Népviselet-, tánc- és zenei bemutatóval fogadta a dél-koreai Mutdance társulatot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek meghívására az ázsiai együttes a Bemut című előadást hozta el Magyarországra, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiára.

A Mutdance társulat három alkalommal lép fel: először csütörtökön Győrben, a Magyar Táncfesztiválon a Győri Nemzeti Színházban, majd szombaton és vasárnap Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban adja elő Bemut című előadását.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ezúttal kalotaszegi és szatmári táncokat mutatott be a vendégeknek népviseletben, ízelítőt adva a magyar táncokból. A rendezvényen a dél-koreai társulat tagjai megismerkedhettek Magyarország népviseleteivel, majd együtt táncolhattak vendéglátóikkal. A Mutdance két táncosa kalotaszegi népviseletben próbálta ki a magyar néptáncot, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes három táncosa dél-koreai nemesi viseletet öltött magára.


6489c4d31fff2ddc8561528f.jpg
A Mutdance társulat tagja dél-koreai népviseletbe öltözteti a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosát a táncegyüttes budapesti székházában június 14-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A 16 női táncosból álló formáció több mint egy hetet tölt Magyarországon. A két tánccsoport több közös programon ismerheti meg egymás kultúráját. Kedden gasztronómiai bemutatón találkoztak a Koreai Kulturális Központban, ahol tradicionális magyar és koreai ételeket készítettek, ezúttal pedig az együttes próbatermében egymás zenei, tánc- és viseletkultúrájával is megismerkedtek, a program végén együtt táncoltak. A vendégegyüttes programjai között városnézés és közös pincelátogatás is szerepel.

A Színházi Olimpia programjában először szerepel koreai együttes. Az 1994-ben alapított, kizárólag nőkből álló Mutdance a modernitás, a tradíció, a koreai és a globális kultúra fúzióján keresztül fogalmazza újra a kreatív tánc fogalmát. A Bemut című előadás a társulat ikonikus koreográfiáit vonultatja fel. A műsor ötvözi a társulat régi és új munkáit, amelyekben a közös nevező a rájuk jellemző egyedi mozgásvilág és koreográfia.

Nyitókép: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai magyar népviseletbe öltöztetik a dél-koreai Mutdance társulat táncosait a táncegyüttes budapesti székházában, június 14-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI