Szőcs Petra első nagyjátékfilmje, a Déva tavaly Velencében debütált. A hazai bemutató október 22-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmtett.ro a rendezővel és a film társ-forgatókönyvírójával, Nagy V. Gergővel beszélgetett költőiségről, mágiáról és a nehéz szeretetről.

Milyen kötelékek fűznek Déva városához?

Szőcs Petra: Én 2005 óta visszajártam Dévára. Akkor véletlenül keveredtem oda, de több órás anyagot készítettem egy albínó kislánnyal, Moldován Katalinnal, akit akkor ismertem meg. Egy rossz kamerával követtem mindenhova, mikrofonom sem volt. Mikor elbúcsúztam tőle, megkérdezte, hogy tényleg el kell-e mennem, mert hogy egész jó ez a kamerázás. Később játszott egy kisfilmemben, A kivégzésben.

Szőcs Petra

A Dévának egy nagyon erős és sajátos vizuális világa van. Már a forgatókönyv is tartalmazta ezeket a beállításokra és kameraélességre vonatkozó jellegzetességeket?

SZP: Igen, nagyon sokat fotóztam a környéken az évek alatt, ez rányomta a bélyegét a filmre.

Honnan jött az ötlet, hogy a film első snittje egy archív felvétel legyen? Kit látunk rajta?

SZP: Ez a 2005-ös anyag egy részlete. Úgy gondoltam, hogy átlelkesíti a filmet, mert benne van a lány tragédiája.

Petra, te nem csak filmrendezőként, de költőként is tevékenykedsz. Filmesként mennyire van hatással rád a költői vénád?

SZP: Ha a mellékesnek tűnő dolgok megragadását nevezzük költészetnek, akkor lehetséges.

A Dévában a történet helyett inkább a sajátos hangulat és a karakter-központúság hagy nyomot. Hisztek abban, hogy egy hangulat, egy érzés képes többet mesélni, mint egy történet?

Jelenet a filmből

SZP: Szerintem a kettő nem is feltétlenül zárja ki egymást. Nem gondolom, hogy ez ne lenne történet. Számomra túlságosan is az, még kevesebb történetet szerettem volna.

A Dévában némiképp összemosódik a fikció a valósággal. Milyen mértékben volt a Déva célkitűzése az, hogy dokumentarista legyen?

SZP: Nem dokumentarista, eléggé stilizált, és nem az ottani valóságból indul ki.

Nagy V. Gergő: Annyiban dokumentarista, hogy megírt figurák helyett élő emberekből indulsz ki, és ők nagyrészt magukat játsszák. Nyilván ez régóta bevett hozzáállás Bressontól Pedro Costáig, és főleg azok vonzódnak hozzá, akik öblös hangú, formátumos színművészek helyett inkább a vidéki kocsmákban meg rendes hétköznapi emberek érzik jól magukat.

Nagy V. Gergő

Mit jelent számotokra a filmben megjelenő átok-motívum?

SZP: Az átok szertefoszlása egyrészt örömteli, mert nem esik bántódása senkinek, másrészt pedig szomorú, mert azt jelenti, hogy nincs varázserő.

Kató alakja magába foglalja a különlegességet és az ebből fakadó kirekesztettséget. Az áldás és az átok összeférhetetlennek tűnő fogalmai így kéz a kézben járnak. Szerintetek mennyiben vagyunk képesek önmagunk meghatározni, hogy a másságunk áldásként vagy átokként csapódjon vissza ránk?

SZP: Ha nincs, akkor kár, hogy nincs. Egy olyan szomorú felismerés lesz, hogy nem vagyok más, mint a többi. Ha pedig más akarok lenni, nem biztos, hogy úgy sikerül a másságom, ahogy én akartam. Vagy valahogy nem esik jól, hogy észreveszik a másságom. A kérdésre válaszolva: szerintem nem tőlünk függ. A másság az van, és mindenki úgy viszonyul hozzá, ahogy tud. Persze az sem mindegy, hogy milyen másságról van szó.

NVG: Ha a másság az, hogy nincs lábad, és egy borsodi faluban élsz egy beszakadt csatornában, akkor azt nehéz lenne áldásnak látni vagy azzá tenni. De ha mondjuk rendező vagy, akkor akár még kezdhetsz is a másságoddal valamit. A filmkultúrában azért van értéke a másságnak – akár egyediségről van szó, akár valamiféle kisebbségi létről.

Egy film készítése alatt szem előtt tartjátok az alkotás lehetséges célközönségét (nem kereskedelmi értelemben)?

SZP: A közönség fogalmában van egy iszonyú lenézés. „Közönségfilm”, a „nagyközönségnek csinálni filmet”, az „egyszerű embernek”. Legyen benne kevesebb hosszú snitt, mert úgy gondolom, hogy nem képes végignézni? Vagy legyen érthetőbb a történet, mert azt gondolom, hogy nem érti? Nem tudom, hogy ki a közönség.

NVG: Ghassan Hage ír arról, hogy mi a különbség a könnyű és a nehéz szeretet között. Könnyű szeretni a hozzád hasonlókat, a fajtádat, a véredet és a rokonaidat, de a nehéz szeretet valamilyen határon átlép, esetleg áthidal valamilyen kulturális szakadékot, és ez egy olyan szeretet, ami munkát kíván meg. Ugyanígy azok a filmek, amelyek nem evidensen közeliek számodra, amelyek új dolgokat kívánnak tőled, azok kényszerítenek rá téged erre a nehéz szeretetre. És végső soron mégiscsak jobban megérdemli a tiszteletet a nehéz szeretet, mint a könnyű szeretet, amit az indentitás megerősítésének a vágya diktál. A nehéz szeretet akkor kezdődik, amikor olyasmivel találkozom, amit nem értek és amiért dolgozni kell. És valamit fel kell adnom magamból azért, hogy ezt a dolgot beépítsem. Ezt az idegent.

A teljes interjú a filmtett.ro oldalán olvasható.