Nemzeti emlékhellyé válhat a Magyar Nemzeti Levéltár

A budai Várnegyed nemzeti emlékhely részévé válhat a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) épülete – jelentette be Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója október 15-én Budapesten, Az országos levéltár tornya című kamarakiállítás megnyitóján.

DKCSZ20251015043.jpg
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárának épülete 2025. október 15-én. Fotó: Kocsis Zoltán / MTI

Móczár Gábor ismertetése szerint az MNL kezdeményezte a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnál, hogy a nemzeti emlékezet szempontjából fontos helyszínek közé bekerüljön az intézmény épülete.

A bizottság döntési javaslata alapján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jóváhagyólag továbbította az Országgyűlésnek a törvénymódosítási javaslatot, amely egy-két héten belül az Országgyűlés őszi ülésszaka elé kerülhet, és így a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épülete még ebben az évben csatlakozhat a nemzeti emlékhelyek sorához – hangsúlyozta a főigazgató.

Móczár Gábor szerint az országos levéltár a magyar államiság legfontosabb történelmi dokumentumait őrzi, és a múlt megismerésének egyik legfontosabb intézménye, ezért méltán válhat az épület a budai Várnegyed nemzeti emlékhely részévé. Hozzátette, hogy az emlékhely már magában foglalja az Országos Széchényi Könyvtár, a Budapesti Történeti Múzeum, a Várkert Bazár, a Mátyás-templom és a Halászbástya épületét.

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója Az országos levéltár tornya című kamaratárlatról szólva elmondta, hogy az a levéltár egykori, alig húsz évig létezett tornyának történetét mutatja be, és kapcsolódik az intézmény 1945 – Kereszttűzben című tárlatához, amely nyolcvan évvel ezelőtti eseményeket idéz fel, középpontjában az országos levéltár épületével.

Reisz T. Csaba, a tárlat kurátora elmondta: a kamarakiállítás tablói archív fényképeken, tervrajzokon és levéltári iratokon keresztül a 76 méter magas torony teljes történetét bemutatják, részben kronologikus sorrendben, a tervezéstől a torony megsemmisüléséig.

A tárlaton elhelyezett monitorokon archív felvételek jelennek meg az egykori toronyról, az egyik tablón a toronnyal kapcsolatos korabeli sajtóvisszhangok is olvashatók.

Reisz T. Csaba ismertetése szerint a torony a közhiedelemmel ellentétben nem víztorony volt, hanem a központi fűtés kéményét és a hátsó lépcsőházat rejtette magában.

A kurátor szerint a korban nagyon vegyes volt a torony megítélése, egyesek csak „szamárfülnek” nevezték a váron. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszternek sem tetszett a víztartály nélküli épületrész, és át akarta építtetni. Pogány Móric építészt bízták volna meg az új torony megtervezésével, de ez végül – Klebelsberg korai halála miatt – meghiúsult.

A torony Budapest második világháborús ostroma alatt több találatot kapott, és komoly sérüléseket szenvedett. Helyreállítása lehetetlen volt, ezért felső részét lerobbantották, majd később az alsó részét is lebontva alakítottak ki új homlokzatot az épületnek.

Avar Anton kurátor felhívta a figyelmet a kiállítás középső részén lévő rekonstrukciós installációra, amelynek felső részén egy címerkoszorú helyezkedik el. A tornyon egykor látható címereket Keöpeczi Sebestyén József heraldikus, címerfestő tervezte, és a pécsi Zsolnay-gyárban majolikából készültek. A címerkoszorú alatt három, a toronyból megmaradt kődarab található.

Ez is érdekelheti

Novemberben indul a Kós Károly program a tájházak támogatására

A Kulturális és Innovációs Minisztérium novemberben elindítja a Kós Károly programot a tájházak támogatására – jelentette be október 3-án Závogyán Magdolna, a tárca kultúráért felelős államtitkára a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetségének XXII. Országos Szakmai Konferenciáján Kiskőrösön.

Emelkedik a Csoóri Sándor Programra fordított támogatás

A kormány az eddigi 2,5 milliárd forintról jövőre 4 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei magyar népművészetet a középpontba helyező Csoóri Sándor Program támogatását – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton.

Negyvenmilliárd forintból újul meg a Grassalkovich-kastély

A kormány és az OTP Bank 50-50 millió eurót, azaz 20-20 milliárd forintot biztosít a gödöllői Grassalkovich-kastély átfogó felújítására – jelentette be az építési és közlekedési miniszter hétfőn.

Melyik lesz Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026?

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.