A beszélgetésen Karátson Gábor egykori barátai, Sári László József Attila-díjas író, orientalista, tibetológus és Schiffer András ügyvéd vettek részt, a beszélgetés moderátora Szabó László kommunikációs szakember volt. A konferenciát záró kerekasztal-beszélgetés egy személyesebb hangvételű kérdéssel kezdődött: ki hogyan emlékszik Karátson Gáborra mint emberre? „Gábor mindig ugyanolyan volt – az utolsó pillanatig” – emelte ki Sári László, aki még a hetvenes években ismerkedett meg az alkotóval. Elmondása szerint Karátsonnal könnyű volt egy hullámhosszra kerülni, mert valódi érdeklődéssel fordult mások felé. Figyelte az embereket, és fontos volt számára, hogy megértse, kik is ők valójában. „Azt is tudta, hogy a másikból ismeri meg azt is, hogy ő kicsoda. Mindig a másik tükrében látjuk és ismerjük meg magunkat. Hát ilyennek ismertem meg őt az első pillanatban, és ilyen volt az utolsóban is.”
Schiffer András ugyan személyesen csak később ismerte meg Karátson Gábort, de a műveivel már kisgyermekként, a hetvenes években is találkozott. Az egyetemi évek alatt tanár-diák kapcsolat alakult ki közöttük, ám Schiffer hangsúlyozta: Karátson semmiféle státusbeli előjogot vagy felsőbbrendűséget nem éreztetett sem vele, sem más diákjával.
„A szelídsége ugyanakkor egy jó értelemben vett öntörvényűséggel párosult. Ezalatt azt értem, hogy ami viszont neki fontos volt a világban, azt akkor is keresztülverte a közegén, hogyha számolnia kellett azzal, hogy a másik ettől mondjuk megsértődik” – mesélte Schiffer.
Ilyen volt például, amikor az 1998-as választási kampány idején nyilvánosan szót emelt a súlyos ökológiai következményekkel járó bős–nagymarosi vízlépcső terve ellen. Schiffer szerint Karátson mindig hű maradt azokhoz az értékekhez, amelyeket fontosnak tartott, ám mindezt gyűlölködés nélkül tette.
„Semmi sem állt tőle távolabb, mint a szekértáboros gondolkodás vagy az, hogy bármiféle propaganda szócsöve legyen” – mondta.
Karátson Gábor személyisége megjelenésében is tükröződött. Sári László úgy vélte, Karátson megjelenésében, éppúgy, mint jellemében, nem volt semmi extravagancia, semmi póz. Schiffer ezt így fogalmazta meg: „Gábornál ez még csak nem is polgárpukkasztás volt, ő egyszerűen csak így érezte jól magát. Amikor először láttam, nyilván meghökkentett a figurája. Picit talán még félelmetesnek is tartottam, de mégis teljesen önazonos volt.”
„Azzal gyanúsítottak meg, hogy le akarom csukatni magam.”
Ahogyan a korábbiakból is kiderült, Karátson Gábor szenvedélyesen kiállt azok mellett az ügyek mellett, amelyeket fontosnak tartott. Emiatt sokan politikusként is tekintenek rá, holott Sári László szerint Karátson sosem azonosította magát sem mozgalmárként, sem politikusként, sem ideológusként. Őt elsősorban a valóság filozófiai megértése érdekelte, a világ működésének mélyebb rétegei foglalkoztatták. Ugyanakkor azt is felismerte, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet kívül maradni, ilyen volt a Duna-mozgalom vagy ’56. Schiffer András szerint érdekesebb kérdés, hogy mit veszítettünk azzal, hogy Karátson nem érte meg a 90. születésnapját:
„Aki nem ismeri a keleti gondolkodást, az még meg sem született.”
Karátson Gábor személyiségét és életművét szorosan átszőtte a távol-keleti bölcselet és kultúra iránti mély elhivatottság és őszinte érdeklődés. Sári László azt mondta erről: „Karátson megingathatatlan felismerése, hogy vannak dolgok, főleg földi dolgok: ilyen a politika, a háború meg tulajdonképpen az emberi világ legalapvetőbb jelenségei, amelyek emberi ésszel megmagyarázhatatlanok és megoldhatatlanok. Ezért fontos a transzcendens valóság kitapogatása, és akkor máris ott vagyunk keleten.”
Schiffer András ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy Karátson esetében nem pusztán a transzcendencia kereséséről van szó, hanem arról is, hogy a keleti vallások gondolkodásmódja és logikája sokkal közelebb állt Karátson szemléletéhez és gondolkodásának stílusához, mint a zsidó–keresztény kultúrkörből eredő, hierarchikus és tabusított értékrend.
„Az értelmesen gondolkodó, érdeklődő, kíváncsi ember előbb-utóbb felismeri, hogy többféle módja van a megismerésnek.”
Schiffer András szerint Karátson Gábor soha nem nevezte volna magát polihisztornak – noha sokan így tekintenek rá. Sári László is arra hívta fel a figyelmet, hogy Karátson olyan gondolkodó volt, aki nem szorította a világ megismerését egyetlen szakterület vagy nézőpont keretei közé, hiszen „az értelmesen gondolkodó, érdeklődő, kíváncsi ember előbb-utóbb felismeri, hogy többféle módja van a megismerésnek”.
Schiffer szerint „Karátson nem volt hajlandó egyszerűen nyugati módra, vagy hogy konkrétabb legyek, mint egy rendes modernitáshívő elhelyezni magát különböző klaszterekben”.
„Az egész karátsoni gondolkodás egyik alapgondolata az, hogy az ember azonos az univerzummal.”
Elégedett volt-e Karátson azzal, amit alkotott?” – tette fel a beszélgetés zárókérdését Szabó László, az est moderátora. A megszólalók egyetértettek abban, hogy az alkotó számára soha nem az elégedettség volt a cél. Ugyanakkor Schiffer azt is elmondta: Karátson élete utolsó pillanatáig mély aggodalommal figyelte a világ alakulását.
Sári László a karátsoni gondolkodás másik fontos szegmensére is felhívta a figyelmet, mégpedig arra a meggyőződésre, hogy az ember azonos az univerzummal. „És ha az ember azonos az univerzummal, akkor az ő személyes saját kis élete is végtelen. A végtelenségben pedig nincsenek végső pillanatok. Összegző pillanatok, amivel vagy elégedett vagyok, vagy elégedetlen. Tesszük a dolgunkat nap mint nap, és élünk, mintha örök életűek lennénk, de az univerzum részeként tulajdonképpen azok is vagyunk.”
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
