A félszáz programot kínáló rendezvény a megyei feladatokat ellátó Csorba Győző Könyvtár és a pécsi Jelenkor folyóirat szervezésében valósul meg, azzal idén is igyekeznek minden korosztályt megszólítani.
A fesztivál hat napja alatt délutánonként népszerű írókkal,
művészekkel találkozhatnak az érdeklődők felolvasások, beszélgetések,
író-olvasó találkozók keretében, míg délelőttönként az óvodásokat, iskolásokat
várják egyebek mellett meseszerzők részvételével zajló programokon.
Az idei fesztivál programjai között kiemelt helyen szerepel a Bertók Lászlóra emlékező, Lázár Balázs Mocorgó vízcsepp című dokumentumdrámája alapján készült felolvasószínházi előadás. A darab bemutatója a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában lesz szeptember 14-én, a Kossuth-díjas költő halálának második évfordulóján.
A 2022-es – javarészt
a pécsi Művészetek és Irodalom Házában és a Tudásközpontban programokat kínáló –
PécsLIT vendégei között számos olyan szerző lesz jelen, akik a közelmúltban
jelentkeztek új kötettel, így Pécsre érkezik mások mellett Tóth Krisztina,
Závada Pál, Kustos Júlia, Háy János, Zalán Tibor, Vámos Miklós, Cserna-Szabó
András is.
A fesztivál külföldi vendégei közül Rike Reiniger Németországból, Primoz Repar Szlovéniából érkezik, míg a Cervantes Intézet is két eseménnyel lesz jelen a rendezvényen.
A PécsLIT köszönti az idén 20 éves Literát is, amely
megalakulásakor az első online irodalmi portál volt Magyarországon.
A rendezvény részletes programsora megtalálható a pecslit.hu oldalon és a rendezvény Facebook-oldalán.