Egy új francia dokumentumfilm szerint nem Leonardo da Vinci festette a Salvator Mundi (A világ megváltója) című festményt: a filmben idézett szakértők szerint az alkotás ugyan a műtermében született, de a mester csak közreműködött az elkészítésében.

A dokumentumfilm feltárja, hogy a kép hitelessége körüli vita milyen diplomáciai bonyodalmat okozott a világ legdrágább festményének szaúdi tulajdonosa és Franciaország között.

A Jézust ábrázoló festményt 2017-ben a Christie’s New York-i árverésén 450 millió dolláros (csaknem 136 milliárd forintos) rekordösszegért adták el. Később kiderült, hogy a titkos vásárló a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán volt, bár ezt a vásárláskor Rijádban hivatalosan tagadták.

A kérdés, hogy vajon Leonardo da Vinci volt-e a festmény egyedüli alkotója, nem új keletű. Az ügy akkor került ismét előtérbe, amikor a tervekkel ellentétben 2018-ban nem állították ki az Abu Dzabiban épült új Louvre-múzeumban, és egy évvel később a párizsi Louvre nagyszabású Leonardo-kiállításáról is hiányzott.

Antoine Vitkine új dokumentumfilmje (The Savior for Sale), amelyet a jövő héten vetítenek a francia televízióban, azt vizsgálja, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

A filmben Emmanuel Macron elnök kormányának – nevüket elhallgató – szakemberei megerősítik: a Louvre tudományos elemzése arra az eredményre jutott, hogy a festmény ugyan Leonardo műtermében született, de a mester maga csak közreműködött az alkotás létrehozásában.

A szaúdi fél azonban ennek a hírnek nyilvánvalóan nem örült. – Mohamed bin Szalmán nagyon világosan fogalmazott: a Salvator Mundit a Mona Lisa mellett állítsák ki százszázalékos Da Vinci-festményként – idézte fel a szaúdi koronaherceg válaszát egy francia illetékes. A filmben elhangzik, hogy a szaúdiak különféle ajánlatokkal keresték meg a franciákat. A dokumentumfilm felveti, hogy a francia kormány egyes tagjai, köztük Jean-Yves Le Drian külügyminiszter lobbiztak Bin Szalmán érdekében. Aggódtak amiatt, hogy az ügynek milyen hatása lehet a Franciaország és Szaúd-Arábia közötti széles körű stratégiai és gazdasági kapcsolatra.

Macron azonban a dokumentumfilm szerint végül úgy döntött, hogy elutasítja a szaúdi kérést, és a Louvre-ra bízta a tárgyalásokat arról, hogyan jelenjen meg a festmény a retrospektív kiállításon. Nem született megállapodás, és a múzeum nem volt hajlandó megszólalni az ügyben.

– A szaúdiak ódzkodnak a hitelességről folyó vitától. Attól tartanak, az emberek majd otthon és külföldön is az mondják: rengeteg pénzt költöttek valamire, ami nem is Da Vinci – mondta el a dokumentumfilmben Chris Dercon, az egyik fontos francia múzeumi testület vezetője, aki művészeti kérdésekben a szaúdi kormány tanácsadója.

A 64,5 centiméterszer 44,7 centiméteres festményt 2005-ben 1175 dollárért (355 ezer forintért) vásárolta meg egy New York-i műkincskereskedő, és a művet az Egyesült Államokban restaurálták.

A kristálygömböt tartó, kék köpenyt viselő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma.

Számos brit szakértő hitelesítette a festményt régen elveszett Da Vinci-alkotásként, és 2011-ben így is állították ki a londoni Nemzeti Galériában. Két évvel később egy orosz oligarcha vásárolta meg 127,5 millió dollárért (38,5 milliárd forintért).

Nyitókép: a Salvator Mundi részlete. Forrás: Wikipedia