(MTI) – Az immár negyedik alkalommal megrendezett fesztivált a névadó Astorka színház cseh partnerszínháza, a prágai Svandovo divadlo na Smíchove nyitotta vasárnap Nyikolaj Koljada Tyúkok című darabjával, amely bonyolult házastársi és szerelmi kapcsolatokat boncolgat groteszk felhanggal.
Szerdán a tatabányai Jászai Mari Színház és a szombathelyi Kamara Savaria Stúdió előadásában tekinthető meg Tasnádi IstvánMagyar a Holdon című vígjátéka, egy a magyar társadalom görbe tükrét egy holdraszálláson keresztül bemutató szatíra. A darabot Árkosi Árpád rendezte, előadói Csákányi Eszter, Mucsi Zoltán és Scherer Péter.
A nemzetközi fesztivált pénteken az észt-svájci koprodukcióban készült Kalevipoeg című „cooleposz” zárja. A VAT Teatre és a Markus Zohner Theater Compagnie’s fiatal színművészei az észt nemzeti eposzt dolgozták fel finom humorral.
Az Astorka Színház a Csehország 1968-as szovjet vezetésű katonai megszállása következtében megszűnt pozsonyi Divadlo Na Korze hagyományainak követője: a teátrumban erős és sajátos rendezői értelmezésekben állítanak színre klasszikus, illetve kortárs darabokat.
A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan egész nap kiállítással, irodalmi kvízzel és koncertszínházi előadással várják az érdeklődőket a Petőfi Advent – Poket Karácsony című összművészeti eseményen advent második vasárnapján az Akvárium Klubban.
A világ egyik leghíresebb festménye, Picasso Guernicája a háború okozta szenvedések és a béke jelképévé vált. A művész halálának 50. évfordulója alkalmából Genoveva Tusell művészettörténész december 12-én a Cervantes Intézetben ingyenes előadást tart a műalkotásról.
A muzsika hullámhosszán – A Rádiózenekar története 1943–2023 címmel jelent meg könyv a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara alapításának 80. évfordulójára. A gazdagon illusztrált kötetet László Ferenc és Devich Márton jegyzik.
Munkácsy: a sikersztori címmel nyílik új időszaki kiállítás a gyulai Almásy-kastélyban. A tárlat az első ecsetvonásoktól a világhírnévig követi Munkácsy Mihály életét, aki ezzel „visszatér” abba az épületbe, ahol ismerkedni kezdett a festészettel.
Adatvédelmi áttekintés
Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.