A Marcali központjától mintegy három kilométerre található boronkai kastély ad otthont a Boronclassic Nemzetközi Komolyzenei Fesztiválnak, amelynek keretében szeptember 15. és 17. között magyar és nemzetközi előadóművészek fellépése mellett családi programok is várják az érdeklődőket.

1935 elején gróf Széchényi Andor Pál marcali földbirtokos megvásárolta özvegy Kund Gusztávné boronkai kúriáját. Még ebben az évben elkészült az átalakítás, és beköltözött a leendő Somogy vármegyei főispán, gróf Széchényi Endre és családja. A grófi család 1943-ig lakta a kastélyt, Széchényi Andor Pál halála után költöztek át. Marcaliba. Az épület a II. világháborúban jelentős mértékben megsérült, azt követően kifosztották. Évtizedekig iskolaként, majd óvodaként használták. 1996-ban került magántulajdonba, majd tulajdonosváltás után, 2018-ban megkezdődött a felújítás és a bővítés.

A kastély ad otthont a  Boronclassic Nemzetközi Komolyzenei Fesztiválnak, amely a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozat része. A rendezvényen különféle zenei korszakok, műfajok képviselői lépnek fel. Nagy hangsúlyt fektetnek a fiatal tehetségek felkarolására, bemutatására, zenésznövendékek bevonására is – hangsúlyozta a programot szervező Boronka Futura Egyesület elnöke, Bebesi Erika a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

A háromnapos fesztivál Dvořák és Brahms egy-egy művével indul Farkas Gábor Liszt-díjas zongoraművész, az esemény művészeti vezetője és a Calypso Quartet közreműködésével.

Farkas Gábor ismertetése szerint az esemény fellépői között van egyebek mellett Özkan Berkay fiatal török zongoraművész, Farkas Yuki zongoraművész, Joszuke Simizu csellóművész, Katoh Hiroko, a Magyar Állami Operaház énekese, valamint Haruka Nagao hegedűművész, a Magyar Állami Operaház koncertmestere.

A fesztiválon bemutatkoznak fiatal zongoraművészek, a Zeneiskolától a Zeneakadémiáig című programban Kovács Lotti, valamint Farkas Benjamin Kotaro koncertje várja a közönséget Várnagy Andrea és Farkas Gábor zongoraművészek közreműködésével, akik interaktív beszélgetésen mutatják be a gyerekeknek a hangszereket. Farkas Gábor szerint az esemény célja az is, hogy a gyerekek testközelből ismerhessék meg a művészeket. A tradicionális japán hangszereken játszó Sakura együttes a zenén túl japán zenei eszközöket is bemutat a közönségnek.

Vikman Pál, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa komolyzenéért felelős projektmenedzsere szerint a klasszikus zene manapság nem olyan népszerű, vidékre kevés komolyzenei program jut el. Az EKF-sorozat részeként sok klasszikus koncertet rendeznek, céljuk, hogy a fiatalok és a gyerekek élőben tapasztalják meg a klasszikus zene varázsát és erejét – hangsúlyozta.

A boronkai kastély szeptemberben és decemberben is megtelik zeneszóval.

Bebesi Erika beszélt arról is, hogy év végén folytatódik a komolyzenei fesztivál, amikor egyebek mellett Csajkovszkij Diótörője lesz látható gyermek balett-táncosok előadásában.

Nyitókép: Farkas Gábor. Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu