Balázs Béla Stúdió

A kis Valentinótól A rossz árnyékig – Jeles András 80

Március 27-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Jeles András Kossuth-díjas film- és színházi rendező, a Monteverdi Birkózókör elnevezésű független színtársulat alapítója, A kis Valentino, az Angyali üdvözlet, a Senkiföldje, A rossz árnyék és az Álombrigád című filmek alkotója.

Berlinben a Balázs Béla Stúdió

A Balázs Béla Stúdió filmjeiből rendez négyrészes vetítéssorozatot a német főváros magyar kulturális intézete, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB). A sorozathoz Linn Löffler filmes szakértő, a Berlinale Shorts programkoordinátora tart bevezetőt.

Mától ingyen nézhetünk meg 66 klasszikus magyar filmet

Január 5-ig ingyenesen, online láthatjuk a Filmarchívumban megőrzött és felújított 66 filmkincset.

A mozgókép mestere

„Szinte folyamatosan fényképeztem, így hamar kiderült számomra, hogy másként is rá lehet nézni a dolgokra, mint ahogy addig tettem. Talán ez volt a legfontosabb, amit a főiskolán megtanultam” – mesélte Sára Sándor filmrendező, operatőr, aki munkássága elismeréseként idén átvehette a Kossuth Nagydíjat. Az alkotóval pályája legfontosabb pillanatairól és filmjeiről beszélgettünk, de az is szóba került, mit tanácsol a fiataloknak.

Jöjjön divatba a filmklub!

Balatoni filmek, nyári kalandok – e címet viseli a Terminál Filmklub nyári vetítéssorozata, melynek keretében magyar klasszikusokat tekinthetnek meg az érdeklődők. Mi Gazdag Gyula Sípoló macskakő című filmjét láttuk a klubban, ahova ugyanazért érdemes elmenni, mint a Müpamoziba. A hangsúly itt is a házigazdán van, aki nemcsak szívesen látja, de marasztalja is a közönséget.