Az Add már, uram, az esőt-től a gospeles hangsúlyokat kapott Várj, míg sötét lesz-ig két óra telik el. Közte elegancia, finoman szabott női ruhák, körömcipők, csokornyakkendő és zsabós ing - minden, ami anno a táncdalfesztiválokhoz dukált. És persze nem kevés rafinéria, amelynek következtében a Böhm György rendezte, Zöldi Gergely és Riederauer Richárd közreműködésével összeállított Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál? nem a retrohangulatot meglovagoló tizenkettő egy tucat nosztalgiakoncert volt, mert megszabadította a négy évtizedes számokat a rájuk kövült, esetenként taszító sztereotípiáktól, és új kontextusba helyezte, nem ritkán megemelte a dalokat. Buta lepkézések vagy idétlen, hiperaktív riszálások nélkül az újraértelmezett szövegből felsejlett a női lélek drámája. (Tán mert mi, nők, drámaibbnak éljük meg az életet?) A Fák, virágok, fény Malek Andreától és Palya Beától szerelmi csalódás utáni lányvigasztalóvá lett. Ahogy besétáltak mezítláb és elindult a zene, kevés fantáziával is rájuk lehetett képzelni a hippilányok virágkoszorúját, miközben a kicsit idősebb lány nyugtatta a kicsit fiatalabbat, tanítva arra, hogy nincs baj, minden férfi után folytatódik élet. Van, amit madrigálként énekelnek, van, ami tangóba fordul, és van, amiből operettprimadonna kétségbeesett dala lesz. Az eredetileg egyszemélyes előadás hirtelen megduplázódik, megtriplázódik vagy épp meghatszorozódik. De semmilyen párhuzam (vagy éppen kibillentés) nem hangzik erőltetettnek, hanem harmonikusan olvad össze, mint a Kiégő Izzók illusztratív klipjei az eredeti énekesekkel és a dal sztoriját, hangulatát illusztráló történetekkel.
A három vamp (Behumi Dóra-Kozma Orsi-Váczi Eszter), a fülledten erotikus díva (Szolnoki Apollónia), az érett asszony (Malek Andrea - édesanyja, Toldy Mária fesztiváldalaival), a szabadságvággyal teli koboldlány (Palya Bea), a két bonviván (a szélvészként száguldó, ezúttal csupa könnyed mosoly Dolhai Attila, illetve zsabós ingében a latin lover, a lánglelkű poéta és a lírai táncoskomikus között pontosan és sikerrel egyensúlyozó Nagy Sándor, akikbe óvodástól nagymamáig minden nő beleszerethet, és ha 1966-ban lennénk, rohannának a postára, hogy feladjanak értük legalább egy nyílt levelezőlapot) és a komolyan vidám UniCum Laude semmi mást nem csináltak, mint kellemesítettek. Késő bánat annak, aki nem volt ott, és nem hallotta - sárm ide, női szívek megdobogtatása oda - az este abszolút győztesétől, Palya Beától a cigánynótásított 1967-es Poór Péter-számot meg a Kovács Katis-s erő és agresszivitás helyett "mindössze" féktelen szabadságvágyból szóló Nem leszek sohasem a játékszered-et. Vízözön ezután ne jöjjön, inkább majd áprilisban az Operett! Operett?
