A kiállítás így képet ad arról az útról, amit az alkotó a biennáléig bejárt. Megmutatja, hogy a sorozatai hogyan nőttek ki egymásból, valamint hogy melyek a különböző időszakokat összekapcsoló motívumok. Látjuk például, hogy Nemes Mártont mindig a térképzés izgatta: az, hogy miként tudja kitágítani a képet a végtelenbe. Már a legkorábbi műveire vonatkozóan is világos, hogy a négyzetes tábla számára mindig olyan test, amelyet folyamatosan vizsgálat tárgyává tesz: szétdarabol, lebont, összeilleszt. Az anyagon végignézve egyértelmű, hogy Nemes kezdettől mindmáig a táblakép és a festészet érvényességére, a művészetnek a világban betöltött helyére kérdez rá.
A Ludwig kiállításából kitűnik, hogy Nemes munkássága milyen szorosan ágyazódik a hazai és nemzetközi művészettörténeti hagyományba. Szépen letapintható, ahogy olyan alkotókkal folytat párbeszédet, mint Hencze Tamás vagy Bak Imre, esetleg Keserü Ilona, a központi termet uraló hatalmas pannó pedig Lantos Ferenc és a Pécsi Műhely tevékenységére, valamint a Bonyhádon folytatott zománckísérletekre utal.
Nemes e referenciák révén a múlthoz kapcsolódik, a hagyományból merít, de stabilan benne áll a maga korában is, és izgalmasan reflektál a képzőművészetet érintő aktuális jelenségekre. Az ipari anyagok beemelésével a technológia és a művészet határára kérdez rá, alkotói gyakorlata pedig izgalmasan oszcillál a digitalitás és manualitás tengelyén. Amit létrehoz, korszerű, és lenyűgöző, hogy a technológiai adottságokat milyen jól fel tudja használni a műveihez.
A művész megváltozott pozíciójára is reflektál: egyre inkább art directorként működik, aki az ötlet megszületéséért felel, a folyamatokat irányítja, míg a kivitelezés már egy csapat összehangolt munkája. A kézjegy az övé, a megvalósításért azonban már együtt felelnek, ami azért is izgalmas, mert lehetővé teszi, hogy a többféle képesség, szakmai tudás összeadódjon, és ezáltal magasabb kvalitású, rétegzettebb alkotások jöhessenek létre. Ez az alkotási mód az ego háttérbe szorításának jele: annak a beismeréséről szól, hogy a művésznek a maga kvalitásai mellett másokéira is szüksége van a projekt magasabb szintre emeléséhez.
Nemes Márton alkotómódszerét az is izgalmassá teszi, ahogyan a tervezettség és az intuitivitás között billeg. A festői gesztusok olykor porcelánná vagy acélfelületekké alakulnak, míg máskor érzékien fröccsennek a vászonra. A kompozíciók egyszerre hidegek és precízek, forróak és játékosak, és mindig van bennük valami, amire rá lehet csodálkozni.
A Techno Zen installáció arra kérdez rá, hogy mi a művészet feladata a mai világban: minden érzékünket bevonva egyszerre pörget fel és csendesít le. Intenzív, a hangokkal, fényekkel és a látvánnyal egyaránt játszó, hangos és dübörgő műveket látunk, amelyek felpezsdítenek, kirángatnak a statikus befogadói pozícióból, és a rácsodálkozás örömével ajándékoznak meg. A magas és mély hanghullámok, a pulzálások és vibrálások kiszakítják a szemlélőt a valós térből-időből, és meditatív állapotba hozzák. Az alkotó rámutat, hogy a művészetnek a mai világban két feladata van: az, hogy aktivizáljon, felpörgesse az energiaszintünket, impulzusokkal árasszon el bennünket, valamint az, hogy a mindennapok kaotikus őrületéből kivonva megnyugvást, csendet, harmóniát kínáljon számunkra. A Techno Zen egyszerre dübörgő technobuli, ahol pszichedelikus élmények érnek minket, és safe space, ahol a belső harmóniánkat meglelhetjük.
A kiállítás reflektál arra, hogy a képdömping és az Instagram korában megváltoznak a művészettel szembeni elvárásaink: muszáj a korábbiakhoz képest hangosabban szólnia és színesebbnek lennie ahhoz, hogy észrevegyük, hogy elérje az ingerküszöbünket. A Techno Zen implicit módon azt is kimondja, hogy az eurocentrikus művészet leáldozásával háttérbe szorul a fehér férfi nézőpontja, és emiatt precízebb és intenzívebb vagy immerzívebb látványokat kell alkotni ahhoz, hogy hatást váltson ki. Emiatt sokan lemondanak az autentikusságukról, feladják az alkotói hangjukat, Nemes azonban úgy tud önazonos maradni, hogy közben a korral is lépést tart. Alkotói hangja korszerű, technicista és rendkívül maszkulin, ami azonban a fújások puhasága, a pulzáló hangsávok révén szenzibilis is marad. Időtlen és aktuális, kimunkált, de rendkívül érzéki is.
A kiállítás március 2-áig látogatható.