A szerdai jótékonysági gála telt házas sikere kicsit felülírta a több hónapos küzdelem keserűségét; a közönség szeretete, elkötelezettsége dacára azonban kiszámítható finanszírozási keretekre lenne szükség a műhely további színvonalas működtetéséhez.
A Pécsi Harmadik Színház az évad elején került igazán nehéz helyzetbe, bár a küzdelmes időszak évekkel ezelőtt kezdődött. – Az önkormányzat 2018-as döntése, amelynek következményeként magánszínházzá váltunk, nagyon kedvezőtlen volt számunkra. Korábban az állami és önkormányzati támogatás szűkös, de kiszámítható finanszírozási feltételeket biztosított – mondja Vincze János. Az igazgató szerint az önkormányzat akkor egyszerűen túladott a színházon. Ráadásul a magánszínház tulajdonosa, Moravetz Levente teljesen más művészi profilú intézményben gondolkodott. – A szórakoztató és kortárs drámákat játszó színházat nem lehet összekeverni – jegyzi meg Vincze János, aki szerint a TAO-támogatás eltörlése is súlyos veszteséget jelentett az intézménynek.
– Kiemelt státuszú előadóművészi szervezetként pályázati úton jutottunk a pénzhez. Ez már kiszámíthatatlanabb viszonyokat teremtett, de komoly projekttámogatásokat kaptunk, viszont a bér- és rezsiköltségekre nem jutott elegendő forrás. A Covid miatt elmaradt előadások további nehézséget jelentettek, az energiaválság pedig padlóra küldött minket. Inkább az volt a csoda, hogy eddig fenn tudtunk maradni.
Decemberben kénytelenek voltak kikapcsolni a fűtést, mert képtelenek voltak kifizetni az 500 ezerről 2,5 millió forintra emelkedett költségeket. – Mecénásokat igyekszünk megnyerni az ügyünknek, de a tényleges megoldást az jelentené, ha magánszínházból ismét állami-önkormányzati finanszírozású intézménnyé válnánk. – Megható, hogy gyűlnek a pénzek, vállalkozók és magánszemélyek részéről is érkeznek a felajánlások, művészek szerveznek jótékonysági előadásokat.
A Pécsi Távfűtő vállalat is segíti a színházat, ha kell, egy napra is befűtenek, hogy ezeket az előadásokat megtarthassa a színház. A Harmadik Színház a kortárs drámaírók fontos műhelye, számos ősbemutatónak és izgalmas újragondolásoknak ad helyet.
– Számomra külön személyes fájdalom is, ami a Pécsi Harmadik Színházzal és létrehozójával, vezetőjével, Vincze Jánossal történt – mondja Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg. Örkény István özvegye arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben Örkény István valamennyi fontos színpadi műve színre került Vincze János rendezésében a Pécsi Harmadik Színházban. – Mindegyik előadás különleges, új, eredeti értelmezésben szólalt meg, mindegyikben a rejtettebb írói gondolatok is megfogalmazódtak. Valamennyiről felidézhetnék nem felejthető emlékeket, de két momentum, két színpadi megszólalás és a rendezői megvalósítás emléke máig nagy erővel él bennem.
Az egyik Vári Éva csodálatos alakítása Orbánné szerepében a Macskajátékban. – A játékában, a rendezői értelmezés segítségével a groteszken mulatságos, a fájdalmasan drámai, illetve lírai elemek és maga a történet is különleges összekapcsolódásban kelt életre. Az előadás két nagyszerű művész, Vári Éva és Vincze János közös alkotása volt. (Ilyen összefonódás lehetett Székely Gábor rendező és Hegedűs Ágnes Orbánné-alakításának kettősében az ősbemutatón, Szolnokon.) Vincze János rendezésében, Vári Éva megformálásában és az egész előadásban a többi művész segítségével kelt életre a szöveg valamennyi árnyalata, több, eddig kevésbé hangsúlyozott motívummal, elemmel gazdagítva az írói alkotást, a személyes emberi tényezőktől kezdve a korrajzig bezárólag.
Másik fontos emlékként a Pisti a vérzivatarban előadását említi, amely – miként fogalmaz – az egyik legmélyebben értelmezett előadása volt a drámaszövegnek. – Van már több évtizede is, mégis máig tisztán él bennem a rendezői fő gondolat megvalósulása a maga konkrét, színpadi valóságában: egy ütött-kopott echós szekér állt a színpadi kör középpontjában, körülötte zajlott a játék, ami egyúttal egy ország történetének tragikus, tragikomikus felidézése is volt a maga szimbolikus, mégis konkrétumokban gazdagon megjelenő színpadi „megemeltségében.” Biztos vagyok benne, hogy sok kortárs szerzőnk idézhet fel hasonló emlékeket, élményeket Vincze Jánosról, színházáról, előadásairól és alkotótársairól.
Valóban számos alkotó tekint a kortárs dráma meghatározó műhelyeként a Harmadik Színházra.
– Három és fél évtizeden át követhettem figyelemmel a Pécsi Harmadik Színház előadásait, azóta, hogy 1988-ban Vincze János megrendezte a Csirkefejet, majd még négy drámámat, és láthattam sok más nagyszerű előadást is: Örkényt, Pilinszkyt, Szakonyit, Háyt, Egressyt és sok más kortársat adott elő, mindenkit a maga módján, és olyan nehéz klasszikusokat, mint Füst Milán – fogalmazott a Kultúra.hu kérdésére Spiró György. – Soha nem volt állandó társulata, és soha nem volt megnyugtató finanszírozása. Neves és kevésbé neves színészek, profik és amatőrök játszottak nála egyformán remekül, és a maga alapos, kitartó, mélyen elemző dramaturgiai munkájával rendezőként is a legjobbak közé emelkedett. Évtizedek óta nem tekinthető amatőrnek, csak a viszonyok sorolták e bizonytalan kategóriába, amelyek között ténykedni kényszerült, mert az önállóságát mindvégig megőrizte. Sokszor múlt hajszálon a Harmadik Színház léte, amely most igazán a tönk szélére került. A magyar kultúra óriási vesztesége lenne, ha nem működhetne tovább – tette hozzá a Kossuth-díjas író.
– A Pécsi Harmadik Színház a város kulturális életének fontos része. Általában is, de színházművészetileg feltétlenül – hangsúlyozta Szakonyi Károly. – Négy évig voltam dramaturg a pécsi Nemzeti Színházban, ismerem a struktúráját, emlékszem, milyen megosztásban tud bemutatni klasszikus és mai darabokat. Bár ha bőséges műsora van is ezekből a művekből, mindig marad olyan, amire nem kerül(het) sor, vagy azért, mert kamara jellege kisebb teret igényel, de ami a legfontosabb: a közelmúlt kortárs magyar műveinek bemutatására csak ritkán vállalkozhat a nagyszínház – válaszolta a Kultúra.hu megkeresésére a Kossuth-díjas író. – Vincze János, a Harmadik Színház igazgatója, főrendezője ellenben éppen ezekkel a művekkel szolgálja a magyar színműirodalom folytonosságát. Nem beszélve arról, hogy bemutatásukkal, sokszor feltámasztásukkal visszatéríti ezeket az eleven színházi repertoárokba – hangsúlyozta. – Nagyszerű műsorával, a mai nézőhöz szóló, a kor kérdéseire választ kereső színház eszményével a Vincze János vezette műhely nehéz anyagi helyzetét okvetlenül meg kell oldani, támogatásuk nemcsak Pécs városának érdeke, de az egyetemes magyar kultúráé is.
– A Pécsi Harmadik Színházba Radnóti Zsuzsa vitte el egy színdarabomat, a Prága, főpályaudvar címűt. Ő ajánlotta Vincze Jánosnak bemutatásra. Akkor találkoztunk Jánossal először – idézi fel Kiss Judit Ágnes. – Lenyűgözött, hogy egy színházalapítót látok, aki képes volt a pécsi Uránvárosban létrehozni egy szellemi műhelyt. Olyan bátor szellemi műhelyt, ami rengeteg kortárs darab ősbemutatóját vállalta magára. Boldog voltam, hogy János megrendezi a darabomat, az előadástól pedig még boldogabb. Valójában egy elfogadható szintű polgári színmű volt a szöveg. János olyan mély filozófiát varázsolt mögé, és ennek olyan gyönyörű vizuális megvalósulását álmodta meg, amit nem is reméltem – tette hozzá a József Attila-díjas költő, író. – Szerzőként, ha az előadó gyenge, nem győzök lapítani, úgy érzem, az én hibám, hogy ilyen szart írtam. Amikor az előadó élettel tölti meg a szövegemet, hirtelen sokkal jobbnak tűnik. A Prága, főpályaudvar előadása után drámaírónak éreztem magam. Annyira szeretném hinni, hogy ez a különleges, egyedülálló műhely nem csak nekem fontos.
– Huszonkét évvel ezelőtt beszéltem először Vincze Jánossal. Én kerestem telefonon, miután egy újság kulturális rovatában olvastam, hogy a Pécsi Harmadik Színház az egyik darabom bemutatójára készül – meséli első közös munkájukról Egressy Zoltán. – Igen, igen, mondta, a hír igaz, épp keresni akart ő is engem. Az első személyes találkozásra nem emlékszem pontosan, csak arra a családias, biztonságot nyújtó közegre, amelyet érzékeltem már a telefonbeszélgetés során is. Biztosan tudtam, hogy a darabom jó kezekbe került, nem kell aggodalmaskodnom – szoktam pedig –, és a megérzés helyesnek bizonyult, hiszen 104 előadás élt meg a Sóska, sültkrumpli.
– János később megrendezte a Portugált, majd még egyszer a Sóskát, most pedig a Szarvas a ködben című darabom ősbemutatójára készül – mondta a József Attila-díjas alkotó. – Érvelhetnék tehát önző okokból is, de a tét nagyobb: az ország talán egyetlen olyan színháza került bajba, amely kizárólag kortárs darabokat mutat be, magas színvonalon. Illusztris a szerzői névsor, büszkeség volt a „csapatba” kerülni. A színházi szakma és a közönség nagyszerű előadásokat köszönhet a Pécsi Harmadik Színháznak, és miután jelenünkről a leghitelesebben mai magyar darabok tudnak mai magyar nyelven szólni, pótolhatatlan veszteség volna annak a műhelynek a megszűnése, amely Vincze János vezetésével annak idején erre a szép és hiánypótló küldetésre vállalkozott.
– Az alternatív színházak nélkül nincs színjátszás
– hangsúlyozza Háy János. – Onnan jönnek a kísérletek, onnan jön az újszerű gondolkodás, ami megtermékenyíti és elevenségre bírja a kőszínházi kultúrát is. Nagyon kis pénzből valósulnak meg nagyon fontos előadások, s most az a kis pénz is elveszni látszik. Holott fontos volna megőrizni ezt a hagyományt, hiszen olyan színházak vannak ott, mint a Pécsi Harmadik Színház, amely sok évtizedes múltra tekint vissza, s mióta van, oly sokat tesz azért, hogy a kortárs magyar dráma színpadra kerüljön – fogalmaz a József Attila-díjas író, költő. – Szerzője és nézője is voltam ennek a színháznak. Szerzőként megtapasztalhattam, hogy milyen, amikor a rendező és a színészek halál komolyan veszik, hogy a szövegben rejlő tartalmat kibontsák a színpadon, amikor időt nem sajnálva addig próbálnak, amíg teljesen meg nem nyílik számukra a darab legmélyebb rétege is. Nézőként átélhettem, hogy az előadások komolyan vesznek, nem könnyű látszatjátékkal akarnak hatni, hanem tényleg a létbe akarnak belemarni. Halálos vétek volna, ha ez nem lenne.
Fotók forrása: a Pécsi Harmadik Színház archívuma
