 |
| Mundruczó Kornél |
- Úgy vettem észre, akármelyik színházba mész rendezni, annak a társulatnak bizony össze kell szednie magát, hogy megtalálja a módot az ötleteid megvalósítására.
- A legnagyobb gondot az okozza Magyarországon, ha egyáltalán dolgozni kell. Nem kérek én semmilyen extrát, de a kőszínházak természetüktől fogva nehezen reagálnak bármire, ami kicsit is eltér a megszokott rutinjuktól. Az ebből adódó problémák sok feszültséget okoznak, de aztán a megszületett előadás sok örömet is szerez.
 |
- Ha jól tudom, szeretted volna, ha a Frankenstein-terv előadásain minden alkalommal élőben felhívnak egy igazi sírásót.
- Igen, sajnos ez meghiúsult, nem sikerült az eredeti elképzelés szerint megoldani. Ezért Derzsi János a saját nővérét hívja fel minden előadáson, aki temetkezési vállalkozónak adja ki magát, egyébként nagyon jól csinálja. Ingyen vállalta a feladatot, hogy rugalmasan elérhető legyen, ami szintén nem volt elhanyagolható szempont.
- További "nehezítésként" ragaszkodtál egy civil főszereplőhöz, akit végül egy állami gondozott kamasz fiú (Frecska Rudolf) személyében találtál meg. Hogyan esett rá a választásod?
- Rudi valóban állami gondozott, bár nem árva, ismeri a szüleit, egy ideig velük is lakott, de most Alsónémediben él egy intézetben. Nem azért, mert rossz volt a magaviselete, hanem mert a szüleinek nincs rá szükségük. Sokáig kerestem.
- Te, személyesen?
- Persze. Nem tudom elképzelni, hogy színész meg tudja csinálni ezt a szerepet. Azt a fizimiskát kerestem, ahol az arc és a szem hordozza azt a kitaszítottságot, amit a darabban jelentenie kell. Köré lett felfűzve az egész rendszer.
- Sok esetben ragaszkodsz civil szereplőkhöz. Hogyan illeszkednek ők be a színházi munkafolyamatba?
- Ők általában nagyon tehetséges emberek, nem jelentenek problémát. Igazából könnyebb velük együtt dolgozni, mint a képzett színészek nagy részével. Úgy válik el nálam a dolog, hogy vagy nagyon-nagyon profi színészekkel szeretek együtt dolgozni, vagy tök civilekkel. Rába Roland, vagy Monori Lili, ők például annyit tudnak a szakmáról, hogy az hihetetlen. Ettől lesznek éppen olyan hitelesek, mint Rudi, aki semmit nem tud a színészetről. Mert aki mindent tud, az eljut oda, hogy meri pusztán magát adni, mindenféle ábrázolástechnika nélkül.
 |
- Igencsak feladod a leckét olykor a színházaknak azzal, hogy nem vagy hajlandó csakis az ottani "színészanyagból" dolgozni.
- Igen, ragaszkodom az elképzeléseimhez, de nyilván nem nyírom ki a saját produkciómat egyeztetési lehetetlenség miatt. A Bárkában Alföldi Róbert teljes szabadságot adott, a Krétakör is mindig megbízott bennem a szereposztást illetően. Ahol ez nem így volt, ott nem is született meg a produkció. Lassan nálam valóban az a megfontolás tárgya, hogy nem kötök kompromisszumot azért, hogy valami rosszabb legyen.
- A Frankenstein-terv a Bárka udvarán egy mobil konténerben zajlik, A POSZT-ra pedig egy üzlethelyiségbe költözik. Mi volt a vezérelv a díszlet elgondolásakor?
- Ágh Mártonnal kezdtünk el együtt gondolkozni még A jég című Krétakör-darabnál, és rájöttünk, hogy nekünk mindig valami olyan kell, ami kellőképpen neutrális ahhoz, hogy mindent el lehessen benne játszani. Így jutottunk el A jég lakásbelsőjéig és a Frankenstein-terv konténeréig. Mindkettőben el lehetne játszani a teljes világirodalmat. Ezeknek a tereknek önmagukban kell jelenteniük valamit, nem pedig a darabhoz kapcsolódnak szervesen. Ez számunkra nagyon felszabadító, mert nem kötünk meg semmit, nem látjuk előre az egészet, hanem élő anyagot hozunk létre. Hiszen az előadás maga is addig kihívás számomra, amíg nem tudom, hogy milyen lesz.
 |
- A tér tervezésekor szem előtt tartod, hogy hányan fognak beférni egy ilyen különleges helyszínre?
- Vannak minimumok, amit elmondanak, és ezeket próbálom betartani. De ami ennél fontosabb, hogy rendezői szempontból azért is nagyon másfajta gondolkodás kívántatik meg, mint a filmnél, mert figyelembe kell venni, hogy egyáltalán ott van a közönség. Én jobban bírom, ha nincsenek ott...
