Neuschl Armand zongoraművész szerint igenis lehet játszva tanulni

Kezdjük az elején: hogyan és miért jött létre a Szentendrei Jazz- és Improvizációs Tábor?

Örülök, hogy ezzel kezdjük a beszélgetést, mert a JazzPoint nem értelmezhető a tábor nélkül. Az első tábort 2019-ben tartottuk Szentendrén Farkas Zsófi főszervezővel és Szentgallay Gyuri basszusgitáros barátommal. Az egész Zsófi ötlete volt, akinek az – azóta nagybőgőssé lett – fiát annak idején én tanítgattam és készítettem fel a konzis felvételijére, és akinek a baráti társasága folyamatosan, egész álló nap zenélt Zsófiéknál a művésztelepen. Főként ezzel a kemény maggal csináltuk meg az első tábort, ők pedig hírét vitték, így kezdtek el évről évre további emberek csatlakozni, és a tábor kinőtte magát.

Az első évben egy nyár alatt két tábort is csináltunk a hatalmas igény miatt. Ezeknek és minden további tábornak az volt a koncepciója, hogy az egyéni hangszeres dolgok helyett inkább a zenekari játékra helyezzük a hangsúlyt és a fókuszt, csak később kezdtünk el egyéni feladatokkal is foglalkozni. Ez a sima zeneiskolai vagy konzervatóriumi oktatásban nem tud olyan intenzíven megjelenni, mint egy-egy ilyen táborban, ugyanis már egy szűkebb létszámú zenekar napirendjének összeegyeztetése is komoly kihívást jelenthet, így jellemzően heti egy alkalommal van zenekari foglalkozás.

Mintha a jazz lüktető, élő szívdobbanását kapnátok el…

Igen, és aztán ennek mentén tudatosan építettük tovább ezt az egészet. Ennek az építkezésnek eredményeképp alakult ki az, hogy a táborban és a nemrégiben indított kurzusokon egyaránt egész álló nap zenekari gyakorlatok zajlanak. Akarva-akaratlan se szeretnék kritikát mondani egyik oktatási elképzelésről sem, de sok helyen felmerül a kérdés, hogy mi a jobb: az, ha a diák a hangszeren történő játékot tanulja meg előbb és utána kezd el örömzenélni, vagy az, ha előbb megtapasztalja, hogy a zenélés egy társas, közösségi élmény, melynek során az ötletek, inspirációk is másképp érkeznek, és utána – vagy ezzel párhuzamosan – tanul a hangszeréről?

Azt mondjuk, hogy azonnal, akár pusztán alapfokú zenei tudással is elkezdhetnek örömzenélni. Megjegyzem, ez a modell mindenképp csak kiegészítése lehet az iskolai oktatásnak, mert az egyéni hangszeres foglalkozás is szükséges és nagyon fontos.

Mi a JazzPoint?

Ez egy egyesület, ami kifejezetten annak érdekében jött létre, hogy támogassa a jazzoktatást Szentendre és a Dunakanyar térségében. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ez egyáltalán nem valósulhatott volna meg a szülők segítsége nélkül. Hatalmas segítséget kapunk tőlük, emellett mindent teljesen önerőből valósítunk meg. Mostantól ez a szervezet áll a táborok, a kurzusok és minden általunk megvalósított program mögött.

Mi az ars poeticád zenetanárként?

Azt vallom, hogy a leghatékonyabb módon a játék által szerezhető hangszeres tudás – persze egyénfüggő, hogy kinek mi a játék, de abban biztos vagyok, hogy a legtöbb diák jobban teljesít akkor, ha nincs folyamatos nyomás alá helyezve. Rengeteg film szól a zenetanárokról és edzőkről, akik sanyargatással, sokszor megalázással próbálják a legtöbbet kihozni a növendékből. Ezt én is tapasztaltam a saját bőrömön, és láttam negatív példaként tanár kollégáimnál.

Önmagamat tanárként ezzel az elvvel szemben fogalmaznám meg. A barátságos(abb) légkör eredményességéről a tanulók tesznek tanúbizonyságot: az első tábor résztvevői közül hárman is aktív profi zenészek lettek. Az elmúlt öt évben minden évben vették fel diákomat konzervatóriumba, és volt, aki még a Zeneművészeti Egyetemre is bejutott.

Hogyan ötlött fel bennetek a kurzusok ötlete?

Mindig kacérkodtunk az ötlettel, hogy év közben is jó lenne valami közös elfoglaltság, de megmondom őszintén, kicsit elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez év közben megvalósítható az iskola és délutáni különórák mellett. Viszont a részt vevő srácokban is felmerült ez az igény, és rágták a fülünket, hogy legyen valami. Végül sikerült megvalósítani, mégpedig úgy, hogy a táborokhoz hasonlóan a kurzusok is egyfajta vizsgaszituációval, bemutatókoncerttel fejeződnek be egy helyi kötődésű klubban, Szentendrén. 

A Ferenczy Múzeum udvarán, tehát Szentendre belvárosának közepén tartott táborok napjai minden esetben örömzenélésbe torkolltak, amire a nyílt kapun keresztül besétáltak az érdeklődő emberek.

Mi teszi különlegessé ezt az április 11-i koncertet?

Az a jazzben és improvizatív zenében bevett formátumként, jam sessionként fog megvalósulni. Az én trióm lesz a nyitózenekar, utána a kurzuson részt vevő srácok bemutatják az együtt, közösen összerakott műsort, utána pedig egy mindenki számára nyitott jam session következik. A jazz egy nagyon befogadó, progresszív műfaj, amely minden műfajt képes magába fogadni, ötvözni. Majdnem minden ország népzenéje létezik jazzel ötvözve, ugyanez igaz a klasszikus zenére is.

A popzene folyamatosan táplálkozik a jazzből, a hiphop egy az egyben a jazzből alakult ki, abból eredeztethető. Ez önmagában véve különlegessé teszi a jazzkoncerteket, és emellett izgalmas lehet a hallgatóság számára a különböző zenei műfajok jazzre gyakorolt hatásának felfedezése is. 

A jazzkoncertek, így az áprilisi bemutatókoncerten az is nagy élmény lesz, hogy nagyon sok minden nem előre megbeszélt terv szerint történik majd, hanem az adott pillanatban születik, az adott pillanatban derül ki – mégis, van egy struktúra, amely egységben és mederben tartja a koncertet. Ez a felépítés sokszor szül akár hibákat, vicces vagy megható szituációkat. Bármit ki lehet hozni belőle.

Mint egy érzelmi kalandozás a hallgató számára…

A zene az egyetlen olyan művészeti forma, amely közvetlenül hat az ember idegrendszerére, így sokkal könnyebben és akár intenzívebben érinti meg a befogadót, mint például egy festmény vagy egy vers, amely értelmezést igényel. A zene instant módon tud érzelmeket és gondolatokat kiváltani az emberből, még akár abból az emberből is, aki adott esetben tart a jazztől vagy prekoncepcióval áll hozzá. Zenészként sokszor hallunk olyan mondatokat a közönség tagjaitól, mint például: nem is tudtam, hogy ez is jazz, és hogy a jazz ilyen is lehet!

Mit gondolsz, mi az oka annak, hogy a mai, digitalizált világban felnőtt fiatalok természetes módon, szabadon, könnyedén képesek kapcsolódni a jazzel és kifejezni magukat általa?

Erre csak a saját nézőpontomból, buborékomból kitekintve tudok válaszolni. Szentendrén éltem 27 évig, ott nőttem fel és ott jártam iskolába. Rengeteg zenekar vett körül tizenéves koromban. Minden sarkon volt egy zenekar, tele volt a város próbatermekkel, és folyamatosan helyiek játszottak az éjszakában. Viszont akkor mindenki rocker volt, mi is – a jazz nekem is csak véletlenül jött.

Az elmúlt tíz évben azonban azt látom, hogy inkább a jazz a népszerű a fiatalok körében, mindenki jazzre hajló dolgokat csinál. Nem tudom ennek az okát, és ez a téma talán egy picit filozófiai kérdés is. De látom, hogy a mai fiatalokat más érdekli, mint anno minket, és inkább a jazzben, az improvizatív alapokon nyugvó zenében találják meg a hangjukat. 

Mindemellett az együtt zenélés az egyik legjobb közösségi élmény, sokkal jobban meg lehet ismerni a másikat, mint egy beszélgetés során. Zenélés közben senki nem tudja leplezni a valódi önmagát, egyszerűen kiderül minden. Sokszor szokták is mondani, hogy „mindenki úgy játszik, amilyen ember”.

Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu