„A művészetnek ne legyenek korlátai -
Se ütem, se vonal, se szín.
Vagyis az a művészet, amit az ember gondol,
És ha nem gondol semmit, az is művészet -
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.”
(Karinthy Frigyes: Nihil)
Havass Borbála Sára
A zeneterápia egy tudatosan felépített folyamat, amelyben egy képzett zeneterapeuta a zenét és annak különböző elemeit – mint például a hang, ritmus, dallam és harmónia – alkalmazza annak érdekében, hogy elősegítse a kommunikációt, az emberi kapcsolatok kialakítását, a tanulási folyamatokat, és az önkifejezést. A zeneterápia pozitív hatással van a fizikai, érzelmi, mentális, társas és kognitív területekre, hozzájárulva a személy jólétéhez. Célja, hogy feltérképezze az egyén erősségeit, valamint segítsen a sérült funkciók helyreállításában. Ezzel elősegíti a belső egyensúly megteremtését, valamint a társas kapcsolatok hatékonyabb működését. A terápia rehabilitációs célokat is szolgálhat, amelynek eredményeként a kliens életminősége jelentősen javulhat.
A zeneterápia minden életkorban alkalmazható, a csecsemőkortól kezdve az időskorig – sőt már a születés előtti időszakban is hatékony lehet. Segítséget nyújthat azoknak, akik lelki vagy fizikai betegséggel küzdenek, szoronganak, fogyatékossággal élnek vagy életük nehéz szakaszán mennek keresztül.
A zene mint nonverbális kifejező eszköz, lehetőséget teremt az érzelmek mélyebb átélésére és a kapcsolatteremtésre ott is, ahol a szavak nem elegendőek. Motiváló ereje révén hozzájárulhat a beszéd, a koncentráció és a mozgás fejlesztéséhez is.
Az egészségügyben, például kórházi osztályokon, a fájdalom csillapítására és a szorongás enyhítésére használható, míg a pszichiátrián a terápiás folyamatokat segíti. Az addiktológiai intézményekben hozzájárulhat az önismeret elmélyítéséhez és a szociális készségek fejlesztéséhez.
A szociális ellátás területén családsegítő központokban, gyermekjóléti szakszolgálatoknál, nevelőotthonokban és bentlakásos intézményekben támogatja a gyermekek és felnőttek érzelmi fejlődését. Idősek otthonában, mentálhigiénés szakszolgálatokon, nevelési tanácsadókban, valamint speciális iskolákban és óvodákban is alkalmazható a fejlesztés és az érzelmi támogatás érdekében.
Fejlesztő központokban, korai fejlesztő intézményekben és hospice ellátásban is hasznos eszköz lehet, segítve a páciensek lelki jólétét. A börtönökben és börtönpszichiátrián a fogvatartottak érzelmi feldolgozását és rehabilitációját támogathatja.
Az üzleti szférában is egyre nagyobb szerepet kap, különösen a stresszkezelés és a csapatépítés területén. Emellett magánpraxisban is elérhető egyéni és csoportos formában, igazodva a résztvevők egyedi igényeihez és szükségleteihez.
Gyakorló zeneterapeutaként számos meghatározó élményben volt részem, de az egyik legemlékezetesebb egy iskolai foglalkozáson történt, ahol a mi tudat kialakítása volt a célom. Ez az iskola nemzetközi diákokat fogad, így az osztályban is különböző országokból érkező gyermekek tanultak. Közöttük volt egy kisfiú, aki nem beszélt magyarul, emiatt nehezen tudott kapcsolódni osztálytársaihoz, akiknek nagy része magyar volt.
Egy alkalommal a foglalkozás során szóba került, hogy a többiek nem igazán nyitnak az irányába, és gyakran magányosan tölti az idejét, mert nincs, aki játsszon vele. Mivel a mi tudat erősítése volt a terápiás célom, megragadtam a lehetőséget, hogy ne csak a csoportra figyeljek mint egészre, hanem az egyéni szükségletekre is. Nem csupán beszélgettünk erről a helyzetről, hanem egy zenés játék segítségével közösen dolgoztuk fel ezt a nehézséget.
A foglalkozás végén, amikor már búcsúztam a gyerekektől, a kisfiú hirtelen odafutott hozzám, szorosan megölelt, és megköszönte a segítséget. A pillanat ereje magáért beszélt – nem volt szükség szavakra. Ez a visszaigazolás nemcsak a munkám értelmét erősítette meg bennem, hanem megmutatta a zene hihetetlen erejét is, amely hidakat épít nyelveken és határokon át.
Magyarországon a zeneterápia még kevéssé ismert terápiás forma, noha külföldön már széles körben alkalmazzák különböző egészségügyi, pedagógiai és szociális területeken. Sokan még nem találkoztak ezzel a módszerrel, pedig a zene ereje hatékony eszköz lehet a testi, lelki és mentális jóllét támogatásában. Bízom benne, hogy egyre többen fedezik majd fel a zeneterápia lehetőségeit, és idővel itthon is nagyobb teret kap ez a művészetterápiás ág. Fontosnak tartom, hogy minél többen megismerjék a zene gyógyító és közösségformáló hatását, hiszen ez a módszer minden korosztály számára hasznos lehet. Remélem, hogy a jövőben egyre többen nyitnak majd a zeneterápia felé, és így egyre több ember számára válik elérhetővé ez az egyedülálló terápiás forma.
Grecsó Zoltán
Bessel van der Kolk A test mindent számontart című könyvét háromszor is elolvastam, és mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, aki arra kíváncsi, hogyan gyógyít a tánc. A könyv részletesen tárgyalja, miként befolyásolja a trauma a test és az elme kapcsolatát: a traumatizált személyek gyakran elveszítik a kapcsolatot testi érzeteikkel, mivel testük folyamatosan „riasztó üzemmódban” van, ami túlterheli az idegrendszert. Ez a felismerés számomra óriási hatással volt. Tudatosítani, hogy én is így működöm, nagyon megterhelő volt. Példa erre, hogy sokáig nem figyeltem arra, mennyi munkát bírok el táncművészként, hogy mi az elég, így a testem folyamatosan lázadt. A készenléti állapot megnehezítette az életemet, és ahhoz is hozzájárult, hogy nem tudtam jelen lenni a testemben, az érzéseimről nem vettem tudomást, és ez nem a színpadon nem ment, hanem a hétköznapokban.
A gyógyulás egyik kulcsa a testi érzékelés és a testtudatosság helyreállítása. Hálás vagyok, hogy ezt a szakmát választottam, mert a tánc segítette a gyógyulásomat. Bár a szakmához kötődő megfelelési vágy és rivalizálás mélyítette a sebeimet, maga a tánc gyógyító erejű. Folyamatosan figyelhetem a testi érzeteket, és megfigyelhetem az érzéseket a mellkasban és a zsigerekben. Elképzelem az anatómiámat, precízen koordinálom a mozdulataimat, figyelem, hol ér véget egy mozdulat és hol kezdődik a következő – ez pedig segít a jelenben maradni.
Van der Kolk hangsúlyozza azt is, hogy a testorientált terápiák, mint például a jóga és a tánc, segítenek visszatalálni a testünkhöz. Nekem is ezt az utat adta. A mozgás lehetővé teszi, hogy a traumatizált személyek biztonságos környezetben fedezzék fel és éljék meg testi érzeteiket, ami elősegíti a trauma feldolgozását és a gyógyulást. Nekem a tánc hatalmas mértékben javította az életminőségemet. Bátyám, Grecsó Krisztián (író, költő – a szerk.) legújabb könyve rámutatott nekem is, milyen mély sebeket kellett begyógyítanom. Ha nekem sikerült, másnak is sikerülhet.
Mindez azonban egyénfüggő is. Futás közben is meg lehet figyelni a légzést vagy a térd mozgását, ahogy tánc közben is előfordulhat, hogy valaki távol marad a testi érzeteitől. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, ha valami boldoggá tesz, az már fél siker. Lehet, hogy valaki koordinálatlanul rázza magát zenére, és ez is örömet ad – és önmagában ennél nincs fontosabb dolog. Az öröm a legfontosabb, de a gyógyulás akkor indul meg, ha az ember nem csupán sémákat ismételget, hanem figyeli a testből érkező impulzusokat. Ha képes megfigyelni, mit kommunikál a teste, akkor elindulhat a változás. A szabadtánc jelentősége ezért óriási és sajnálatos, hogy a magyarországi köztudatból kimaradt.
Sokszor hangsúlyoztam, hogy a tánc segített önmagam gyógyításában, és valóban, a szabadtánc vezetett el oda, hogy meghalljam a megérzéseimet, és hallgassak rájuk. Ma már megélem a problémáimat, átélem a helyzeteket, de képes voltam nézőpontot is váltani. Talán a rezilienciám mértékét is a táncnak köszönhetem, ahogyan azt is, hogy képes vagyok meglepni magam. Ha sorrendet kellene felállítanom az érzéseim megismerése, azaz az önegyüttérzés után az öngondoskodás következik. Az a képesség, hogy megtanultam jól bánni a testemmel. Ez hosszú folyamat volt.
Fontos kiemelni, hogy egy toxikusan bántalmazó oktatótól – sajnos nem ritka jelenség ma sem – csak azt tanuljuk meg, hogyan bántsuk magunkat és másokat. Éppen ezért nagyon körültekintően kell oktatót választani, akár magadnak, akár a gyermekednek választasz.
Azt is fontos tudatosítanunk, hogy a tánc mindenkié. Nagy baj lenne, ha a táncművészek vagy a balettművészek kisajátítanák. A teljesítményorientált társadalmi látásmód toxikus és bántalmazó lehet ebben a közegben. Ez az eltorzult értékrend és szemlélet vezethet oda, hogy a tehetségkutatókban az emberek megszégyenítik magukat, és kinevetik őket. A társadalmunk még óvodáskorú ebben a tekintetben, de az óvónőnek illene figyelmeztetni: csúfolódni csúnya dolog. Akár önmagunkat, akár másokat csúfoljuk ki, annak nem lehet jó vége. Ha valaki azt kérdezi tőlem, mi a jó és mi a rossz, azt szoktam mondani: én ezt nem tudhatom. A végtelen gyorsabban tágul, mint a fény. A végtelenség maga is folyamatosan nyílik – és te azt kérdezed, mi a jó? Nincs olyan. De rossz sincs.
Összességében elmondhatom, hogy sokféle munkát végeztem már, de még ma is arra a titulusra vagyok a legbüszkébb, hogy táncművész vagyok. Imádok dolgozni, mert megtapasztalom a testem erejét, lendületét, de a könnyedségét is. Bármivé átalakulhatok, és nem csak karakterré, mint a színészek – én nejlonzacskó is lehetek, vagy aszimmetria. Amikor táncolok vagy tanítok, olyan erővel áramlik ki belőlem az elmúlt harminc év tapasztalata, hogy magam is meglepődőm, hogy mindez belőlem jön. Ez mindig csodálatos tapasztalás. Talán már nem is a táncról mesélek, hanem arról, hogy elmélyülni valamiben kapukat nyit, és ez a teremtés egyik legnagyobb ajándéka.
Gyimóthy Gábor
A művészetterápia olyan kreatív tevékenység, mely során az alkotó, illetve befogadó személy szavakkal alig vagy szavakkal nem kifejezhető tartalmakkal találkozik. Például nehezen megfogalmazható érzelmekkel, emlékekkel, konfliktusokkal, gondolatokkal. A művészetterápia képzőművészeti ága ezeket a tapasztalatokat kézzelfogható alkotás segítségével jelenítheti meg és tudatosíthatja azokat. Ez az alkotás lehet egy pár vonalas rajz, színes festmény, kollázs, agyagszobor, fotó vagy éppen mozgókép. Jellemzően csoportos formában használjuk a művészetterápiás technikákat, de természetesen lehetséges személyes foglalkozás keretében vagy önsegítő jelleggel alkalmazni a technikákat. A csoportos művészetterápiák különös előnye, hogy a közös térben több visszajelzést és támogatást kaphat a résztvevő. Az alkotómunkát szóbeli feldolgozás kíséri, követheti – alkalmazkodva a terápiás cél megvalósításához. Természetesen a gyermekek és felnőttek másként állnak a rajzos, művészetterápiás folyamathoz, de minden korosztály megélheti segítő, gyógyító erejét.
Az alkotások kiindulópontja lehet szabad, spontán alkotás egy felcsendülő zenére, állhat egy kiinduló téma a foglalkozás elején, inspirációként szolgálhat irodalmi mű, egy szimbólum vagy kapcsolódhat már létező művészeti alkotásokhoz. Kiindulópontot adhat egy speciális élethelyzet, egészségügyi probléma, krízis, egyéni vagy csoportos konfliktus is a művészetterápiás munkához. Mindegyik módszer és téma közös jellemzője, hogy a bennünk élő felbecsülhetetlen erejű kreatív képességünkre épít. Olyan képességről beszélünk, amely mindannyiunkban ott van. A kreativitásunk alapvetően problémamegoldó funkció, és mint ilyen akkor kap igazán erőre, ha valamilyen kihívással találja magát szemben az ember. Ilyen lehet egy új élethelyzet, egy döntési szituáció, egy krízisállapot vagy éppen egy természettudományos rejtély. A művészeti alkotások létrehozója is ezt a kreatív funkciót használja. A mestermű a kifejezésvágy, mondanivaló és tehetség lábazatán áll meg. A művészetterápiában azonban – bár az elnevezés kicsit félreérthető lehet – nem szükséges a művészi tehetség megléte. A kifejezésvágyra és a mondanivalóra azonban komolyan alapoz a művészetterápiás alkotó folyamat. A kifejezésvágy az a szándék, hogy a nehezen megfoghatót, nehezen kimondhatót valamiként látni, láttatni szeretném. Személyiségünk fejlődésének egyik legfontosabb aspektusa a tudatba emelt érzelmi tartalmak megismerése, elfogadása és megmunkálása. Csak azon tudunk változtatni, amit megismertünk és elfogadtunk előbb. A mondanivalót pedig mérhetetlenül sok emlékünk, élményünk szolgáltatja, melyeknek érzelmileg egy nagyon jelentős részét akkor gyűjtöttük össze, amikor nyelvi készségünk nem tudott ehhez még kapcsolódni. Így lehetséges, hogy a nyelvfejlődésünk korai vagy azt megelőző szakaszában megélt tapasztalatok alapvetően nyelvi eszközökkel nem érhető el. A hallásunk, tapintásunk, vizuális kapacitásaink egészen kicsiny korunkban, akár a terhesség időszakában is bekapcsolódik az információk feldolgozásába. Ezért lehetséges, hogy korai emlékekhez tudunk kapcsolódni a művészetterápia segítségével, mely sokszor váratlan tartalmú és erejű érzelmeket jelenít meg. Ez megkönnyebbülést, belátást és sokszor katarzist eredményez. Bár a művészetterápia nem tolakszik, de óriási energiákat szabadíthat fel, amelyeknek a megdolgozása csoportos formában különösen nagy élmény.
Egy művészetterápiás foglalkozáson maga az alkotó folyamat is felszabadító hatással bír. Ahogyan alkotunk a rajz teszi a dolgát. Mivel nem a teljesítményen van a hangsúly, ezért az elvárásmentes légkörben könnyebben kapcsolódunk gyermeki alkotó világunkhoz, amikor még rajzban, firkában meséltük el, hogy mi történt velünk aznap. Ha azt halljuk egy foglalkozáson, hogy „Olyan jólesett úgy maszatolni, mint kiskoromban!” vagy „Nem is vettem észre az idő múlását, elrepült ez a pár óra” vagy „Fáradtan, nyűgösen érkeztem, most teljesen kipihentnek érzem magam!” vagy „Ezt sosem tudtam eddig megfogalmazni, most meg itt van előttem pár vonalban. Fantasztikus!”, akkor sejtjük, hogy tényleg tette a dolgát a rajz – itt és most.
A művészetterápia többszörösen alkotómunka. Az alkotás közegének kialakítása, a rászánt idő, az elmélyülés, maga az alkotófolyamat, az ítéletmentes elfogadás, az egymásra hangolódás, a szóbeli megfogalmazás és feldolgozás mind aktív jelenlétet kér tőlünk. A passzív, feldolgozás nélküli nagy tömegben beáramló képi információ ezzel szemben szorongást, tehetetlenséget, bizonytalanságot és frusztrációt szül. Az instant tartalmak mértéktelen fogyasztása egyenesen kikapcsolja az alkotó kreativitásunkat, így a megküzdőképességünket is. Csak a feldolgozott (képi) információ lehet hasznunkra.
A művészetterápia keretei tágak. A kreatív szabadidős tevékenységtől a pedagógiai, segítő hivatásokon keresztül a pszichiátriai rehabilitációig látható eredményes használata Magyarországon is. Jelenleg a kiegészítő terápiák közé sorolják.
A kreatív, alkotó folyamat jótékonyan hat a szorongások, önértékelési nehézségek leküzdésében, veszteségek, trauma feldolgozásában, az empátiás készség megerősödésében, az érzelmek stabilizálódásában. Legyen cél az egészség megőrzése vagy valamely krízis megoldása, a művészetterápia hasznos eszköznek bizonyul.
Nem kell betegnek lennünk ahhoz, hogy jobban legyünk!
