Hegyi Zoltán hőse is meghitt viszonyban van a betűkkel, 2020-ban a C főleg Covidot jelent, de ne szaladjunk ennyire előre, most még ott tartunk, hogy most nem az utazóközönség szemével látjuk a világot, hanem valamivel szélesebb perspektívából, Géza vezető fülkéjéből látjuk a Káli-medence Flóráit, faunjait, látunk be házakba, kertekbe, néha az utazók fejébe is. A menedék lehet Isten, haza, család, és lehet olyan hely is, amelyet helyrajzi számokkal is meg is tudunk határozni, hogy egészen konkrét legyen a topográfia. Adott néhány tiszta udvar, hozzá néhány rendes ház. Azaz a menedékek. Minden, ami ezen kívül van, az a külvilág, ami betör. Betör, mint a tatárok.
A Garázsmenetben ez főleg a Covid, a csendet kettéhasító SUV-ok, amelyek között van, amelyik olyan fehér, mint a menyasszonyi ruha. Már ezért az észrevételért is érdemes volt elolvasni a könyvet, de azért akad itt még bőven látnivaló. Amikor 1969-ben, amikor Jagger megírta a Gimme Shelter szövegét, éppen napalmtól égő vietnami erdők emlékeztettek az apokalipszisre, a betörő külvilágra. 2020-ban, amikor Hegyi írni kezdte a Garázsmenet első darabjait, éppen kiürült minden, az utcák, a gondolák a boltokban, és mindenki visszahúzódott a saját menedékébe. Ez volt a Covid–19 nevű világjárvány, olyan, mintha időszámításunk előtt lett volna.
1969-ben nemcsak az erdők lángoltak fel a reggeli napalm szagában, Keith Richards is úgy érezte, szinte megsemmisül. Amikor a Gimme Shelter riffjén dolgozott, Jagger éppen a Performance-t forgatta Richards akkori barátnőjével, Anita Pallenberggel. A Life című életrajzi könyvéből tudjuk, hogy a dal feszültségét az adta, hogy Richards féltékeny volt Pallenbergre, és dühös a dalszerző társára. Szóval, minden lehet betörés, a féltékenység is, és az is, ha valaki büntetőfékez Géza busza előtt, ahogy erről részletesen be is számol Hegyi a Garázsmenetben.
A Géza menedéke nem egy hidegháborús atombunker, beszűrődik oda a világ zaja, így Gézának van véleménye a Liget-projektről, a vidék-Pest ellentétről, a karanténról, Bob Dylanról, a 27 éves korukban kicsekkoló popsztárokról.
Hogy kicsoda Géza? Könnyedén leprofilozhatjuk a világlátását, jobban, ahogy a Google is jobban ismer minket a keresési eredményeinkből. De megismerhetjük a könyv végén Géza életrajzát is, ami néhol átfedéseket mutat a szerző életrajzi adataival. Géza 1968-ban született, Hegyi Zoltán 1962-ben, Gézának volt ételmérgezése, tudható, hogy Hegyi Zoltánnak is, de nemcsak az életrajzok bonyolultak, hanem az irodalom is, különben is minden hasonlóság a véletlen műve. Az átfedések keresése félrevinné az olvasás nagy kalandját, hiszen Géza mégis csak egy buszsofőr, ugyanakkor nem feltétlenül, hiszen mutasson valaki Magyarországon egy buszsofőrt, aki ismeri a Spions dalszövegeit, és megnézte abban a párizsi moziban a Mechanikus narancsot, ahol dohányozni is lehetett.
Ismeri Zappa Joe’s Garage albumát, és simán el tud vitatkozni azon, hogy a Mechanikus narancs fordítás a szerencsésebb vagy a Gépnarancs. Miért ne? Miért ne idézhetné lazán egy sofőr a Megáll az idő dialógusait vagy az Európa Kiadó dalszövegeit? Géza simán kimehetett Párizsba, hogy Gitanes- és calvadosillatban nézze meg a Mechanikus narancsot. Hajnóczy Péternek és Mándy Ivánnak nem volt érettségije, Gézának pedig biztos, hogy van D kategóriás jogosítványa. Hegyi hol direkt leront egy szöveget, máskor pedig úgy beszél, ahogy egy rock and roll esszéista, mégis: Géza egyben van.
Minden írásban van legalább egy (általában több) visszaidézhető frappantírozás, jó duma, és annak ellenére lesz a könyv kerek egész, hogy az elején, amikor Hegyi a Szabad Földbe írni kezdte ezeket a szövegeket, még talán nem is tudta, milyen kanyarokat vesz ez a bizonyos buszozás. Aztán sikerrel hozta közös nevezőre Hrabalt Charles Bukowskival, a Muzsikás együttest a Velvet Undergrounddal, a fikciót a reáliával, a tárcanovellát a publicisztikával és a klasszikus elbeszéléssel. Különben is, egy buszvezető a rendszerváltás óta tudja, hogy az olajat csak a színezés különbözteti meg a benzintől. Hegyi pedig jól színez, de amit ő csinál, az teljesen legális, még jót is tesz a nemzetgazdaságnak, őt olvasva jobban megy másnap a munka.
A könyv az, aminek látni akarjuk. Olyan, mint egy novellafüzér, aminek egymásba hurkolódó történeteit összeköti a buszsofőr útvonalterve egy képzeletbeli Google maps térképen. És persze a Garázsmenet előzékén látunk is egy gazdagon illusztrált térképet, hogy aki nem járt a Káli-medencében, az el tudja képzelni a tájat, ami sokaknak úgy él a képzeletében, hogy Kossuth-díjas filmrendezők fröccsözve arról adomáznak, hogy lehetett-e bundát venni 1987-ben Cannes-ban, hogy ízlett-e Paul Éluard-nak Tihanyban Illyés Gyula gulyáslevese.
Hegyinek – Ligeti Nagy Tamással együtt – kulcsszerepe volt a magyar rock and roll újságírás megteremtésében, 1988 körül a Reform hasábjain megmutatták, hogy majdnem olyan élvezetesek lehetnek a filmkritikák és a koncertbeszámolók, mint az a mozi vagy koncert, amiről éppen referáltak. És ez nem semmi. Ez a szellemiség kiolvasható a Garázsmenet szövegeiből is. Hiába definiálja a könyv ajánlója a Garázsmenetet agrár rock and rollnak, mégis elegáns prózával van dolgunk. Hegyi, a Sexepil zenekar egykori énekese nagyon tud írni, szellemes, laza, precíz, és nem akar senkinek sem megfelelni. Szabad ember, ide-oda utazik, mint egy szabadnapos buszsofőr.
