést mostantól együtt szeretném csinálni. Mint említettem, színészként nem halmoznak el munkával. Van, hogy hónapokig csak az előadásaimat játszom esténként, és napközben tengernyi időm marad. Ezt szeretném arra használni, hogy megtervezek egy-egy lakást vagy üzlethelyiséget. Mivel szabadúszó vagyok, magam gazdálkodom az időmmel. Míg a bizonytalanság hátrány, az időmmel való önálló gazdálkodás előny.
Sokat utazol egzotikus tájakra. Mit jelent számodra világot látni, idegen kultúrákkal ismerkedni? Van-e kedvenc helyed? És van-e olyan, ahova soha nem mennél?
Csak olyan helyre nem mennék, ahol úgy érezném, hogy nem vagyunk biztonságban. Emiatt pár jó hely kimarad: például Dél-Amerika, amit pedig szívesen látnék. Korábban a Pintér Béla Társulattal sokat utaztam, és amióta szabadúszó lettem, megmaradt az életemben, hogy ha csak lehet, megyek máshová. Alapvető igényem, hogy minél többet lássak a világból, és a családom szerencsére remek partner ebben. A férjem is szeret utazni, az ötéves kislányom pedig belenőtt ebbe a helyzetbe. A mediterrán országok a kedvenceim: ahol süt a nap, és árad a jó illat a levegőben.
Tíz éve egy lakáscserés oldalon keresztül foglalok szállást. Részben ezért is engedhetjük meg magunknak ezt a hobbit, hiszen így lakhatásra nem költünk az útjaink során. Nagyon jó élmény olyan házba érkezni, ahol a kislányom felfedezheti más gyerekek játékait, és nem egy rideg, 15 négyzetméteres hotelszobában ücsörgünk hárman. Vágyni arra, hogy minél inkább megismerjem a világot, ugyanaz a kíváncsiság, mint az, hogy szeretnék egy másik szakmát is kipróbálni. A legtöbb barátom nem szakmabeli. Nem akarok bezárkózni egy pici világba. A színház kívülről mindig nagyon izgalmasnak, egzotikusnak tűnik, de nem feltétlenül az.
A színházba járók a 6színben, Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből készült előadásban, Az apostolban láthatnak.
Nagyon szép előadás lett. A Petőfi-emlékév kapcsán aktualitása is van, de amúgy is megrendítő, változatos mű, amelyet ezúttal fiatal rendező, Szilágyi Bálint vitt színre lendületes felfogásban. Az apostol kötelező olvasmány, de manapság az irodalom még így is nehezen jut el a fiatalokhoz, akárcsak más generációkhoz. Ez olyan előadás, amely könnyen, élvezetesen juttatja el a nézőhöz ezt az olvasva nehéz művet. Ilyen mívességű szöveget ma már megerőltető szellemi tevékenység elolvasni, amire nem mindenki akar vagy képes vállalkozni.
Azoknak ajánlom az előadást, akik szeretik az olyan kortárs színházat, amelyben erőteljesen a színészetre helyezik a hangsúlyt. Stork Natasával és Szilágyi Ágotával hárman játszunk benne. A rendező elmondása szerint azért minket választott, mert Az apostol olyan alkotó emberről szól, aki a saját útját járja, és nem képes idomulni a kötelező középszerhez vagy ahhoz, amit elvárnak tőle, és ebből adódnak a konfliktusai és a végzete. Bálint úgy gondolja, mi mindhárman – külön utakat járva ugyan – ugyanezt a szabadságot és függetlenséget képviseljük.
Március elején Bagossy Júlia rendezésében új bemutatóm lesz: Csehov Sirály című drámája a Pinceszínházban, amiben Arkagyinát fogom alakítani. Húsz éve nem játszottam Csehovot, és mindig vágytam rá, hogy klasszikus előadások szereplője legyek, mert a pályámon inkább kortárs darabok találtak meg. Nagyon élvezem, hogy ebben a darabban egy csomó olyan kollégával próbálhatok együtt, akiket nagyra tartok, és akikkel még soha nem dolgoztam. Érdekes Juli gondolkodásmódját megismernem. A mába helyezi a művet, és azt keressük benne, hogy melyek a most is érvényes problémák, kérdések. Például az, hogy miként váltják egymást a generációk, hogyan harcolnak egymással.
A legtöbb előadás, amelyben játszol, jóval erőteljesebben épít a színészi jelenlétre, mint a látványra, és szerintem ez a stílus azért is passzol hozzád, mert rendkívül erős kisugárzásod van.
Nehezen tudom magam elképzelni olyan produkcióban, ahol óriási gépezet vesz körül, bár kíváncsi vagyok, hogyan működnék benne. Elég régen nem játszottam igazi nagyszínpadon, mint a Vígszínházé, ahol a pályámat kezdtem. Néha meg is fordul a fejemben az a gondolat, hogy tudnék-e gigaelőadásokban, nagy díszletek között játszani. Lehet, hogy ez csak a kishitűségemből fakad. De tény, hogy sokkal jobban szeretem a stúdióelőadásokat, amelyekben semmit nem kell felnagyítanom, és természetes létezésben állhatok a térben.
Nyitókép: Csudai Sándor/WLB
