Nő a települések kulturális kvótája

Egyéb

?Társadalmi presztízsét kell visszanyernie a közművelődés szakmaiságának, miközben az továbbra is hatalmas szolgálatot kíván nyújtani a társadalom egészének? ? fejtette ki Hoppál Péter. Hozzátette: Hinnünk kell abban, hogy a kulturális szokások bővítése, és a kultúrával való találkozás, az az európai uniós gondolat, hogy a kultúrához való hozzáférést segítenünk kell, mindez jelenti azt az eszközt, mely az életminőség javításához járul hozzá. Ha a középosztály bázisának szélesítését tűzzük ki kormányzati célként, akkor abban a kultúrának és a kulturális szokásoknak hatalmas jelentősége van. Köszönetet mondott azon programokért, melyeket az intézet nyújtott, és amelyek közérthetően fogalmazták meg a fenti gondolatokat.

 

Kiemelte a Kapunyitogató, illetve a Leleményes Hőseink című program elindítását, és a kulturális közfoglalkoztatás működtetését. A Kapunyitogató programmal a kisebb települések kultúrházai ismét régi szerepüket tudják betölteni, a Leleményes Hőseink keretében pedig a helyi fiatalokat igyekeznek rábírni arra, hogy saját értékeiket feltárva szerveződjenek közösséggé. Hoppál Péter célja, hogy ne csak a települések felében, hanem minden községben működjön a kulturális közfoglalkoztatás.

 

Felelevenítette: két napja megszavazták a Parlamentben a 2015. költségvetést, mely megfogalmazta a fent felsorolt munka anyagi forrását. Akkor ugyanis megszavazták, hogy 1793 kistelepülésen nő a kulturális normatíva: az 1140 forintos fejkvóta az 1050 fő alatti településeken, azaz a minimális 1,2 millió forintos éves támogatás összességében emelkedni fog. Emellé azonban igényeket is kíván támasztani a kormány, szeretné, ha minőségi, szakemberek által megfogalmazott kulturális termékeket tudnának nyújtani a falubelieknek ehhez pedig az Intézet munkatársainak segítségét is kérte. Emlékeztetett, hogy a könyvtári szolgáltatást csaknem minden településre ki tudták például terjeszteni, és az egyéb gyűjteményi lehetőségeket is próbálják minél több helyen elérhetővé tenni.