ballet
Gépi balett

A kísérleti vagy experimentális film ?valamely új formanyelvi elem, technikai eljárás, esetleg elbeszéléstani ötlet kipróbálására, kimunkálására születő, többnyire rövid filmalkotás?. A kifejezés nem pontosan körülhatárolható irányzatot vagy műfajt jelöl, hanem azokat az avantgárd kísérleteket, melyeket a filmművészek annak érdekében végeznek, hogy megtalálják a választ a következő, örökérvényű kérdésre: ?Mire a jó a film??. Vagy másképpen fogalmazva: ?Mi a film??. Ebből sejthető, hogy a kísérleti film elnevezés olyan alkotásokat jelöl, melyekben filmnyelvi kísérletezés történik. Nagy általánosságban az éppen uralkodó filmezési mód az, amelyet a kísérleti filmesek kétségbe vonnak, ezért egyértelműen kijelenthetjük, hogy az experimentális mozgóképek minden korszakban erőteljesen kilógnak a sorból. És ami még ennél is fontosabb: a kísérleti film örök, hiszen keresve sem találunk olyan időszakot, melyből hiányoznak az experimentalista filmkészítők.

 

A kísérleti film ? nem meglepő módon ? szinte egyidős a mozival, kezdetei egészen a ?20-as évekig nyúlnak vissza, mikor is olyan alkotók kutatták a film művészi lehetőségeinek határait, mint Hans Richter, Man Ray, Fernand Léger, Marcel Duchamp, Salvador Dalí, Louis Bu?uel és Moholy-Nagy László. Épp ebben az időszakban született meg a francia avantgárd, vagyis a cinema pur (tiszta film) elnevezésű filmművészeti irányzat Franciaországban, melynek képviselői ? írók, rendezők, olykor festők: Louis Delluc, Léon Moussinac, Jean Epstein, Germaine Dulac, René Clair, valamint a már említett Fernand Léger és Louis Bu?uel ? a filmi kifejezés lényegét és a filmszerűség természetét vizsgálták. A korszak alkotói számára az volt ?a legfontosabb esztétikai kérdés, hogy miben határolható el a film más művészetektől, mindenekelőtt az irodalomtól, a festészettől és a zenétől. Germaine Dulac rendező szerint a tiszta filmszerűség (cinema pur) leginkább a mozgásban valósulhat meg.?

 

 

?A film az a mechanikus találmány, mely arra szolgál, hogy megragadja az életet pontos és folyamatos mozgásában.?

 

Így fogalmazott Dulac, aki 1927-ben ? egy évvel Dalí és Bu?uel Az andalúziai kutya című szürrealista filmje előtt ? elkészítette A kagyló és a lelkész című bizarr, álomszerű alkotását, ezzel megelőlegezve olyan műveket, mint Az aranykor vagy A költő vére. A szürrealizmusra még visszatérünk, előbb azonban ki kell emelni, hogy akárcsak Dulac, a korszak és a francia avantgárd alkotói elvetették az irodalmias, történetmesélő film eszméjét, helyette pedig a világ dolgainak meghökkentő, csak a filmkamera számára látható vizuális arcát keresték. Ez, vagyis a tiszta film gondolata hatja át Fernand Léger 1924-es Gépi balett című mozgástanulmányát, ?melyben közönséges tárgyak ? konyhai eszközök, üvegek, hinta, edények ? tárják fel fotogenitásukat, és megmozgatott, bevilágított, váratlan látószögekből rögzített képük különleges vizuális élményt teremt?. A tiszta mozgásábrázolás az ideája René Clair bemutatásakor nagy botrányt keltő dadaista Felvonásköz című filmjének is, mely tele van burleszk jellegű képtelenségekkel ? gondoljunk például a szakállas táncosnőre ? és meghökkentő látószögekből rögzített beállításokkal.

 

Az irodalmias cselekményt elvető film eszméjét visszhangozták a korszak jelentős városfilmjei is. Alberto Cavalcanti Csak pár óra című munkája egy hétköznapiságában is bizarr Párizs képét mutatja, René Clair szellemes mozgásparafrázisa, a Párizs alszik azt a képtelen fikciót fotografálja le, hogy Párizs megszűnt működni, Jean Vigo Nizzáról jut eszembe lenyűgöző, iróniától sem mentes, dinamikus filmdokumentuma pedig a híres tengerparti nyaralóhelyet új, sokszor nem épp a leghízelgőbb oldaláról mutatja be.

 

 

És most vissza a szürrealizmushoz! A francia avantgárd jelentős filmjeit (A kagyló és a lelkész, Az andalúziai kutya, Az aranykor, A költő vére) ?a század egyik legnagyobb hatású szellemi áramlata, a provokatív és elementáris szabadságvággyal telített szürrealizmus ihlette, mely a civilizáció alapintézményei ? az állam, a család, az egyház ? által hipnotizált egyén felszabadulását hirdette, és az eltemetett ösztönélet, az elfojtott képzelgések, a kioltott gyermeki fantázia tudattalanba süllyedt képeit szerette volna felszínre hozni?. Dalí és Bu?uel Az andalúziai kutya című filmje ? melynek ihletőjeként Bu?uel saját és alkotótársa néhány álmát nevezi meg ? az irányzat egyik legeredetibb, legnagyobb hatású műve lett. Bu?uel csak olyan képeket illesztett a filmbe, melyek nélkülöznek mindenféle kulturális utalást: ?a tudatalatti képeit ? mindenekelőtt álomképeket ? melyek szerinte egylényegűek a filmképpel?.

 

Ahogy már kiderült, a filmes formanyelvi kísérletek első jelentős korszaka a ?10-es és ?20-as évek alkotóinak fellépése, akik az akkor új filmmédium kifejezési eszközeinek természetét kutatták. Így tettek az orosz avantgárd alkotók ? többek között Eisenstein és Kulesov ?, akiket a montázs ereje érdekelt, és így tett például a szovjet Dziga Vertov is, akinek filmszem-elmélete azt fogalmazza meg, hogy az objektív, a kamera képes a tényeket, az eseményeket közvetlenül, bárhol és bármikor, részleteiben és állandó mozgásában is filmre venni, sőt újraalkotni. Elméletének legteljesebb formába öntése az 1929-ben készített Ember a felvevőgéppel, amelyet 1964-ben a világ húsz legjobb dokumentumfilmje közé választottak.

 

 

A kísérleti film másik jelentős korszaka a ?60-as, ?70-es évek, a filmkészítés demokratizálódásának első nagy időszaka.

 

?Számos kísérleti műhely, stúdió indult el akkoriban ? például a magyar Balázs Béla Stúdió ? és rengeteg filmiskola nyitotta meg kapuit Európában és az USA-ban egyaránt.? A hazai kísérleti film nemzetközileg is elismert műhelye a Balázs Béla Stúdió volt, jeles alkotói között pedig olyan neveket találunk, mint Bódy Gábor, Erdély Miklós, Grunwalsky Ferenc, Timár Péter, Huszárik Zoltán vagy Szabó István. A hatvanas, hetvenes évek időszaka a magyar kísérleti filmezés szempontjából igen termékeny: ekkor készült ?Grunwalsky Ferenc Seregszemléje vagy Timár Péter Mozgókép-analízise, mely filmek az archív képben rejlő lehetőségeket vizsgálják, Bódy Gábor Négy bagatellje, amelyben Bódy a maszkolás jelentéstulajdonító lehetőségeit kutatta, Szabó István Várostérképe, amelynek szeriálisan szervezett képfolyamai egy új elbeszélésforma kimunkálása felé mutatnak?.

 

Huszárik Zoltán 1965-ben készítette el Elégia című kísérleti rövidfilmjét, mellyel legfőbb célja a ?képírás? megteremtése volt: az ember és a világ, a lélek és a gondolat kapcsolatának primér jeleit, új szimbólumait kívánta létrehozni. A filmben, melynek képi világát szeretett alkotótársa, Tóth János teremtette meg, Huszárik a zene, a költészet, valamint a képzőművészet eszközeit alkalmazta és szeriális kompozíciót (rövid montázsszekvenciák sorozatából álló struktúra) használt.

 

 

A formanyelvi kísérletek a hatvanas, hetvenes éveket követően sem fejeződtek be, hiszen bár az experimentális film ebben az időszakban élte virágkorát, az alkotók azóta sem hagytak fel az ilyen célú tevékenységgel. Ha a kísérleti filmkészítésről beszélünk, mindenképpen meg kell említenünk Andy Warhol, Stephan Dwoskin, Malcolm Le Grice és David Lynch nevét ? de még számtalan alkotó számtalan művét felsorolhatnánk.

 

Olyanokat, mint a Dogville ? A menedék, Az élet fája, a Jeanne Dielman, a Radírfej, az Útvesztőben vagy Jean Luc Godard 2014-es Búcsú a nyelvtől című alkotása.

 

Ezek a filmek és készítőik épp arra vállalkoznak, mint például a francia avantgárd vagy a Balázs Béla Stúdió alkotói és mozgóképei: választ keresnek az örök kérdésre, mely minden filmest foglalkoztat. Nem képeznek kivételt a ma alkotó magyar filmművészek sem, akik műveikben nemcsak szaktudásukról és kreativitásukról, de bátorságukról is tanúbizonyságot tesznek ? hogy csak a Fagyott május vagy a The Copyist című filmeket említsük.

 

Tóth Eszter

Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára

Fotó: cinetecadibologna.it